Cigánytelepről indult, rákkutató lett
Horváth József 32 éves. Karcagon született és nevelkedett egy cigánytelepen, nagy szegénységben, három testvérével (két nővér és egy báty). Már gyermekként elhatározta, hogy valami olyat ér el, amit cigány ember Magyarországon még nem. Szerette volna megmutatni, hogy cigányként is el lehet érni bármit, mert nagyon zavarta a cigányságot érintő diszkrimináció. Tudtam, hogy karcagi, ezért is ért nagy meglepetésként, amikor néhány éve felkértem kiállításom megnyitására, és elárulta, hogy sok időt töltött gyerekkorában Nagyrábén. Ez olyan jó „ajánlólevél” volt, hogy azóta is beszélünk minden esztendőben, bár egy kicsit messze került szülőföldjéről; néhány éve Vas megyében él. A járvány miatt most csak telefonon tudtunk értekezni.
– Mennyit kellett azért küzdeni, hogy telepi gyerekként te legyél a legjobb az iskolában?
– Ha felkerülsz a telepről, és beülsz az iskolapadba cigányként, akkor már mínusz 3-ról indulsz. Ezt nem érti, aki magyarként beleszületik a világba, mert ilyen hátrányok nem érik. „Ha cigány vagy, úgysem fogsz kitörni onnan” – ez az egyik alaptétel, a legnehezebb, és ezt magadban kell leküzdened. Nekem azért nem volt nehéz, mert nagyon könnyen tanultam, és már óvodás koromban írtam, olvastam. Megtanultam a testvéreimtől. A pedagógusoknak köszönhető, hogy megtanítottak tanulni. Mind az általános, mind a középiskolában a legjobb tanulók közé számítottak, hiszen mindig kitűnő voltam. Jogász szerettem volna lenni, de Kolostyák Zsuzsanna megszerettette velem a biológiát. Középiskolában már tudományos munkát végeztem a tanárnő segítségével, őt nyugodtan nevezhetem második anyámnak. Az ő felkészítésének köszönhetően Tudok-versenyen (Tudományos Diákkörök Országos Konferenciája) nagydíjat nyertem az élettudományi szekcióban. A témám a marihuána és idegélettani hatásmechanizmusa volt. Ez a siker ösztönzött arra, hogy biológus legyek, tovább szerettem volna tanulni a nehéz anyagi helyzetem ellenére.
– Hogyan teltek a nagyrábéi napok, mennyi időt töltöttél ebben a kis bihari faluban?
– A nagymamám lakott Nagyrábén, Isten nyugosztalja. Sokat jártam hozzá gyermekkoromban. Minden nyarat ott töltöttem, mert a szüleim ilyenkor keresték meg a tanszerre valót. Felhőtlen nyarak voltak ezek, de ahogy mama elkerült onnan, már ritkán jártam vissza. Az egyetemi évek alatt talán csak a kisebbségek napjára mentem el, és rendhagyó módon kiállítást kellett megnyitnom. Ami azért nem esett nehezemre, mert cigány portrékról volt szó, olyan emberekről, akik vitték valamire az életben, mint Daróczi Ágnes, aki az 1972-es Ki mit tud?-on tűnt fel, vagy Rostás-Farkas György és Choli Daróczi József költők, Tóth József lelkész vagy a rábéi Balogh Gyula, aki sokáig tanított a falujában. A kiállításmegnyitón szembesültem azzal, hogy akivel rendszeresen kávézom és nagyon jókat beszélgetek Istenről és a világ dolgairól, az nemcsak jó ember, hanem elismert festőművész, David Beri.
– Hogyan alakultak a tanulmányaid?
– Sikeresen felvételt nyertem a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karára. Az első három esztendő olyan volt, mintha sohasem tanultam volna biológiát, kapaszkodnom kellett, hogy lépést tudjak tartani a magammal szemben állított követelményekkel. Első diplomámat biológiából, a másodikat pedig molekuláris genetikából szereztem. Ezután jelentkeztem PhD képzésre. A doktori disszertációm központi témája a szájüregi daganatok korai diagnózisa volt nyál alapú biomarkerekkel. Ennek a megvédése van hátra, de a vírushelyzet miatt szinte minden ügyintézés leállt. Úgy néz ki, ez későbbre tolódik. Remélem, azért el fogok jutni odáig, ha már ennyi energiát belefektettem.
– Milyen volt az első találkozásod Istennel?
– Hatesztendős lehettem, amikor volt egy álmom. Talán a jó és a rossz harca volt ez, és megérintett a jóság. Jártam én a katolikus templomban is, de az igazi belső változás akkor érintett meg, amikor Debrecenbe kerültem. Nagy segítséget jelentett nekem a Wáli István Református Cigány Szakkollégium, amelynek az volt a célja, hogy elősegítse a cigány származású vagy hátrányos helyzetű tehetséges fiatalok felfedezését, tehetségük kibontakoztatását, a keresztyén református cigány értelmiség képzését. Számomra nagyon sokat jelent a szakkollégium. Elsősorban azért, mert Isten közbenjárásával és nagytiszteletű Tóth József református cigány lelkész prédikációjának hatására ott tértem meg.
– Mennyire kell félni az új típusú koronavírustól?
– Nem szabad bagatellizálni, de kerüljük a pánikkeltést. A vírus felső légúti megbetegedést okoz, ami a tüdőt is érinti. Megelőzésként magasabb dózisban lehet alkalmazni a vitaminokat (főleg C és D3), naponta legyen legalább 15-20 perc torna, illetve a gyulladáscsökkentő és antioxidáns hatású gyógynövénykivonatok is hasznosak, mint a csipkebogyó, a kurkuma, az aloe vera, a homoktövis, a csalánlevél, a máriatövis stb.. Nagyon fontos most, hogy az immunrendszerünk stabil legyen. A megelőzés a legfontosabb. A legyengült szervezet nehezen birkózik meg bármilyen fertőzéssel. Mondhat nekem bárki bármit: a mai felgyorsult világban a legnagyobb ajándék, amit kaphatunk, az egészség. Erre is rávilágít a kialakult rendkívüli helyzet.
– Hogy kerültél az ország másik szegletébe?
– Elsősorban az ausztriai munkám miatt. Persze dolgozom itthon is, de rengeteg időt takarít meg az ember, ha nem utazásokkal telik el a fél élete. Azonkívül, hogy nyakig vagyok az építkezésben – ami azt jelenti, hogy komolyak a szándékaim –, a cannabis növényből származó különböző cannabidiol molekulák daganatellenes hatásait vizsgálom. Ezzel is egy új, lehetséges és elérhető alternatív terápiát szeretnék megteremteni Magyarországon. Kutatóként azon dolgozom, hogy egy-egy betegnek személyre szólóan tudjam beállítani a megfelelő kezelést. Nem panaszkodhatom, hiszen a munkámat számos díjjal ismerték el. 2015-ben elsőként kaptam meg a Roma Sajtóközpont által létrehozott Aranypánt díjat, illetve 2016 áprilisában szintén elsőként kaptam meg a Gergely Alexandra Emlékdíjat. Mindkettő hétköznapi hősöknek járó elismerés. Igazából azonban nem is a díjakra vagyok a legbüszkébb, hanem arra, hogy rengeteg embernek tudtam segíteni.
