Elhalasztják a Petőfi park felújítását

Ebben az évben csak az uniós támogatással megvalósuló munkálatokat folytatják a nagyváradi parkokban, zöldövezetekben.

A változásokról Florin Birta alpolgármester nyilatkozott. A Petői parké mellett két másik felújítása is elmarad, folytatják ellenben a Barcăului, a Ion Bogdan, a Veteranilor, a Soarelui és a Grigorescu negyedbeli zöldövezetek kialakítását, utóbbiakra uniós támogatást nyertek. A döntésnek gazdasági okai vannak, ugyancsak takarékosságból a váradi utcákban és parkokban ritkábban takarítanak majd a szükségállapot végéig. Az alpolgármester szerint ahol eddig hetente hétszer seperték az utcát, ott háromszor fogják, ahol négyszer és ötször, ott kétszer, ahol pedig eddig két vagy három alkalommal, ott hetente egyszer. A zöldövezeteket karbantartó cégek is csökkentik a munkát, az pedig, hogy ezzel mennyit takarítanak meg, attól is függ, mikor lesz vége a szükségállapotnak.

A járvány miatt 43 millió lejjel lesz kevesebb Nagyvárad költségvetése, a halasztandó projektekről a helyi önkormányzati testület dönt majd. Sajtóértesülések szerint mintegy 150 beruházást halasztanak, a zöldövezetek felújítása mellett aszfaltozások, iskolafelújítások is elmaradnak egyelőre.

A Petőfi park felújítására 500 ezer lejt különítettek el, ebből mindössze százezret hagynak meg a megvalósítási tanulmány befejezésére – mondta Florin Birta. A Petőfi park (képünkön a park névadója szobrának részlete) felújítására a participatív költségvetés keretében pályáztak a váradiak. Ebből a projektből két másik beruházás, a biharpüspöki és Tineretului negyedbeli park kialakítása is elmarad, a három projekt halasztása körülbelül 850 ezer lejes megtakarítást jelent a városnak.

2020.05.02
Galéria
Petőfi Sándor nagyváradi szobra a költő nevét viselő parkban