Szombaton megnyitják az új nagyváradi föld alatti parkolót

Pénteken még egyszer ellenőrzik a tűzoltók a Kossuth (ma Independeței) utcai mélygarázst, melynek megnyitását szombatra tervezik, s három hónapon át ingyen használhatják majd az autósok.

Az új, háromszintes mélygarázsban 460 parkolóhely van, mondta el Florin Birta nagyváradi alpolgármester, aki Liviu Andricának, a Közterület-kezelő Zrt. vezetőjének társaságában beszélt ma a létesítményről a helyszínen. Az alpolgármester felidézte: a mélygarázs építését 2015-ben kezdték el, a munka 2016-ban tervezési hibák miatt leállt, majd 2017-ben készült el az újabb terv, ezeket a RDS-RCS cég fizette, amely a föld alatti parkolóház területének 30 százalékát is birtokolja. A kivitelezésre kiírt új, 2018-as közbeszerzési eljárást a Construcții Bihor Rt. nyerte meg, az fejezte be a munkát. Amint elhangzott, pénteken a tűzoltóság még egyszer teszteli a szellőzőrendszert, a füstérzékelőket stb., és ha mindent rendben talál, szombaton megnyitják a parkolóházat, és három hónapon át ingyen használhatják majd az autósok.

A parkolóház 10 és fél méter mély, és körülbelül két méter vastagságú az alapozása, hangzott el. A felszínen és a tetején közösségi tér kialakítására nemzetközi ötletbörzét írtak ki, a tervek szerint a jövő év elején elkezdhetik annak a kivitelezését is, a város európai uniós alapokból akarja fedezni a mintegy kétmillió euróra becsült költségeket.

Liviu Andrica elmondta, hogy az építkezés költségét a kivitelező állta, és részletekben kapja majd vissza a pénzt. Azt is közölte, hogy a 460 parkolóhelyből hatot jelöltek ki mozgássérülteknek. Florint Birtától azt is megtudtuk, hogy az elektromos autók töltésére négy töltőállomást szereltek fel a mélygarázsban, illetve egy autómosó is helyet kapott benne. 80-90 helyet a partnernek, az RDS-nek tartanak fenn, mely a parkolóépítés 39,7 millió lejes költségéhez 7,3 millió lejjel járult hozzá.

2020.06.17
Galéria
Szombaton megnyitják
Az elektromos autókat tölthetik is
Különböző színekkel is jelölték a szinteket
Fenn jövőre ismét dolgozni fognak
Florin Birta alpolgármester és Liviu Andrica, a Közterület-fenntartó vezetője tájékoztatta a sajtót a mélygarázsban