Munkavállalók (9.)

Különböző sorsú, szorgalmú, életszemléletű emberek élnek a farmon. A többség céltudatosan rakosgatja félre keresetét nem feledkezve el arról, hogy pénzt keresni jött ide. De azért ez nem általános, akadnak olyanok is, akik elszabadulva az otthoni kötelékekből, szórják a pénzt, miközben családjuknak alig csurran-cseppen valami. Idősödő magányosok számára kiváló menedék ez a farm. Ők az állandó lakók, évek óta itt élnek, sohasem mennek haza. Dolgozgatnak, kis kuckóikba behúzódva élnek. Így legalább nem váltak odahaza hajléktalanná, emberi méltóságuk megmaradt.

Ahogyan már említettem, az istenhit sokakban felszínre tör, az otthontól való távollétben kapaszkodót jelent. Találkoztam egy olyan esettel is, amikor éppenséggel fordítva sült el a puska. Szintén a fizetésnap estéjén történt, hogy a székely fiúk egymás után bontogatták a sörösdobozokat. Velük iszogatott Elemér is, a neoprotestáns fiatalember. Előzőleg már ismertük egymást. Ahogyan odahaza is tette, sűrűn emlegette az Istent, csak ezúttal éppenséggel más célzattal. Mint ahogyan kinyílik egy sokáig zárva tartott gőzszelep, akként lövellt belőle a cifrábbnál cifrább káromkodás. Nagyon felsrófolta magát azon az estén is, mindenkit meg akart verni, aki a közelébe került. Még a székelybicskáját is meglendítette a félhomályban, szerencsére a többiek bölcsebbek voltak nála.

Furcsa volt akkor minden, mintha démontáncot járt volna a gonosz, duhajkodási hullám söpört végig az ott lakókon. Az ég mélysötétbe öltözött, csillagtalan volt az éjszaka, tapinthatóvá vált a rossz.

A szobaszomszédok nagy kapacitású hangszórón nyomatták a manelét. Ki sem mertem dugni az orrom, hisz a részeg kollégák nem sokat töprengtek volna azon, hogy megtaslizzák-e a magyart. A barakklakók között amúgy is érezhető volt a román dominancia, ami aztán nyárra rendszerint alább szokott hagyni, mert akkorra már a bolgárok számbeli fölénye a meghatározó. Jóval éjfél után, a másnapi munkába menetelre gondolva a józanabb románok megelégelték a nem kívánt zenei élményt. Szó szót követett, csitt-csatt, dübörgés, majd elhallgatott a zene.

Már abban reménykedtem, hogy az éjszaka folyamán nyugodtan alhatok, amikor beindult a sziréna, vészhelyzetet jelezve. Mindenki kiment a folyosóra, a barakkfelelős bolgár morcosan járta végig a szobákat. Mint kiderült, valaki cigarettázott a szobájában, az indította be a riasztót. Éjszaka arra ébredtem, hogy vacogok a takaró alatt: kikapcsolták a fűtést. Villanyáram sem volt. Könnyen levontam a konzekvenciát: a barakkfelelős ekként állt bosszút az éjszakai incidens miatt.

Másnap Elemér odasomfordál hozzám; másnapos ábrázata árulkodik az esti „élményekről”, emellett némi lelkiismeret-furdalás is tükröződik tekintetében. Immár lehiggadva arra kér, hogy odahaza ne vigyem hírét itteni életvitelének, mert neki tekintélye van a családban és az egyházi közösségben. Édesapja már nem él, így ő családfő, neki kell példát mutatnia édesanyjának és nővérének. Meg aztán nemsokára férjhez is megy a testvére, egy lelkipásztor fia kérte meg a kezét. Otthon nem szokott inni, azt, hogy cigarettázik, szintén titkolja. Megígértem, hogy nem leplezem le, így lakhelyéről, valós nevéről sem szólok, csupán a történet marad. Annyit azért megjegyeztem, ha a családja nem is, de Valaki mégis látja kettős életét.

Az első fizetésem estéjét a dorbézolók zavarták meg, de hozzájuk képest a következő hét éjszakái sokkolóbbnak bizonyultak. Először a nyakamon vettem észre egy jókora piros foltot, aztán a hasamon, az oldalamon is megjelentek. Főként éjszaka vált kibírhatatlanná a viszketés, nappalra némiképp enyhült. Nem tudtam mire vélni, egészségügyi szesszel igyekeztem visszaszorítani a kellemetlen érzést, kevés sikerrel. Azt észrevettem, hogy két-három nap múlva a foltok elhalványultak, a viszketés is alábbhagyott, de aztán újabb foltok jelentek meg. A kialvatlanság miatt kínszenvedéssé vált a napi munka, de egyelőre nem szóltam senkinek. Először arra gondoltam, hogy valamilyen élelmiszer-allergia lehet, de aztán végiggondolva étkezési szokásaimat, elvetettem a feltételezést.

