A Rhédeyek Váradon (10.)

A nagyúr, aki a XIX. század első éveiben előkelő titulusaival kevésbé, inkább hatalmas vagyonával dicsekedhetett, felesége elhunytakor kilenc napig tartó, hetedhét országra szóló, rendkívül fényűző temetési ceremóniát rendeztetett. Ennek egyik „kézművese” Csokonai Vitéz Mihály volt.

Rhédeyné temetéséről több híradás is fennmaradt, köztük Csokonai 1804 őszén Rhédeyhez írott levelei, valamint Kazinczy elszórt reflexiói. Az eseményről részletes beszámolót közölt a Magyar Kurir 1804. május 15-i száma. Készült egy külön kis füzet is a temetés leírásáról. Ez 1804-ben jelent meg Bécsben.

A költő és a mecénás viszonyának megítélésében lényegében nem volt különbség Csokonai és Rhédey között. Csokonai leveleinek tanúsága szerint az „aranykultsos” kamarás úr éppúgy részt vett e bonyolult játékban, mely számára a hódoló, egyszersmind az anyagi létezés feltételeit megteremtő alárendelt, „le kötelezett kész szólga” szerepét írta elő.

A kinyomtatott temetésleírások és halotti búcsúztatók szokása Erdélyben tovább fennmaradt, mint Magyarországon. Ezt már Kazinczy is anakronisztikusnak és „ízetlennek” tartotta. A dolog érdekessége, hogy azt írja, Csokonaival együtt vélekedik így erről. Csokonai és Rhédey azonban ebben a hagyományban kénytelenek voltak részt venni, az eseménynek pedig bele kellett illeszkednie az alkalmi költészet koreográfiájába. Csokonai valóban egy lett a halotti pompára dolgozó „kézművesek” közül, akik a leírás tanúsága szerint igen fényűző és nagyszabású temetés előkészítésében részt vettek.

Gyászágy a Rhédey rezidencián

„Egy minden Virtusokkal ékeskedett, ’s a’ közönséges szeretetet, az álmélkodásig megnyert, meg is érdemlett Méltóságnak, életébenn Nagy-Várad valóságos díszének, hólta utánn örökös ditsekedésének Méltóságos Kohányi Kátsándy Therézia Aszszonynak, Csász. és Királyi Arany Kultsos Méltóságos Kis Rhédei Rhédei Lajos Ur 17 esztendeig, és nyóltz hónapokig vólt kedves Házas Társának utólsó tiszteletére tegnap tartatott egy példa nélkűl pompás temetés városunkbann – olvasható a helyszíni tudósításban. – Ezen folyó Aprilis hónap 6-ik napja 6-ik órája vetett véget a’ bóldog emlékezetű Méltóság régenn hervadozó betses életének; minekutánna 40 esztendőket sok sinlődözések között, ’s a’ végét Tüdő rothadásbann tőltötte vólna el.

Még akkor nap, mikor a’ bóldogúlt Méltóság ki múlt, minden Templomokban megzendültek a’ harangok; és a’ temetés idejéig, minden dél elött 11 órakor fél óráig tartó harangozások juttatták a’ szomorú esetet eszünkbe. (…) Minekutánna az Orvosok a’ bébal’samozással készenn vóltak, a’ bóldogult Méltóság Udvar házánál lévő nagy szálábann minden aranyos és tündöklő Házi ékességek fekete fátyollal bévonattattak, ’s egy innen nyíló óldal-szobának padimentuma fekete posztóval béborittatván, annak közepére, jó forma magosságra egy pompás gyász’ágy készittetett, ’s arra a’ test a’ leggazdagabb készűletekkel a’ nézésre 9 napig ki tétetett. Melynek látására mind a’ város, mind a’ környék lakosi közzül, mindennap hajnaltól fogva késő éjtszakáig oly sok nézők gyülekeztek hogy a’ jó rend meg tartására, éjjel nappal kivül a’ Hajdúk, a’ Test körül pedig a’ Gránátérosok strázsálása nagyonn megkívántatott. (…)

Kilentz napok el telvénn Aprilis 14-dikénn délutánn 5 órakor az emlitett nagy szálábann sok Uraságok, ’s a’ város szine begyülekezvénn, minden Templomokbann a’ harangok ismét fél óráig vonattak, a’ gyászos szálának pedig egyik szegletében a’ Reformátusok Debreczeni Kollégyiomából a’ Kántor Deákok Prof. T. Sárvári Ur igazgatása alatt keserves halotti énekeket énekeltek; a’ másik szegletében az itt múlató Auffenberg gyalog Regementjébéli Muzsikusok fúvó szerszámokonn szomorú Ariákat zengedeztek, mig ezen, mintegy egy oráig tartott szomorú zengedezések utánn, a’ test a’ számára különös gondal és izléssel készült gyászos koporsójába bé helyeztettetett.”

