Színes krétával, arany betűkkel

Nagyszalonta látványos fejlődésén évtizedek óta dolgozik Török és csapata. TÖRÖK LÁSZLÓ polgármester és a csapat, mely nem csak 12 városi tanácsost jelent, sokkal inkább egy egész településnyi lelkes, magyar embert – a város lakosságának több mint felét –, akik támogatják a városvezetést, biztatják az elöljárókat, éber szemmel figyelik a megvalósításokat, és nem restek megfogni a munka végét, ha erre van szükség. Látva a településért folytatott tevékenységet, a román lakosság köréből is egyre több támogatóra talál a csapat.

A nagyszalontai városháza, Székely László helyi születésű jeles építész (Temesvár patinás belvárosának megálmodója) tervei nyomán épült egy évszázada. Azóta igazgatják irodáiból a hajdúvárost, itt fogadnak örök hűséget egymásnak a város fiataljai, s itt tartja rendes üléseit a helyi tanács. Török László polgármester irodájának előterében szemünkbe ötlik a kiírás, rajta az elöljáró telefonszámával – bárki bármikor hívhatja, a polgármester 16 éve nem zárja el magántelefonját senki elől.

– Azért foglaltam el a városvezetői széket, hogy segítsem a nagyszalontai embereket, hogy mindent megtegyek a település fellendítéséért. Hogy kisimítsam az utakat és a homlokok ráncait, ha szabad ilyen képletesen fogalmaznom – mondja a polgármester mosolyogva, mikor irodájába lépünk, majd hozzáteszi, temérdek teendője van, s jobban szeretné, ha a tények beszélnének helyette, a megvalósítások sora vagy a tervek tornyosuló halmaza.

– Hogyan értékelné az eltelt két évtizedet városvezetőként? Mi változott leginkább ezalatt az idő alatt Nagyszalontán?

– A város óriási fejlődésen ment át, sokszor magam is meglepődőm, amikor kezembe kerülnek a régi fotók. A málló vakolatú épületek, a sáros utcák, a kátyúkkal teli úttestek, s amit a papír sem tanúsít, a sötét, kivilágítatlan éjszakák – mindez már a múlt emléke… Aki ma végigsétál a városon, az szépen tatarozott iskolákat, középületeket lát, a város peremén fekvő utcákból is sima úton érhető el a központ, a település parkjai virágba borultak, az éjszakai kivilágítást bármelyik nagyváros megirigyelhetné. Folyamatosan dolgozunk, alapvető jelentőségű projektek megvalósítása folyik… Gyakran versenyt futunk az idővel, határidőket kell betartani, figyelni kell a legapróbb részletekre – szerencsére a városvezető testület gyakorlatias, megoldást kereső csapat. Azonban, ha a legfontosabb változást kellene kiemelni, azt mondanám: immár nem „tűzoltómunkát” végzünk, hanem megvalósítjuk azokat az elképzeléseket, melyek a települést hosszú távon pozitív irányba befolyásolják. A fekete tintát színes krétára, a lábjegyzeteket aranybetűs bejegyzésekre váltottuk.

A polgármesteri irodából, címekkel, adatokkal felvértezve elindultunk felfedezni a hajdúvárost.

Készült a Nagyszalontai Polgármesteri Hivatal megbízásából

2020.08.03
Galéria