Ahol Isten szolgái egyformán megbecsültek

Érszőllős olyan többfelekezetű község, ahol tiszteletben tartják egymás hitbéli meggyőződését. Az önkormányzat képviselteti magát az egyházi ünnepeken, anyagi segítséget is nyújt számukra.

Jó kapcsolat a pünkösdiekkel

Beke László polgármester a református egyházközség gondnoka, de elöljáróként mindegyik egyházi közösséget támogatja – állítja Luczi Barna, a pünkösdi gyülekezet vezetője. Közösségük az 1940-es években alakult, akkor még házaknál tartották alkalmaikat. Egy Traian Morojan nevű, magyarul jól beszélő román ember volt a vezetőjük. Két évvel a politikai bukfenc előtt sikerült egy szerény házat vásárolniuk, lélekszámuk akkor még alig közelítette meg a húszat. Az ezredforduló évében rekordidő alatt, pontosan 104 nap alatt készült el az új, 250 férőhelyes imaházuk. Mostani vezetőjük kutatta fel az önzetlen támogatókat, akik segítségével elkészült imahelyük. Lélekszámban is gyarapodtak, 130 tagja van a közösségnek. Az önkormányzattal kiváló a kapcsolatuk, a polgármester meglátogatja őket evangelizációs alkalmaikon, sőt szólni is szokott a hívekhez. Mivel imaházuk nem túl régen épült, így arra nem kell költeniük, de a közelben kialakított parkoló létrejöttében az önkormányzat is támogatta őket, ami a forgalmas főút közvetlen közelében nem csak a kényelmüket, hanem a biztonságukat is szolgálja. Évenkénti nagyobb rendezvényeik, ifjúsági alkalmaik idején bérmentve rendelkezésükre bocsátják a művelődési házat. Egyház és községvezetés közti jó kapcsolatát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Luczi Barna második mandátumának végéhez közelít mint önkormányzati képviselő. A nemrég lezajlott előválasztáson szintén befutó helyre került.

A többi felekezettel is jó a kapcsolatuk a pünkösdieknek, esetenként kölcsönösen szolgálnak egymás gyülekezetében a református lelkipásztorral. A közelmúltban Csűry István királyhágómelléki református püspök hirdette az igét a pünkösdieknek.

A szőllősi Kálvin téren jártunk

Aki ellátogat az érszőllősi református közösség parókiájára vagy megszemléli a templomot és környékét, láthatja, hogy egyházukhoz hűséges emberek lakják a községet. Olyannyira, hogy közel félszáz olyan elszármazott érszőllősi él közeli és távoli országokban, aki minden évben fizeti az egyházfenntartói járulékot, s adományokat küld a gyülekezetnek.

Zeffer József presbiter kalauzolt végig bennünket a legnagyobb lélekszámú helyi gyülekezetben. Illyés Tamás 2003-óta pásztorolja a közösséget, felesége a szomszédos falu lelkésze. 2017-ben került sor az új parókia ünnepélyes átadására, a külső tereprendezésre, ekkorra készült el a szép kivitelezésű kerítés is. Az önkormányzat segítségével a paplakot nemrég rácsatlakoztatták a csatornahálózatra. Az istenházát is folyamatosan javították, csinosították. Központi fűtést szereltek be, esténként reflektor világítja meg.

A templom előtti, térkővel borított, tetszetős terület nevet is kapott: Kálvin tér. A virágágyásokban szebbnél szebb növények illatoznak, a magnóliafa ottjártunkkor épp a virágait tette „közszemlére”. Zeffer József nem kis büszkeséggel mondta, hogy a virágoskert a lelkészházaspár keze munkáját dicséri. A magaslaton lévő templom körüli úttestet gyakorta elmosta a lezúduló eső, kaviccsal telt meg a lenti rész. Ma már könnyű a közlekedés itt is, a polgármester támogatásával aszfaltos út veszi körbe a templomot és annak környékét. Járdát is öntöttek, akadálymentesítőt alakítottak ki, így a mozgásukban korlátozottak is könnyebben juthatnak el az istentiszteletekre.

Megbecsült ortodox hívek

Ionel Șipoș az ortodox hívek képviseletében elismerően szólt a községet vezetőkről, mint mondta, közösségük mindeddig számíthatott rájuk. Érszőllősön szépen rendbe tett templomuk van a görögkeletieknek, építőanyaggal, gépekkel, de pénzzel is segítette őket az önkormányzat. Hidat építettek, parkolót alakítottak ki, a templomudvaron rendszeresen a helyhatóság munkásai nyírják a füvet. Megbecsülik őket a községben, falunapok alkalmából papjukat is meghívják az ünnepségre, s felkérik, hogy szóljon ő is a lakosságnak – nyugtázta helyzetüket elégedetten Ionel Șipoș.

Készült az Érszőllősi Polgármesteri Hivatal megbízásából

2020.08.03
Galéria
Ionel Şipoş
Zeffer József presbiter
Luczi Barna
Az érszőllősi református istenháza