Biharból, Bihar által, Biharért

– A család paraszti gyökerű, de nagyapám, akihez nagyon kötődtem, csizmadia volt. Az akkori bárándi református lelkész, Melegh Dániel három gyerekének baráti köréhez tartoztam. Ha a templomkertben játszottunk, délidőben a dédi beszólított minket, és kaptunk – nekem akkor nagy szó volt – egy-egy szelet vajas kenyeret és egy könyvet, hogy tartsunk csendes pihenőt. Árulhattam a református újságot, akkor 80 fillér volt, és ebből nekem hétvégére meglett a mozira valóm, mert a hívek általában 1 forintot adtak. Viszonylag hamar elkerültem a faluból, mert középiskolába Hajdúszoboszlóra jártam. Kollégista voltam, havonta csak egyszer tudtam hazautazni egy vasárnapi ebédre. Az önállósodás évei már ekkor elkezdődtek. A gimnáziumban és a kollégiumban mi a rendet éltük meg, elfogadtuk, hogy van hierarchia, hogy vannak többet tudó, tehetségesebb emberek. Nagyon jó szívvel gondolok vissza az akkori közösségre és a városra is, amelyben éltem. Kiváló tanáraink voltak, ők még magáztak minket. Egy alkalommal, amikor nagyon alulteljesítettem, az osztályfőnököm a fejemhez vágta: „Sápi, magából egy rossz kereskedő sem lesz!” Ez a korholás sokszor eszembe jutott, és mindig arra sarkallt, hogy jobban teljesítsek.

– A középiskola után rögtön munkába állt?

– Az érettségi után nem gondoltam a továbbtanulásra. Elkapott a pénzkeresés lehetősége. Gázszereléssel kezdtem, de dolgoztam a Gépjavító Állomáson lakatosként, majd raktáros lettem, aztán a könyvtárba kerültem. Akkor indult a 100 falu – 100 könyvtár mozgalom. Így kapott Báránd is egy új épületet, és ezt én „lakhattam be”. Klubkönyvtár volt a mienk, és elsősorban a klubjellegét szerettem. Nem tartott sokáig, mert közben behívtak katonának. A honvédségnél került a kezembe egy felvételi tájékoztató. Ha továbbtanulás, akkor tanári pálya, ez volt az irány… Középiskolában biológia–kémia szakra jártam, de ilyen szakpár nem indult a főiskolán, így esett aztán a választásom a matematikára a kémia mellé. Fel is vettek elsőre a Nyíregyházi Tanárképző Főiskolára. Két év múlva megnősültem, és áttértem levelezőre.

– Hogyan alakult a tanári pályája?

– Berettyóújfaluban, a Gyermekvárosban dolgoztam nevelőként. Olyan kollégáim voltak, hogy nem csak a gyakorlati munkát sajátíthattam el, hanem a pedagógiai szakirodalommal is foglalkoztunk szinte naponta. Az 1978/79-es tanévet a 126. Ipari Szakmunkásképzőben kezdtem, ott nemcsak szombaton kellett tanítani, hanem délelőtt és délután is, két műszakban, mert szűkös volt az iskola épülete. Aztán megépült a kollégium, és rám esett a választás, hogy szervezzem meg a kollégiumi életet vezetőként. Fantasztikus élmény egy új intézmény létrehozása, az ágyak bepakolásától a diákközösség életének mozgatásáig; a tantestület verbuválása is a feladat része volt. A kollégium vezetése nem igazán családbarát, ezért hét év után visszamentem tanítani. Ez rövid ideig tartott, mert közbeszólt a politika. Persze ez sem egyik naptól a másikra. A tanári munka mellett minden szerdán a művelődési házban bekapcsolódtam informális módon a közművelődésbe. Ennek eredményeként kiállításokat és más programokat is szerveztem a kollégiumban. Tompa László előadásai nagyon emlékezetesek, különösen az, amit Szabó Dezső és Tamási Áron írásaiból tartott. A Hajdú-Bihar megyei kollégiumok munkaközösségének vezetőjeként kezdeményeztem, hogy tartsunk mi is vers- és prózamondó versenyeket. Az első három helyezett továbbjutott a Bihari vers- és prózamondó verseny döntőjébe, ami akkor már nagyon rangos események számított.

