Magot vető néptáncoktató
Kácsor István néptáncpedagógus, koreográfus így ajánlotta Tatár Árpád néptáncpedagógust a Kor-kép koreográfusképző projekt című programba: „Tehetségkereső főiskolai hallgatóként ismertem meg, a szakma iránt érdeklődő, elhivatott és alázatos emberként. Egyéni kérdéseivel, egyedi meglátásaival kitűnt társai közül. Szakmai tudása megalapozott, ugyanakkor rugalmasan, innovatív módon keresi az új megoldásokat, lehetőségeket a néptánc színpadán. Zsűritagként többször volt lehetőségem értékelni szakmai munkáját a különböző korosztályú (gyerek, felnőtt, senior) csoportjai, illetve szólótáncosai kapcsán. Tanítványai mindannyiszor az élen végeztek, s Árpád többször kapott pedagógiai vagy alkotói nívódíjakat. A folklór valamennyi szegmense iránt érdeklődő, nyitott az önképzésre, továbbképzésekre, a megszerzett tudást képes beépíteni szakmai munkájába.”
– Karánsebesen születtem, Görgényüvegcsűrön nevelkedtem ötödikes koromig. A családban magyarul beszéltünk, de román iskolába jártam. Hatodikos koromtól Déván éltem, a Szent Ferenc Alapítvány iskolájába jártam. Itt már magyar nyelven folyt az oktatás. Ott ismerkedtem meg a néptánccal. A Hargita Néptáncegyüttes egykori tagja, Karda Róbert, aki jelenleg Csíkszentdomokos alpolgármestere, és azóta is tartjuk a kapcsolatot, szegezte nekem a kérdést: van-e kedvem táncolni? Mit csinál a gyerek ebben a korban? Focizik vagy táncol. Én az utóbbit választottam. Nyolcadik osztály végére megfogalmazódott bennem az igény, hogy magyar néptáncot tanuljak. Akkor nem volt ilyen akkreditált intézmény Romániában, ezért egy ferences szerzetes segítségével a békéscsabai Bartók Béla Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola tanulója lettem. Érettségi után felvettek a Táncművészeti Főiskolára, de átkértem magam Nyíregyházára, mert az közelebb volt. Aztán visszamentem még Pestre a mesterképzésre, így most már mesterdiplomás néptáncoktató vagyok.
– A tanulás mellett is végzett szakmai munkát, és részese volt néhány gyűjtésnek is…
– A békéscsabai diákévek alatt tagja voltam a Balassi Táncegyüttesnek, majd 2005-ben megalakítottuk a Gyulán működő Magyarországi Románok Hagyományőrző Táncegyüttesét (Morote), és eljutottunk vele a Fölszállott a páva középdöntőjébe is. Gyalog László volt a koreográfus mesterünk. Eleki, kétegyházi, méhkeréki, úgynevezett kis-magyarországi román táncokat roptunk. Elkísértem Arad megyébe, Mácsára, Nadabra Farkas Tamás cimborámat, és az ott gyűjtött táncokat beépítette a műsorunkba. Sokat jártunk át Elekre Bágy Gyuri bácsihoz és Szabó Péter bácsihoz. Tőlük tudtuk személyesen átvenni a táncokat, tapasztalatokat. Jártunk mi Biharban is, Székelyhídon, Keményfokon, Oláhapátiban vagy az Arad megyei Székudvaron. Kimentünk egy-egy hétvégén, felmértük a terepet, a zenészek ajánlottak nekünk táncosokat, tőlük gyűjtöttük az anyagot. Ha tudom, beépítem majd én is egy-egy koreográfiámba. Sajnos a nevekre már nem emlékszem, de valahol megvannak a felvételek és a jegyzőkönyvek is, mindez dokumentálva van.
– Hogy került Komádiba?
– Békéscsabán fiatal együttesekben dolgoztam mint táncos. Táncoltam a Balassiban, pedagógus voltam a Viharsarokban, s dolgoztam Kamuton, Okányban, Biharugrán a tanulmányaim mellett. Tóth Zsuzsanna hívott Komádiba, hogy tartsak egy próbát a „fiatal”, újonnan alakult táncegyüttesnek, amely éppen férfi pedagógus nélkül működött. Annyira jól éreztem magam – és ők is magukat – ebben a társaságban, hogy a próba végeztével kértek, tartsak még egyet. És ez így ment mindaddig, amíg jobban megismertük egymást. Így lettem az együttes egyik művészeti vezetője. Mindössze 20 éves voltam, a legfiatalabb a táncteremben. Az átlagéletkor 36 év volt. Marasztalt aztán az is, hogy megismertem itt egy szemrevaló leányzót, ő azóta már a feleségem, és van egy kisfiunk is.
