Kezdődnek a Magyar Film Napjai a Festum Varadinumon

Május 8-án, kedden a BuSho elnevezésű rövidfilm fesztivál díjazott alkotásainak vetítésével kezdődnek A Magyar Film Napjai. A XXVII. Festum Varadinum keretében immár harmadik alkalommal megszervezett eseménysorozaton az utóbbi évek legjobb magyar filmes terméséből válogathatnak az érdeklődők. A programban játék- és rövidfilmek, dokumentumfilmek, illetve közönségtalálkozók is helyet kaptak. A Lotus Centerben található Cinema Palace mozi ad otthont a harmadik alkalommal megszervezett Magyar Film Napjai eseménysorozatnak. A Nagyváradi Magyar Diákszövetség és a Bukaresti Magyar Intézet közreműködésében sorra kerülő minifesztiválon, mint minden évben, idén is ingyenes vetítéseken vehetnek részt a mozi szerelmesei.

A Magyar Film Napjai keretében május 8-án, kedden 17 órától a BuSho (Budapest Short) filmfesztivál hat, korábbi években díjazott alkotását, köztük Deák Kristóf Mindenki című Oscar-díjas rövdifilmjét is vetítik.

Május 9-én, szerdán 12 órától a Hajnali láz című magyar-svéd-izraeli koprodukció kerül műsorra: Gárdos Péter rendező saját szüleinek a második világháborúban játszódó történetét vitte színre.

Május 10-én, csütörtökön 17 órától a Nejem, nőm, csajom című filmet láthatják az érdeklődők. A vígjáték-vetítést követően a rendezővel és a forgatókönyvíróval is találkozhatnak a nézők. A közönségtalálkozók sorát a május 11-én, pénteken 17 órától kezdődő, Irinyi János életét feldolgozó Irinyi 200 dokumentumfilm stábja folytatja. A dokumentumfilm-vetítést követően Dudás Balázs Welcome című BuSho-nagydíjas filmjét is megtekinthetik az érdeklődők.

A Magyar Film Napjait Fekete Ibolya Anyám és más futóbolondok a családból című filmjének vetítése zárja május 12-én, szombaton 12 órától. Ezt követően közönségtalálkozó is lesz a film rendezőnőjével.

Az eseményekre a belépés ingyenes. Meghívókat az RMDSZ Kossuth (ma Independenţei) utcai székházában lehet igényelni.

A XXVII. Festum Varadinum részletes programját a rendezvénysorozat Facebook-oldalán, valamint a partnerintézményekben ingyenesen terjesztett műsorfüzetekben követhetik az érdeklődők, a fontosabb programok ugyanakkor a FestivApp mobiltelefonos applikáción is elérhetők.

 

2018.05.07
Galéria