Újra edzenek a Viitorulnál

A helyi önkormányzat égisze alatt alakult újjá 2006-ban a Borsi Viitorul Sportegyesület. Azóta több szakosztály is indult, eredményesek a csapatok, versenyzők. RÁCZ SZABOLCS egyesületi vezető tájékoztatott a részletekről.

Borson a szervezett sportélet támogatásából is kiveszi a részét az önkormányzat. A helyi költségvetésből tartják fenn a sportegyesületet, amelynek 80-90 igazolt versenyzője van. Rácz Szabolcs egyesületi elnök érdeklődésünkre elmondta, hogy kezdetben a labdarúgó szakosztályt szervezték újjá, majd a helyi igényeket figyelembe véve a cselgáncs- és a női röplabda szakosztály is létrejött.

Fociban felnőtt és két különböző korosztályú gyerekcsapat működik jelenleg, a másik két sportágban gyermek, illetve ifjúsági korcsoporttal dolgoznak. Összesen öt edző foglalkozik a csapatokkal, nem főállásban, hiszen amatőr egyesületről van szó. A trének inkább lelkesedésből, a sport iránti szeretetből látják el a feladatukat – teljes szívvel, és nem is akármilyen eredménnyel.

A felnőtt labdarúgók a megyei I. osztályú bajnokságban a tavaszi forduló kényszerű lezárásakor a 2. helyen végeztek, a Román Kupában pedig a legjobb négy közé kerültek. Ez az eddigi legjobb teljesítményük, és ki tudja, meddig juthattak volna, ha a világjárvány nem akasztja meg a nyerő sorozatukat.

A dzsúdósok is több országos bajnokságról tértek haza arany- és ezüstérmekkel, a röplabdázó lányok pedig a korosztályos bajnokságok országos szakaszáig jutottak a küzdelmek felfüggesztéséig.

Az önkormányzat a sportolási körülményeket is igyekszik folyamatosan javítani – tudtuk meg Rácz Szabolcstól. A községhez tartozó falvakban is gondozott a focipálya, erről magunk is meggyőződtünk, ottjártunkkor a borsi gyepet éppen nyírták. A biharszentjánosi műfüves pálya borítását pedig felújítás alatt áll. Ez utóbbi helyszínen a gyerekcsapatok edzenek.

Ezek mellett az öltözőket is felújították, a borsit pedig még bővítették is: emeletet húztak rá, és ott egy konditermet alakítottak ki, rendeztek be. Tavaly a község több parkjában a játszóterek mellé, a szabadba is elhelyeztek különféle kondigépeket. Amíg a gyerek játszik, addig a szülőnek is módot adnak így a mozgásra, ezzel is elősegítve a lakosság egészségének megőrzését.

A röplabdás lányok a 22 férőhelyes borsi sportcsarnokban edzenek, ezt a létesítményt is az önkormányzat sikeres pályázatának köszönhetően építették már régebben. A sportcsarnokot télen az iskolások is használják.

A Viitorul csapatai egyébként már június óta folytatják az edzéseket, mondta Rácz Szabolcs. Természetesen a járványvédelmi előírások legmesszebbmenő tiszteletben tartásával: kisebb, legfeljebb 10 fős csoportokban találkoznak, az eszközöket rendszeresen fertőtlenítik, és érkezéskor mérik a sportolók testhőmérsékletét.

Készült a Borsi Polgármesteri Hivatal megbízásából

2020.07.28
Galéria
Gondosan karbantartják a focipályák gyepét is. Itt éppen a borsi füvét nyjrják
Rácz Szabolcs, a sportegyesület vezetője
A borsi öltözőt emelettel toldották meg, és edzőtermet rendeztek be ott
Javítják a szentjánosi műfüves pályát
A játszóterek mellé kihelyezett kondigépeket bárki használhatja