Kérdőjelek és beadvány piaci ügyekben

Iktatta a városházán a nagypiaci árusok érdekében megfogalmazott beadványát PETŐ DALMA nagyváradi városi tanácsos. A már lebontott nagypiaci épületekről szóló tanácsi határozattal kapcsolatban is nyilatkozott. A Közterület-kezelő Zrt. igazgatóját is megkérdeztük az árusok elhelyezéséről.

Két olyan épületről rendelkezett pénteki tanácsülésen a nagyváradi helyi tanács kétharmadot kitevő, nemzeti liberális párti többsége, amelyek már nincsenek meg. A nagypiac egykori húscsarnokáról és egy másik földszintes épületről van szó. A műszaki leírás szerint az utóbbi 486 négyzetméteres (volt), és 1906-ban, tehát a villamosremízzel egyszerre épült, a másik 194 négyzetméteres, és 1927 óta állt – pár hónappal ezelőttig.

A visszás helyzetre az ülésen a szociáldemokraták frakcióvezetője, Liviu Sabău Popa hívta fel a figyelmet. Florin Birta alpolgármester válaszában elismerte, hogy a két ingatlan már nincs meg, egy 2019-es, a piac korszerűsítéséhez szükséges kisajátításokról rendelkező tanácsi határozat alapján bontották le azokat. A gazdasági igazgatóság pedig azért terjesztette elő a mostani határozatot, hogy kikerüljenek a Közterület-kezelő leltárából, mert az állítólag mostanáig fizette a két épület utáni bérleti díjakat stb. Így most már rendben lesznek a dokumentumok is.

Az ülés után a piacügyben nemrég sajtótájékoztatót tartó Pető Dalmát kérdeztük erről a furcsa határozatról. Elmondta, hogy a mostani határozattervezet a 2019/82. számú határozatra hivatkozik, ám ez nincs fenn a város hivatalos honlapján, tehát nem lehet ellenőrizni. Hosszas keresgélés után megtalálható a 2019 januári tanácsülésen tárgyalt, a kisajátításra és a bontásra is vonatkozó határozattervezet, ám az részletezi az adminisztratív teendőket: az ingatlanokra vonatkozó bérleti, kezelési jog visszavonását, a telekkönyvi rendezést, a leltárak módosítását is.

„A többség jóváhagyta most ezt a határozatot, de mi nem tudtunk egyetérteni vele, hiszen nem világos a helyzet továbbra sem. Úgy tűnik, itt megint hiba van a kréta körül” – mondta Pető Dalma. A tisztségviselő egyébként – ahogy megígérte – az RMDSZ nagyváradi szervezete nevében hivatalos beadványban kéri a Közterület-fenntartót a hajdani remíz leégése miatt az ott dolgozó kereskedőket ért károk részletes felmérését és megtérítését; a csarnok mielőbbi újjáépítését eredeti formájában; a tűz okát vizsgáló szakértői jelentés azonnali nyilvánosságra hozatalát, a felelős/felelősök megnevezését és felelősségre vonását. Azt is elvárják, hogy a Közterület-fenntartó tudassa, be volt-e biztosítva a nagy csarnok, s hogy igaz-e, hogy az oltást nehezítette a piaci tűzcsapokból alacsony nyomással érkező víz.

A Közterület-fenntartó igazgatóját is megkérdeztük. A nem létező épületek visszavételéről. Liviu Andrica szerint a polgármesteri hivatalnál vagy az Ingatlankezelőségnél kellene inkább érdeklődnünk. Az árusokra vonatkozóan viszont elmondta: először is igyekeztek nekik árusítóhelyet találni. A zöldségesek a tetővel fedett részre kerültek, a cégeknek a bazárrész felé eső, zárható kis bódékban találtak helyet, a húsféléket és tejtermékeket árusítók pedig a tömbházak felőli oldalon lévő építményben rendezkedhetnek be, oda a Közterület-fenntartó mihamarabb behúzza az elektromos vezetéket.

Az árushelyet havonta bérlik tőlük az eladók, most a júliusi feléért augusztusban is kifizetettnek tekinti a bérleti díjat a piacfelügyelet, s az ideiglenes helyért amúgy is jóval kevesebbet számolnak fel, mint a csarnokbeli jóval nagyobb, hűtővel is ellátott kioszkokért – magyarázta Andrica.

2020.07.28
Galéria
Pető Dalma az RMDSZ nevében beadványban kér kártérjtést az árusoknak és a volt villamosremíz helyreállítását
A többségben lévő liberális tanácstagok jóváhagyták a lebontott ingatlanok tulajdonjogának visszamenőleges rendezését
Hűlt helyük van a most városi magántulajdonba vett nagypiaci épületeknek