Egyik nap a délelőtti szünet idején Arnold a nyakamra mutatva megkérdezte: téged poloska csípett meg? Nem tudom, mi lehet az oka, de már egy idő óta foltok jelennek meg rajtam, és éktelenül viszketnek – válaszoltam. Tüzetes vizsgálódás után már meggyőződéssel állította fel a diagnózist: poloskacsípés. Szakszerűen: ágyi poloska. Na, leszel bajban! – mondta cseppet sem kárörvendőn Arnold. Aztán elmesélte, hogy a poloskák állandó gondot jelentenek a barakkban. Szinte elpusztíthatatlan vérszívók. Felfedezni is nehéz őket, mert nappal rejtőzködnek, éjszaka lendülnek támadásba. Hő- és szén-dioxid-kibocsátás alapján azonosítják áldozatukat. A fiatal egyedek azonnal zabálni kezdenek, míg a kifejlett, 7 millimétert is elérő példányok akár egy évig is megvannak táplálék nélkül. Éppen ezért nagy túlélőnek számítanak. Próbálkoztak már a barakkból végképp kiirtani őket, maximumra hevítették a fűtőtesteket, ugyanis állítólag magas hőhatásra elpusztulnak, de mindig akadt néhány példány, amely túlélte a hadjáratot. Vegyszeres irtással is hiába kísérleteztek, bár időleges stagnálást elértek, de a teljes eredményesség elmaradt.

A farmon nem szeretik a cirkuszt, tartanak attól, hogy a hatóságokat értesíti valaki. Elissza ezt nagyon jól tudta, már őket is érte poloskatámadás. A munkaidő lejártával már indult is velem a barakkfelelőshöz. Elmondta neki a történteket, és azonnali áthelyezésemet kérte egy poloskamentes szobába. Elejét vette ily módon annak, hogy a bolgár a kezembe nyomjon egy rovarirtó sprayt, ezáltal letudva a dolgot. Ugyanakkor ingyen érméket is kért a mosógép és a ruhaszárító használatához, hogy fertőtleníteni tudjam a ruháimat. Elissza határozott asszonyka, a barakkfelelős teljesíti minden kérését, azonnal nyújtotta is új szobám kulcsait.

Arnold és Elissza a későbbek során is segítségemre voltak. Velük utaztam első alkalommal a megyeszékhelyre. Mielőtt hazajöttem volna, elmentünk ajándékot vásárolni az itthoniaknak. Jó dolgom volt, csupán fizetnem kellett. Egyáltalán nem hatódtam meg a nagyvárosi tisztaságtól, a mi Nagyváradunk bármikor lekörözné azt.

Az ajándékok beszerzése után egy szupermarketbe is betértünk, ott olcsóbb az élelmiszer, mint a kisboltokban. Megszámoltam, egy pénztáros kivételével a dolgozók mindannyian arabok voltak. Szám szerint kilencen. Furcsa érzés kerített hatalmába, a vásárlók zöme is arab kinézetű volt. Gyerekek, fiatalok, idősebbek jellegzetes ruházatban, a férfiak hosszú szakállal. Minden előítélettől mentesen sem tudok más szót használni a gyermekek viselkedésére, mint randalírozás. Előre-hátra futkorásztak, hangoskodtak, a polcokról leemelt édességekkel hajigálták egymást. Akaratlanul is egy itthoni kisebbség jut eszembe, akiket még Mária Terézia magyar királynőnek sem sikerült integrálnia. Hátha az angoloknak összejön. Egy adott pillanatban pánikszerű hangulat vett erőt rajtam, körös-körül arabokkal voltam körülvéve. Nem a pénztárcámat féltettem tőlük, sokkal inkább egy esetleges öngyilkos merénylőtől tartottam.

A farmtól kötélhossznyi távolságra lévő kisvárosi hangulatú falu teljesen másmilyen képet mutat. A régi házak évszázados múltról regélnek. Nem tudom megállapítani, hogy a puritánság értékmentést jelent vagy egyszerűen trehányságot. A régi házak csatornáiban gaz nő, madarak piszkítják össze a tűzfalakat, az egyébként hangulatos kisvendéglők kopott asztalain nincs terítő. A falakon pókháló leng, enyhén ragacsos tapintásúak a széktámlák. Az angoloknak ez természetes, jó étvággyal fogyasztják ilyen környezetben reggelire a sonkás omlettet, szürcsölik a teát, olvassák a napisajtót.

A település központjában lévő protestáns templom is némi idegenkedéssel tölt el, Hitchcock-filmek nyomasztó hangulata telepedik rám a templomot körülvevő, több száz éves sírok láttán. A házak aprók, picikék, egymáshoz vannak ragasztva. Több lakás kijárata a templom körüli temetőre nyílik. A helyiek már megszokták, esténként viháncolnak a sírok között, a padokon idős urak szivarozgatnak. Egy dolog viszont nagyon-nagyon méltányolandó: a nyomtatott sajtó még napjainkban is virágkorát éli. A reggeli órákban sorba kell állni újságért, csodálkozva láttam, hogy akár négy-ötfajta napilapot, folyóiratot is vásárolnak egyszerre a britek.