Elhunyt az első Bihar megyei páciens

Hétfőn reggel 961-en voltak intézményes karanténban megyénkben a Bihar Megyei Közegészségügyi Igazgatóság adatai szerint, míg előző nap 667-en.

Vasárnap délután a Curteanu városi kórház intenzív osztályán elhunyt az a 70 éves férfi, aki Csarnóháza (Bulz) községből március 26-án került az élesdi kórházba, majd másnap Nagyváradra szállították. Szervezetében március 28-án mutatták ki a koronavírust, ő az első Bihar megyei áldozata a járványnak, országosan a 156. romániai elhunyt. Az idős férfit az élesdi kórházban korábban is kezelték tüdőpanaszokkal, ezért, illetve lakóhelye alapján sem feltételezték, hogy ő is a járvány érintettje, ezért március végén 16 kórházi alkalmazott, orvos és ápolóesetében kellett tesztet végezni, szerencsére valamennyiüknél negatív volt az eredmény.

Önkéntes elszigeteltségben hétfőn reggel 2299-en voltak ma, míg vasárnap 2757-en, és továbbra is öt gyógyultnak nyilvánított páciensről tudni.

A rendőrök az elmúlt 24 órában 1631 esetben ellenőrizték az önkéntes karantén betartását, 27 konvojt kísértek át Bihar megye területén a megyehatárig, illetve négy konvojt az intézményes karanténokig a helyi rendőrség tagjaival közösen. A csendőrök további kilenc konvojt kísértek, illetve ők őrzik a megyénkben működő intézményes karanténokat, ezek száma négyről kilencre nőtt.

A Crișana Katasztrófavédelmi Felügyelőség munkatársai két alkalommal kísértek konvojt a megyehatárig, illetve karanténba, továbbá a borsi határátkelőnél lévő szűrőpontnál is dolgoznak.

Az előírások be nem tartásáért 141 esetben bírságoltak, összesen 374 500 lej értékben.

2020.04.06
Galéria
Képünk illusztráció