Szelektív szemétgyűjtésre készülnek megyeszerte

Öt Bihar megyei kisrégióban mintegy 300 ezer ember szelektíven összegyűjtött hulladékát szállítja el két vállalkozás nyár elejétől.

A Bihar Megyei Tanács kötelékébe tartozó Ecolect Group Közösségközi Fejlesztési Egyesület képviseletében Ioan Mang elnök, megyei tanácsi alelnök és Chirilă Bujor ügyvezető igazgató, a Salubri Rt. képviseletében Czenk Ferenc igazgató, az Ave Kft. képviseletében pedig Kovács Zoltán igazgató írta alá a nyolc évre szóló szerződéseket még február elején. Jelen voltak az Ecolect igazgatótanácsának tagjai, továbbá Petru Mlendea belényesi, Ioan Todoca élesdi és Török László nagyszalontai polgármester.

A két cég mintegy 18 ezer háztartás szemetét szállítja majd el. A Salubri Élesddel együtt 13 település szelektív szemétszállításáról gondoskodik majd, az Ave pedig négy kisrégióban, Szalontán és környékén (összesen 11 település), Belényesben és környékén (összesen 28 település), Margittán és környékén (összesen 12 település), valamint Érmihályfalva környékén (összesen 11 település) végzi a szolgáltatást.

A szerződés aláírása után 90 napos átállási időszak következik, ezalatt birtokba veszik a cégek a járműveket, az öt válogató és a hat átrakó állomást, illetve tájékoztató kampányt is kezdenek a városok és falvak lakosai számára. Az átrakó és válogató állomásokat, illetve járműveket mintegy 50 millió euró értékű, európai uniós támogatásból valósította meg a megyei önkormányzat, és fizette a költség két százalékát.

Az önkormányzatoknak azt kell eldönteniük ez idő alatt, hogy szemétszállítási díjat (ekkor a lakosoknak szerződést kell kötniük a szolgáltatóval) vagy illetéket vezetnek be településükön. A választás függvényében falun 7 vagy 8,5, városon 10 vagy 11,5 lejbe kerülhet a szolgáltatás fejenként. A lakosok külön kukákat és zsákokat kapnak majd a háztartási, élelmiszer-, műanyag, papírhulladéknak, és a tervek szerint lesz mód a nagy méretű (például bútor) és a veszélyes (festékes doboz, autógumi, fénycső stb.) hulladék összegyűjtésére is.

2020.04.13
Galéria
Chirilă Bujor, Ioan Mang, Czenk Ferenc, Kovács Zoltán, Török László, Ioan Todoca és Petru Mlendea Fotó: A Bihar Megyei Tanács sajtószolgálata