– „Biharból, Bihar által, Biharért!”

– Igen, ez állt a szórólapomon 1990-ben és 1994-ben is az országgyűlési választásokon. Belesodródtam. Mind a mai napig büszke vagyok arra a négy évre, amíg képviselő voltam. Sokan sokféle módon akarták a változást, én a Magyar Demokrata Fórum programját tartottam a legelfogadhatóbbnak. A formálódó közösségünket a romániai forradalom kovácsolta össze még jobban. A Magyar Szocialista Párt a pártházban kezdte el a gyűjtést a határon túliak megsegítésére, a többiek pedig a művelődési központban csoportosultak. Jelen volt itt minden ellenzéki párt, de ez az akció inkább a civilek munkája, összefogása volt. Rendeztünk egy gyűlést a templomkertben, hajnalig égtek a gyertyák Tőkés Lászlóért és Doina Corneáért. Más idők voltak azok! Az adománygyűjtés még véget sem ért, indult a választási kampány. Rendkívül sűrű hetek, hónapok következtek. 27 település tartozott a választási körzetbe. Mindenütt jelen voltunk, még Nagyzomlinban is. A második fordulóban szereztem meg az egyéni képviselői mandátumot. Mindenki azonnali jólétet várt a választásoktól. Azok az emberek, akik tavasszal szívesen emeltek volna a vállukra, ősszel már azt mondták a taxisblokád idején, hogy „lámpavason a helyem”. Nagy volt az ellenszél… A képviselői munka sem volt megszervezve, nem volt a parlamentnek bejáratott munkarendje. Volt, hogy fűtetlen kőházakban kaptunk helyet a Duna partján. Két táskám volt, az egyikben az iratok, a másikban meg pár napra való kevés ruha. Közel egy esztendő telt el, mire rendezettebbé váltak a körülmények. A meglévő sztálini típusú alkotmányhoz kellett demokratikus jogrendet illeszteni. Leginkább a polgármesterek által tartottam a kapcsolatot a választókkal. Minden vezetőt meghívtam a körzetből, párthovatartozásra való tekintet nélkül, és szakemberek segítségével dolgoztuk ki a térségfejlesztés programját. Nagy eredménynek tartom az Alföld-törvény megalkotását (amit később a Horn-kormány megsemmisített), és a kihelyezett kormányülés megszervezését. Sajnos elutálták azt a parlamentet, amely kvalitásában azóta sem ismétlődött meg. Szentágothai János, Kéri Kálmán, Bánffy György vagy Darvas Iván ma is hiányzik a közéletből. Ilyen emberekkel egy padsorban ülni felemelő volt. Kezdeményeztem a határ menti együttműködést. Örülök, hogy Porkoláb Lajos, aki a kulturális területért volt felelős, ma is aktív.

– Hogy élte meg, hogy nem választották újra?

– Tudomásul vettem a demokrácia játékszabályát, az eredmény nem a személyemnek, hanem a politikusnak szólt. Tettem utána is a dolgom: két diplomát szereztem, közben a mindennapokban a Karácsony Sándor Kollégium vezetője, később az Eötvös József Szakképző Iskola igazgatója lettem. Magánéletem is fordulatot vett, új párt találtam. Részt vettem a Bihari Népfőiskola megalapításában, egy ideig a vezetője is voltam, részt vettem a non-formális, informális tanulás módszertanának kidolgozásában, elterjesztésében, képzéseket tartottunk. 2011 óta gyümölcstermesztéssel és -feldolgozással foglalkozunk. Családi vállalkozásunk, a Derecskei Fenséges Kézműves Lekvárok azzal a céllal szerveződött, hogy a jó újra azok asztalára kerülhessen, akik tudatosan étkeznek, vásárolnak. Hét év tapasztalata alapján úgy véljük, hogy elmozdulás történik az organikus, jó minőségű magyar élelmiszerek irányába. Megnőtt a fogyasztói igény, s ezt a szabályozók, döntéshozók is felismerték. Lekvárjainkat, zöldségkrémeinket azoknak ajánljuk, akik hiszik, hogy a jó étel lehet káros az egészségre, a rossz viszont mindig az. Azokat is meg akarjuk találni, akiknek az igényét egyszerű kielégíteni: mindenből a legjobbat szeretik.