Önkéntesekkel segítettek a kijárási tilalom idején

Paptamásiban nem volt igazolt koronavírusos eset, de a szükségállapot idején segítették az időseket, a sürgősségi állapot bevezetése óta pedig főleg tájékoztatást kérnek tőlük, tudtuk meg KOCSIS BÉLÁTÓL, a község menedzserétől.

Az önkormányzat már a járvány kezdetekor az egész községben fertőtlenítette az utcákat, autókból, a kisebb utcákban pedig kézi fertőtlenítővel, – idézte fel Kocsis Béla. Az első napokban, akkor még „aranyáron” beszereztek maszkokat és kesztyűket, és önkéntesek segítéségével osztották ezeket, igyekeztek lefedni a községet. Viszonylag kevesen voltak azok, akik a kijárási korlátozás idején segítségre szorultak. Megszervezték, hogy az idős embereknek, akik nem tudtak kimenni, és nem is tudták őket meglátogatni családtagjaik a kijárási tilalom miatt, napi egyszer meleg élelmet juttattak el. Ha gyógyszert, egyebet kellett megvásárolni számukra, az önkéntesek azt is megtették, az ételről és a napi szükségletek ellátásáról a kijárási tilalom végéig gondoskodtak.

Voltak külföldről hazatérők, akik házi elszigeteltségbe vonultak, de ők nem igényeltek segítséget, tette hozzá. Szerencsések voltak, mert bár akadtak olyanok, akik Váradon dolgoztak, s kollégájuk megbetegedett, az ő tesztjük negatív lett, egyetlen igazolt eset sem volt a községben.

A szükségállapot kihirdetése óta például a határátkeléssel kapcsolatos információkat kértek tőlük, s ha kaptak tájékoztatást, a rendelkezésükre álló tudnivalókkal segítették a lakosságot – mondta Kocsis Béla. Azt is elárulta: nekik is nehézséget jelentett, hogy olykor délelőttől délutánig megváltozott a szabályzás, változtak az információk. A hatóságoktól rendszeresen megkapták ugyan a házi elszigeteltségben lévők nevét, de volt arra is példa, hogy hallomásból megtudták, egy fiatalembernek esetleg segítségre lenne szüksége, megkapták a nevét is, és kapcsolatba léptek vele, de kiderült, hogy az illető megoldotta a helyzetet, ugyanis a 14 napos házi elszigeteltségének utolsó napját töltötte, mire a hivatalos tájékoztatás megérkezett.

Készült a Paptamási Polgármesteri Hivatal megbízásából

2020.07.29
Galéria
Kocsis Béla községi menedzser