Lélek kenyerétől a mindennapi eledelig

KISS ZOLTÁN baptista lelkipásztor az ottani hívek meghívására 2014-ben került Bihardiószegre. Azóta is hűen pásztorolja e maroknyi gyülekezetet, munkájában a település vezetése is támogatja.

Nem volt könnyű döntés Kiss Zoltán számára a lélekszámban jóval nagyobb krasznai (Szilágy megye) gyülekeztet otthagynia, engedve ily módon is Isten akaratának. A bibliai Gedeon példáját követve, „gyapjút” tettek az Úr elé: ha a frissen diplomázott zenepedagógus fiuk állást kap Diószegen, akkor egyértelmű, hogy nekik is jönniük kell. „Hát van humora a Teremtőnek, állást kínáltak a fiamnak, mégpedig jó messze az Érmelléktől, Csángódiószegen. Nem volt apelláta, eljöttünk hát Bihardiószegre” – emlékszik vissza mosolyogva a lelki ember a történtekre.

A gyülekezet lélekszáma megközelíti a százat, a környékbeli településeken is vannak általa pásztorolt, kisebb lélekszámú közösségek. A szalárdi idősotthon lakóinak lelki gondozói feladatait is Kiss Zoltán látja el.

A Romániai Baptista Unió nem fogad el pénzbeli fizetéstámogatást az államtól. Ily módon akarják biztosítani függetlenségüket. A magyar ajkú közösségek zöme engedékenyebb lenne ezen a téren, de egyelőre még nem történt érdemi döntés. Áthidaló megoldásként a kisebb lélekszámú egyházak lelkészeinek a fizetését a gazdagabb közösségek egészítik ki.

A régi imaházuk is szép állapotban van, a helyi önkormányzat anyagi támogatásával sikerült felújítaniuk. Előtte szeretetből fogant virágoskert, amit a lelkipásztor felesége tervezett és gondoz is. Az újabb, 250 férőhelyes istentiszteleti helyük a baptista egyháznak az állam általi elismerését követő évben, 1906-ban épült. Lelkészlakásnak 2017-ben sikerült egy magánházat vásárolniuk, felújításából az önkormányzat is részt vállalt.

Mados Attila polgármester több ízben is támogatta a baptistákat. Az említetteken kívül bevonta őket a Mindennapi kenyerünk elnevezésű programba, aminek keretében a 65 évnél idősebb egyedülállóknak heti rendszerességgel kenyeret osztanak. Az elöjáró nemcsak az idősekre figyel oda, kedves gesztusként nőnap alkalmából az imaház bejáratánál egy-egy szál tulipánnal köszöntötte a hölgyeket. Rendszeresen meghívják őket nemzeti ünnepeink alkalmából rendezett ünnepségekre, ugyanakkor a polgármester is tiszteletét teszi náluk. A Bihardiószegen eltemetett, úttörő baptista apostol, Kornya Mihály halálának századik évfordulója alkalmából rendezett egész napos rendezvényen is ott volt az előjáró. Mados Attila akkor megígérte, hogy utcát fognak elnevezni Kornyáról. Kiss Zoltán meggyőződéssel mondja, hogy a polgármester szavatartó ember, így nemsokára az imaház előtti téren is elkezdődnek a parkolók kialakítását célzó munkálatok.

Készült a Bihardiószegi Polgármesteri Hivatal megbízásából

2020.08.05
Galéria
Kulcsszavak: