Biharban aránylag kevés a fertőzött

Az Országos Közegészségügyi Intézet adatai alapján tájékoztatást adott ki ma a Stratégiai Kommunikációs Csoport az új típusú koronavírus által megbetegített személyek számáról megyékre lebontva. Biharban eddig 39 esetet regisztráltak.

Április 2-ig 2738 koronavírusos megbetegedést jegyeztek Romániában, egy nappal korábban ez a szám 2460 volt. Országos szinten eddig 267 embert nyilvánítottak gyógyultnak és engedtek ki kórházból, kettőjüket Bihar megyében.

Az országban a tegnapi 85-höz képest további 9-en veszették életüket, közöttük nincs Bihar megyei. A tegnap itt elhunytnak feltüntetett Szatmár megyei páciensről Gheorghe Carp, a megye kórházainak koordinálásáért felelős igazgató elmondta, hogy az illetőnek csak a tesztelését végezték el itt, mert Szatmáron nincs erre lehetőség, de a beteg a szomszédos megye székhelyén volt kórházban.

A tegnapi közlés óta 278 új megbetegedést diagnosztizáltak országszerte, intenzív osztályon 78 embert ápolnak.

Hargita megyében továbbra sem találtak egy Covid–19-es beteget sem, Gorj, Olt, Szeben, Szilágy, Fehér, Tulcea, Vâlcea és Vaslui megyében 10 alatt van a számuk. Biharban 39 esetet regisztráltak, a legtöbbet, 701-et pedig Suceava megyében. A fővárosban meghaladta a félezret a vírus okozta megbetegedésben szenvedők száma, ez a második legtöbb eset. Száznál több a beteg Brassó (117), Konstanca, Arad, Neamț és Kolozs megyében, Hunyadban éppen száz. Temesben és Galac megyében is közelít a százhoz a számuk, a többi megyében kevesebben szerepelnek a jegyzékben.

Intézményes karanténban 15 407-en vannak az országban (több mint háromezerrel nőtt a számuk tegnaphoz képest), de nagyjából 4500 embernek lejárt a kéthetes otthoni elszigeteltsége, viszont még mindig közel 115 ezren nem hagyhatják el a lakásukat. Az országban eddig 28 483 tesztet végeztek el.

A rendőrség és a csendőrség az elmúlt 24 óra alatt 7385 személyt büntetett meg összesen 10,5 millió lejt meghaladó összegre a kijárási korlátozásra vonatkozó rendelet megszegése miatt, további 555 büntetést a karantén vagy kötelező elszigeteltség elhagyása miatt szabtak ki. Az önkéntes elszigeteltség be nem tartásáért az erre vonatkozó, 2. számú katonai rendelet kiadása óta 1290 embert helyeztek hatósági vesztegzár alá, a karanténszabályok megsértése miatt pedig 50-en kell hogy újrakezdjék a kéthetes teljes elkülönítést.

2020.04.02
Galéria