Ülésezett a váradi tanács

A nagyváradi önkormányzati képviselő-testület csütörtökön megtartott rendes ülésén 98 napirendi pontról döntöttek.

Az ülésen történtekről Kirei Melinda RMDSZ-es frakcióvezetőt (képünkön) kérdeztük a fontosabb témákról. Mint mondta, a frakció tartózkodott annak a hat határozattervezetnek a megszavazásánál, melyek a biharpüspöki utcafelújításokról szóltak, azok tartalma ugyanis nem volt egyértelmű. Körülbelül két hónappal ezelőtt ugyanis már szavaztak egyszer ezekről, a tegnap ülésen pedig a már részletesebb határozattervezetekben kisajátítások is szerepeltek. Többek között városi ás állami tulajdonú területek kisajátításáról is szó esett, és nem egyértelmű, hogy ezt hogyan lehet megvalósítani. Az RMDSZ-frakció amúgy sem pártolja a kisajátításokat, s bár Ilie Bolojan polgármester elmondta, lesznek még további határozatok konkrét összegekkel, most a tartózkodás mellett döntöttek.

A másik vitatott téma a Szociáldemokrata Párt azon javaslata volt, hogy az önkormányzat különítsen el egymillió lejt arra, hogy mintegy ötezer váradi lakos ingyenes koronavírus-tesztjét elvégezhessék. Ezt végül a Nemzeti Liberális Párt frakciója elutasította. Kirei Melinda elmondta, érződött ugyan, hogy a javaslat kampányízű, de ők más miatt tartották volna fontosnak a tervezetet. A külföldi példák azt mutatják, hogy a PCR-teszteléssel ki lehet mutatni a tünetmentes vírushordozókat is, és ez segíthet abban, hogy csökkentsék a fertőzések számát, hiszen ha valaki nem tudja magáról, hogy hordozza a vírust, akaratlanul is továbbadhatja másoknak.

2020.05.29
Galéria