Megújulhat a Templom tér és a hegyaljai kultúrház

Köszönik a voksokat a kezdeményezők

Eldőlt a végleges sorrend: a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal közölte, melyik az a tíz, a helyi lakosság által javasolt és pártolt közérdekű projekt, melynek megvalósítását a helyi költségvetésből támogatja.

Összesen 42 terv – mindet nagyváradi lakosok terjesztették elő – szállt versenybe a megyeszékhely költségvetéséből érkező támogatásért. Ezekre az első szakaszban on-line szavazhattak a váradiak, ezen a módon 3456 szavazat érkezett, a közviták során – amelyeken szintén mind a 42 projektre voksolhattak a megjelentek – pedig 14 610-re nőtt a szavazatok száma. A közösségi döntésben részt vevőknek Florin Birta váradi alpolgármester mondott köszönetet.

Első helyen a Nicolae Bălcescu Általános Iskola kísérleti terve végzett, ennek az a célja, hogy interaktív táblákkal, laptopokkal, korszerű audio-rendszerrel szerelik fel az iskolát; a projekt becsült értéke 200 ezer euró. A második helyre az Onisifor Ghibu Líceum mellett kialakítandó néprajzi park került; a projekt értékét 31 ezer euróra becsülik. Harmadik helyen végzett a Lucian Balga Líceum többfunkciós termének megépítése, ez körülbelül 200 ezer euróba kerül.

A várad-velencei Templom tér felújítását célzó projekt a negyedik lett, erre 150 ezer eurót szánnak, a váradi magyar közösség támogatását élvező másik terv, a hegyaljai kultúrház felújítási terve pedig az ötödik helyen végzett, ez 200 ezer euró támogatást kap. Mindkét beruházás kivitelezési ideje 12 hónap.

Az őssi strand felújítási terve a hatodik lett, ezt szintén 200 ezer euróval támogatják, a hetedik projektre, melynek keretében a Szálka park futópályáját újítják fel, 120 ezer euró támogatást kap. A nyolcadik pályázat eredményeként a Matei Basarab utcából az állatkert felé gyalogosövezetet alakítanak ki; a terv becsült értéke 130 ezer euró. A Szilvástól a Făcliei utcáig vezető 3 kilométeres szakaszon kerékpárút és sétaösvény kialakításának terve a kilencedik támogatandó közösségi terv; ennek költségeit 30 ezer euróra becsülik. A tizedik projekt értéke 50 ezer euró, a kezdeményezés pedig valóban nemes: Őssiben egy olyan játszótér kialakítása, amelyet a fogyatékkal élő gyermekek is használhatnak majd.

A tíz győztes projekt becsült összköltségvetése 1,311 millió euró. Ez volt Nagyváradon az első eset, hogy a lakosság is beleszólhatott, milyen közösségi beruházásokra költsön a helyhatóság. A tervek szerint jövőre is lesz foyltatás.

Köszönik a váradiaknak a szavazatokat

Botházy Nándor, az RMDSZ nagyváradi szervezetének ügyvezető elnöke, valamint Pető Dalma és Kecse Gabriella váradi önkormárnyzati képviselők értékelték hétfőn a projektverseny eredményét. Mint arról már beszámoltunk, a projekteket magánszemélyek nyújthatták be, így tett a két helyi tanácsos is. Pető Dalma a várad-velencei Templom tér, Kecse Gabriella pedig a hegyaljai kultúrház felújításával pályázott. Az érdekképviseleti szövetség váradi szervezete egyébként összesen tíz pályázatot tett le ily módon, s mint Kecse Gabirella elmondta, ezek mindegyike bekerülhetett volna a közösségi támogatásért versenyező 42-be.

Botházy Nándor felidézte a folyamatot is, az on-line, illetve a közmeghallgatások során személyesen megejtett szavazásokat. ezek eredményeként az említett két projekt végig megőrizte 4., illetve 5. helyét. Az ügyvezető elnök azt is kiemelte: vélhetően az ő javaslatukra is az önkormányzat végül elállt attól a szándékától, hogy a tíz legnagyobb nagyváradi munkaadó alkalmazottai is szavazzanak a pályázatokról. Hozzátette: bár a projektek kisebb közösségeket érintenek közvetlenül, mégis az egész váradi magyarság sikerének tekinthetők, hiszen a szavazásokon sokan vettek részt. A tanácsosok javasolják, hogy a jövőre megszervezendő projektversenynek az ideinél átláthatóbb legyen a szabályozása, illetve természetesen a továbbiakban is figyelemmel kísérik a projektek sorsát, a megfelelő tanulmányok elkészítését stb., mindent, ami ahhoz kell, hogy a felújítások megvalósuljanak.

Kecse Gabriella felidézte: a Terra Hotelben megtartott meghallgatáson több mint százan vettek részt, beigazolódott tehát, hogy ha a közösség magáénak érez egy kezdeményezést, akkor megmozdul érte, s elmondja véleményét. Pető Dalma köszönetet mondott mindazoknak, akik szavazataikkal támogatták a projekteket, melyek az összefogás eredményeként valósulhatnak meg. Kiemelte Cservák Miklós velencei RMDSZ-körzeti elnököt és Curaliuc Demeter helyi plébánost, akik sokat tettek a projektek népszerűsítése érdekében, a hegyaljai projekt támogatásáért pedig Porsztner Béla körzeti elnöknek mondtak köszönetet. A Nagyváradi Magyar Diákszövetség (NMD), illetve a Romániai Doktoranduszok Szövetsége (RODOSZ) Bihar megyei szervezte tagjainak pedig az on-line szavazáshoz nyújtott segítséget köszönték meg.

2018.05.12
Galéria
Siralmas állapotban van az egykori hegyaljai művelődési ház
Várad-Velence „főterét” is korszerűsítik a városkasszából
Kecse Gabriella, Botházy Nándor és Pető Dalma