– Ő is táncos?
– Ó, nem, ő még csak egyéves, de már kiválóan rogyaszt, ha zenét hall, és tapsol is hozzá…
– Milyen feladatok várták Komádiban?
– Körös-körül, így használjuk a nevünket – és tudatosan nem teszem hozzá, hogy néptáncegyüttes, mert ez több annál, ez egy gondolkodásmód. Komádiban több mint tíz évvel ezelőtt néhány házaspár összeállt azzal a szándékkal, hogy táncolni akar. Az első lépés megmutatta azt, hogy önmagában a tánc és a táncolás szándéka az csak egy színpadi jelenet. Ezt szerettem volna lehozni a színpadról, hogy a tánc és a tánc által közvetített kultúra a mindennapi életünk szerves része legyen, de nem bonyolítottuk túl. 2008-ban már felültünk a lovas kocsira, hogy megünnepeljünk egy szüreti bált. Igaz, már szőlő sincs a városban, de a komádi lovak patkója csattogott az utcán, komádi zenészek húzták a hegedűn, és ami a legfontosabb: komádi férfiak lábán kopogott a csizma. A patkócsattogás, csizmakopogás és a hegedű hangja hirtelen megtalálta egymást. Érezni lehetett, hogy ez „szüreti bálosabb”. Táncolt a hentes, a varrónő, a kozmetikus, a pedagógus, az autószerelő, a pályázati menedzser, a postás, a hivatalnok, a gyógymasszőr és a gázszerelő. Ettől lett igazi ez a történet. Aztán következett a március 15-i ünnepség 2009-ben. A nemzeti megemlékezésen túl, ami egyébként lélekben és ünnepi tisztességében teljes volt, végre igazi komádi identitással megélt ünnep lett. A Körös-körülről pedig azt kell mondanom ezen ünnep vonatkozásában, hogy magunk is felnőtté váltunk. A tagok közben cserélődtek, de a gondolkodásmódjuk nem.
– Azt írja a szakdolgozatában, hogy „a gyökérzet kinevelte azt a fát, amelyet a magvetéskor elképzeltek”. Valahol magvetés is az, amit végez…
– Ezek talán nagy szavak az én munkámról, de hat esztendeje segítem a berettyóújfalui Baraboly néptáncegyüttes munkáját, és 2012-től 2017-ig voltam a biharkeresztesi Szarkaláb néptáncegyüttes művészeti vezetője is. Most már Komádiban sem csak felnőtteket tanítok, van gyerekcsoportom, és oktatok néptáncot Berettyóújfaluban is a Diószegi Kis István Református Általános Iskola művészeti tagozatán. Szeretek velük dolgozni, mert én is megvalósíthatom a saját elképzelésemet, és örülök, hogy a szakmai zsűri is értékeli a közös munkánkat. A Körös-körüllel valósítottuk meg az István-napi köszöntő című összeállításunkat bogdándi, a Tisza partján nem jó lefeküdni dél-alföldi, a Táncok Bökönyből pedig bökönyi táncokkal, de kaptunk már elismerést a Barabollyal a szilágysági, tyukodi és magyarbődi táncokért, hasonlóképpen a Szarkalábbal is. A szakmai elismerés mellett nagyon örülök, hogy a Körös-körüllel eljutottunk Debrecenbe a Virágkarneválra, de jártunk a Görgényi-havasok lábánál, Üvegcsűrön és Homoródalmáson is. Megfordultunk Kolozsváron, Nagyváradon és itthon, Biharban szinte minden településen, igyekszünk eleget tenni minden felkérésnek. Számomra fontos fellépés volt, amikor vidám gyermeknapon vettünk részt Székelyhídon a gyermekotthonban. Meglepetés vendégként érkeztünk Böjte Csaba gyermekeihez és ő magához is. Műsorral és némi ajándékcsomaggal kedveskedtünk. Részt vettünk a fellépés után a gyermekek keresztelőjén. Meghitt perceket élhettünk át. Végül is annyi minden történt velünk, hogy nem is tudnám a teljesség igényével felsorolni. Visszagondolva az elmúlt évek csak egy pillanatnak tűnnek, egy nagyon-nagyon szép pillanatnak, amelynek jó a részese lenni. Mindig csak tiszta forrásból dolgozunk, legyen az magyar, román vagy cigány tánchagyomány. Sokat változtunk, fejlődtünk, de az alapeszme mindig ugyanaz maradt: bihariként határon innen és túl magyarnak lenni és maradni, és a magyar néptáncot népszerűsíteni és átörökíteni.
