Szereplőválogatás a Szigligeti Színházban

Gyermekszereplőket keres a nagyváradi Szigligeti Színház: Charles Dickens Twist Olivér című regényének musical-adaptációjához 10-23 év közötti, színházkedvelő, táncolni és énekelni tudó fiúk és lányok jelentkezését várja.

A Szigligeti Színház és a Nagyváradi Magyar Diákszövetség (NMD) együttműködésével készülő produkcióra regisztrálni május 24-éig, a casting@szigligeti.ro e-mail címen, illetve Kőrösi Kristóf NMD-elnöknél a 0758/366-381-es telefonszámon lehet. A szervezők kérik, hogy az e-mailben legyen benne a jelentkező neve, életkora, iskolája, valamint elérhetőségei. 

A szereplőválogatásokat előzetes beosztás alapján május 26-án, 27-én és 29-én tartják meg. A meghallgatás helyszíni dráma- és ritmusgyakorlatokból, valamint játékokból áll. Az augusztus 20-án bemutatandó, ősztől pedig a Szigligeti Színház műsorán szereplő produkció próbafolyamatai júliusban szünetelnek; a résztvevők június és augusztus folyamán több készség- és képességfejlesztő tréningen, drámafoglalkozáson, ének- és táncórákon, valamint alkotótáborban vesznek majd részt.

További információk a fentebb közölt elérhetőségeken igényelhetők.

2018.05.19
Galéria