Nyelvőrségen

„Aranynak bámulatos érzéke és emlékezőtehetsége volt a nyelv különféle alakjai és szólásai iránt. Ez a csodálatos tehetsége a nyelvészethez közelítette őt.” (Riedl Frigyes)

A leggazdagabb szókincset reánk testáló s a magyar epikus költészet mindeddig élenjáró alkotója születésének 200. évfordulóját ünnepelte nemzetünk. Ehhez folyóiratunk is csatlakozott, főleg Nyelvőrség rovatával. Ennek keretében Arany János halhatatlanságát igazoló alkotások egy-egy nyelvészeti vetületét tárta olvasóink elé. E magatartásra rovatunk szerzőjét hazafiúi aggodalmak is ösztönözték. E felszisszenéseivel, máskor terjedelmes cikkeivel anyanyelvünk korábbi, valamint újonnan keletkező elemeinek helyességét vizsgálta. Az említetteknek beszédünkbe iktatása érdekében rántott kardot, és nyesegette a helytelenségeket. Cserébe követendő szavakat, kifejezéseket ajánlott, így támogatva beszédünk, leírott gondolataink helyességét, szépségét.

E kissé hosszadalmas bevezetés után iktassunk be néhány példát költőnk kifogásai s az ezeket helyettesítő tanácsai közül!

„Tudvalevő dolog, hogy a nomád magyarok sem cultur, sem abstract szót nem hoztak Ázsiából. Ami ilyes nyelvünkben van, azt az itteni népfajoktól vették át.” A költő megállapítását elfogadva az első szó helyett a művelődést ajánlom, a másodiknál az elvont, elméleti, gondolati mellékneveket. Ugyanakkor elismerem, hogy a kultúra, kulturális szavak olykor nélkülözhetetlenek.

„Curukk. E német szót a hintós kocsisok révén tanulhatta el a nép, ahol eltanulta. Biharban a forradalom előtt sohasem hallottam parasztember szájából. Helyette ily szólásmód járta: Hőköltesd hátra azt a lovat, fiam!” Folytassuk további „ajánlatos kifejezésekkel: vízhatlan helyett vízálló; tűzbiztos – tűzálló; pipadohány – vágott dohány; rövidlátó – közelnéző, közellátó”.

A telefon, ez a XIX. század végén elterjedt készülék a Magyar Tudományos Akadémia irodáiba is eljutott. Több nyelvész megkísérelte honi névre keresztelni, ám ezeket a főtitkár nem kedvelte. „Vétenék a magyar nyelv szelleme ellen, ha a telefon magyar nevéül a messzehalló, a népnek is könnyen érthető szót fogadnék el?” Naponta tapasztaljuk, javaslata beszédünkben nem gyökerezett meg. Az eredeti görög „távol” és „hang” jelentésű szavak egyesítésével létrejött idegen kifejezés nemzetközivé vált.