Építkező reformátusok Szolnokházán

Szolnokházán a negyvenet sem éri el a református közösséget alkotó lelkek száma, mégis előremutató, kitartó és reménykeltő tevékenységgel mutathatnak példát bárki számára.

Aki beérkezik az Érszőllőshöz tartozó Szolnokházára, a település főútjának első elágazásában megpillanthatja a sarki telken álló, takaros református templomot és gyülekezeti házat. Szépen felújított épületek, melyek arról tanúskodnak, jó gazdái és vezetői vannak a gyülekezetnek.

Kovács Imre, a Szolnokházai Református Egyházközség gondnoka el is mondja kérdésünkre, hogy előbb a gyülekezeti házat tették rendbe, hogy télen is legyen fűtött helyiség, ahol összegyűlhetnek, majd azután a kicsiny templomot újították fel. Mint mondja, elég hányatott a helyi gyülekezet sorsa, ugyanis nincsen saját kihelyezett lelkészük, és „bizony volt olyan esztendő, amikor nem kevesebb, mint tizenhét tiszteletes adta egymásnak a kilincset”.

Tíz esztendővel ezelőtt változott meg a helyzet. Az érszőllősi református tiszteletes, Illyés Tamás szintén lelkész felesége, Illyés Zsuzsanna lett a beszolgáló lelkész Szolnokházán. „Ebben a tíz évben tettünk annyit, mint korábban tán száz év alatt összesen” – mondja a gondnok.

A kurátor Szolnokházán született, majd Dévára sodorta az élet, és harminc esztendő távollét után tért vissza szülőfalujába, „a világ legszebb falujába”, az érmelléki dombság északi peremvidékén meghúzódó kicsiny településre, ahol 2005 óta tölti be az egyházközség világi vezetői tisztségét.

Készült az Érszőllősi Polgármesteri Hivatal megbízásából

2020.08.03
Galéria
Kulcsszavak: