Bihari jelölt is aspirál az RLSZ elnöki posztjára

Április 18-án tartja tisztújító közgyűlését a Román Labdarúgó-szövetség (RLSZ). Az elnöki székért többen is harcba szálltak, a végső győzelemre azonban csak három indulónak van reális esélye.

A jelenlegi elnök, Răzvan Burleanu legfőbb kihívója a volt válogatott játékos, Ionuţ Lupescu, de a váradi gyökerű Marcel Puşcaş is esélyes a végső győzelemre. Utóbbi volt az első, aki nyilvánosan is bejelentette szándékát, sortűz alá véve a Román Labdarúgó-szövetség jelenlegi vezetését.

Puşcaşnak szerepe volt Burleanu négy évvel ezelőtti győzelmében (cserébe a szövetség szakmai bizottságának vezetője lett, 2017-ben leváltották, ám ennek ellenére továbbra is az RLSZ alkalmazottja maradt). Most főként a regnáló elnök szakmai felkészültségét kérdőjelezte meg, kiemelve, hogy az ő, illetve az általa irányított stáb rossz döntései eddig még nem tapasztalt gödörbe vitték a román labdarúgást. A váradi születésű sportember – aki a kilencvenes évek végén Romániában elsőként alapított magán-focicsapatot, vezetőként pedig a Bukaresti Rapid és a Steaua csapatánál is eredményes munkát folytatott – a radikális átszervezés híve, amint az általa elkészített programból kiderül.

Răzvan Burleanut 2013 márciusában választották meg, nem kis meglepetésre, a Román Labdarúgó-szövetség elnökének, miután a legfőbb esélyes, Gheorghe Popescu nem indulhatott a voksoláson amiatt, hogy jogerősen elítélték a román focit behálózó adócsalási ügyben. Akkor Vasile Avram volt játékvezetőt győzte le a voksolás második körében Burleanu. Az RLSZ elnöke február közepén járt Váradon a Bihar Megyei Labdarúgó-egyesület (BMLE) éves közgyűlésén. Akkor nem mint elnökjelölt, hanem mint az RLSZ hivatalban lévő vezetője találkozott a bihari fociélet képviselőivel. Az elnök emberileg vizsgázott jelesre a megyei sportemberek körében.

Ionuţ Lupescut márciusban volt csapattársa, Florin Radu Răducioiu kísérte el Nagyváradra, ahol találkozott a megye öt sportszervezetének – a BMLE, a Nagyváradi Luceafărul (román másodosztály), a Bihorul Sportiskola (országos ifjúsági bajnokság), a Nagyváradi Dinamo (futsal), valamint az Alsólugasi Sporting (női foci) – képviselőivel. Mint kiderült, jelölését a jelenleg kormányon lévő politikai párt képviselői is támogatják, de az RLSZ volt vezetői (Mircea Sandu és csapata) is benne látják a román foci jövőjét. Az más kérdés, hogy épp utóbbi vezér idején indult hanyatlásnak a labdarúgás.

A választások előtt az online médiában agresszív harc folyt a jelöltek között, Puşcaş Burleanut támadta, utóbbi pedig Lupescu munkásságát (2004 és 2010 között sportigazgatóként dolgozott az RLSZ-nél, majd az UEFA Technikai Bizottságnak tagja lett). Olyan információk is szárnyra kaptak, hogy Lupescu jelöltsége nem felel meg a szövetség alapszabályzatában leírt követelményeknek.

A már említett három jelölt mellett Sorin Răducanu (2014-ben egyetlen szavazatot sem kapott) és Victoraş Iacob jelentkezett még be lapzártánkig az elnöki tisztségért. A 18-i voksoláson 257 delegátus dönt majd a szövetség elnökéről, köztük a már említett öt bihari szervezet is.

2018.05.22
Galéria
Răzvan Burleanu, a jelenlegi elnök (a pulpitusnál) népszerű Biharban
Marcel Puşcaş
Ionuţ Lupescu (jobboldalt) Răducioiu és Jenei Imre társaságában Nagyváradon