„Hazánk esmeretes Poétája”

„Vasárnap Aprilis 15-dikén harmadfél órától fogva, három óráig adtak ismét jelt minden harangok a’ Temetési pompára. Lassan lassan a’ teméntelen nép közzül elébb az Uraságok, azután a’ tisztesebbek az Olaszi Templomba béverekedvénn; a’ karban a’ Debreczeni Kántor Deákok, az éneket el kezdették; ’s ő utánnok a’ muzsikusok keserves Ariáji következtek, ’s ennek vége lévénn fel ment a’ Katedrába Tisz. Földvári Jósef Ur, és ezen alkalmatossághoz intézett prédikátziót mondott: melynek mikor vége lett ismét a’ karbann az énekesek, és muzsikusok egymást felváltó szomorú zengedezéseik hallattak. Ezek után fel ment a’ Katedrába Próf. T. Budai Esaiás Ur, és egy halotti orátziót mondott el, melyet ujra az énekek, és muzsika váltottak fel. Végtére Hazánk esmeretes Poétája T. Csokonai Vitéz Mihály Ur mondott bútsúztató verseket. (…)

Vége lévénn a’ Templombann a’ czeremóniának, a’ Vármegye főbb emberei, ’s Tisztyei közzül hatan a’ testet felvették, ’s ezektöl ismét hatann a’ Templom ajtóból elvévénn, a’ keritésenn kivül álló gyász szekérig vitték, melyre is az Udvari tselédek feltették. E’ meg esvénn leg előll meg indult egy strázsa mester 6 Vármegye katonáival, ezek utánn a’ gyalog kísérők, kiket követtek a’ Muzsikusok Éneklő Deákok, Papi rend, a’ Communitások Elöljárói, az Udvari tselédek, ’s a’ Gyászos szekér, ’s mellette a’ Templomnál vólt Gránátérosok két felöl. Azután az Özvegyen maradt Méltóság 3 kotsijai. Ezeket követték a’ sok kísérő kotsik szám szerént negyven hetenn. Illy rendel ki vitettetett a’ Test a’ város alatt lévő azonn Temető Bólthoz, mely tsak ugyan Theresiens Ruhe vagy is Therézia nyugalma nevü kertben, a’ meg hóltnak emlékezetére épült; kivül régi Gothus formára, belöl igaz Római izlés szerént. Hol ismét egy strása mester 2 káplár és 24 gránátérosok formáltak spallért, a’ Testnek a’ sok nép között könnyebben a’ maga rendelt helyéig lehető vivése végett. Mikor a’ Test a’ Kerthez közel járt, hat, a’ Vármegyénél tsak ugyan hívatalt viselő Nemes Iffiak vették le a’ kotsiról, kiktől végtére, hat tísztes Polgárok vették által; ’s igy tétetett le ez a’ boldog emlékezetü Méltóság újra szomorú énekek és keserves muzsikák zengési között, a’ maga nyugalmára.”

„Nem megyek a ti gőgös Váradotokra”

A belázasodott Csokonai nem tartott a gyászmenettel. Hetekig feküdt Váradon, Sándorffy doktor házában, míg hazatérhetett. Rhédeyék megnehezteltek rá, amiért nem tisztelkedhetett az úri háznál. Közben poémája szövegét tudta nélkül elrontva, megcsonkítva, a tételes vallás szövegéhez igazítva, Rhédey kinyomatta.

Csokonai a nemzet költőjének önérzetével tiltakozott, s mikor a gróf jó sokára mindössze 100 forintot juttatott neki munkájáért, azt ő csak nagy szükségére hivatkozva fogadta el, s keserű gúnnyal, „mint versifikátor és amint a halotti pompára dolgozott egyéb kézmívesek” köszönte meg. Önérzetesen írta a főúrnak: „Nagyságodnak egy személyes vagy tisztje által írásban, vagy élő szóval erántam kijelentett kegyes reflexióját, 100 Rfrtnál többre becsültem volna.” Hogy valójában mi játszódott le köztük, ezt máig nem tudta kideríteni az irodalomtudomány.

A kellemetlen élményekből talán a kelleténél súlyosabb következtetéseket vont le a költő, de érthető, hogy nem vágyott Nagyváradra. Ez derül ki Sándorffy Józsefnek írt leveléből. „Tisztelt Barátom! Én most nem mehetek Váradra, de talán nem is megyek soha; életemben sehol sem találtam kevesebb gyönyörűséget, mint ott. (…) Ilyen érzésekkel tudok én, barátom a kietlen Debrecenben isolálva élni s a ti gőgös Váradatokra nem vágyakozni.”

(Folytatjuk)