Már dolgozik az Együtt vagyunk! önkéntes hálózata

Alig néhány nap alatt már több mint ötvenen csatlakoztak az Együtt vagyunk! önkéntes hálózathoz, amelyet nagyváradi jótékonysági és civil szervezetek, történelmi egyházak és az RMDSZ hoztak létre azzal a céllal, hogy a koronavírus-járvány idején hatékony segítséget nyújtsanak az arra rászorulóknak. A kezdeményezésről Pető Dalma önkormányzati képviselőt, az Összefogás Nagyváradért Egyesület alelnökét kérdeztük, aki a napi munkájukról is beszélt honlapunknak.

– Több civil, egyházi mozgalom, szövetség is dolgozik évek óta a rászorulókért, ezek most összefogtak. Miért tették?

– Ez most nem a megszokott helyzet. Készülünk arra, amikor majd nagyon komoly gondok lesznek. Senki nem volt arra felkészülve, hogy kijárási tilalom, az emberek napi mozgásának korlátozása következik. Egyedül senki nem tudná kiszolgálni a nagyváradi magyar közösséget. Ráadásul elkezdtek jelentkezni nálunk olyan személyek, akik eddig nem voltak nyilvántartásban semmilyen civil vagy egyházi segélyszervezetnél.

–  Ez esetben mit fed a „nálunk”?

– Ez alatt a megyei és városi RMDSZ-t értjük, hiszen a többieknél van alapszolgáltatás, amit végeznek és nyilvántartott, segélyezett rászorulói kör, akiket ellátnak. Ez az új helyzet azonban új embereket hozott kiszolgáltatott helyzetbe. Több olyan idős ember keresett meg minket, akik normál körülmények között boldogulnak, de most komolyan véve a hatósági előírásokat otthon maradnak, emiatt azonban segíteni kell nekik bevásárolni, gyógyszert kiváltani vagy más hasonlókban.

– De miért nem csinálta ezt egyedül az RMDSZ?

– Meg tudtuk volna oldani, de így több embernek tudunk segíteni. A szövetség az összefogásban hitt, hisz, és így is cselekszik. Úgy döntöttünk, hogy továbbra is a hagyományos partnereinkkel, a történelmi egyházak segélyszervezeteivel, civilekkel, ifjúsági és nőszervezetekkel összehangoltan dolgozunk. Szabó Ödön megyei ügyvezető elnök egyeztetett mindenkivel, és a szervezetekkel közösen egy összefogó platformot hoztunk létre, melynek a jogi és intézményes hátterét az Összefogás Nagyváradért Egyesület biztosítja.

– Mi a jobb ebben a működési keretben?

– Nagyon sok minden. Például elkerüljük azt, hogy egy úgymond „rámenősebb” rászoruló ajtaja elé odatoppanjon három-négy segélyszervezet képviselője is, másokhoz pedig, akik szégyenlősebbek, visszafogottabbak, nehezebben kérnek segítséget, esetleg ne jussanak el, mert az energiáikat mindnyájan a hangosabban kiáltóra fordították. Ez egy egységes magyar diszpécserszolgálat. A segítséget igénylők listáját naponta megkapja mindenki.

– És az önkéntesekkel mi történik?

–  Velük is hasonló a helyzet, hisz ma még nem tartunk ott, de bekövetkezhet, hogy egyik vagy másik szervezet önkéntesei kevesen lesznek, és akkor a központi adatbázisból vagy egymástól is tudunk átcsoportosítni humán erőforrást, önkénteseket.

– Hol tartanak most, mennyi önkéntesük van?

– Már több mint félszáz önkéntesünk van, de még toborzunk, hisz arra törekszünk, hogy minél nagyobb területi lefedettségünk legyen. Térképre raktuk a lakcímük szerint az önkénteseket, és megpróbáljuk őket is védeni azzal, hogy a hozzájuk legközelebbi segítségkérőhöz irányítjuk. Nem egyszerű munka, de jó első vonalas és háttérembereink vannak.

– Kik az elsővonalasok és kik a többiek?

– Nagyon vékony a határ, inkább azt mondanám el, hogy miként dolgozunk. Van egy belső WhatsApp csoport, itt a szervezeti vezetők vannak nagyrészt, és itt hangoljuk össze a döntéseinket. Aztán van egy kommunikációs csoport, itt Bíró Árpád Levente segít, ő készít mindent elő sajtónak, honlapra stb. Van egy rész, amit Szabó József koordinál, rá elsősorban a segítség célbajuttatása megszervezésének a felelőssége hárul. De nagyon sokan dolgoznak még minden partnerszervezetnél, például az RMDSZ Nőszervezete és a nyugdíjasok egyesülete tagjai elsősorban a telefonos beszélgetéseket vállalták, hogy úgy mondjam, ők a társalgás felajánlásával a magányűző mozgalmunk.

– Nagyon szervezetten osztják szét a feladatokat, de az is érdekelne, ki készítette az egyszerűen kezelhető és praktikus Együtt vagyunk! honlapot?

– Ha nem kérdezte volna, akkor én hozom szóba. Németh László volt a tervező és a honlapszerkesztő az egyik barátja, akivel közösen dolgoznak más projekteken is, tehát a Dotface csapata készítette, és ez fontos felajánlás volt. Nagyon jó látni, mennyi jó ember összefogása van mögöttünk.

– Vannak-e már olyanok, akik segítséget kértek önöktől?

– Igen, többen is vannak, és már segítettünk is. Elsősorban bevásárlás, receptkiváltás, számlabefizetés volt eddig. De erre is számítottunk. A honlapon a Segítséget kérek gomb alatt található űrlap kitöltésével azoknak a nagyváradiak jelentkezését várjuk, akik valamely felsorolt területen ellátásra szorulnak. Regisztrálni személyes alapadatok (név, elérhetőségek) megadásával lehetséges. Azonban tudjuk, akadály lehet az is, hogy nem mindenkinek van internetnetje a regisztrációhoz. Az office@egyuttvagyunk.ro e-mail-címen és hétköznap 10–16 óra között a 0770/918–097-es telefonszámon is kereshetik a www.egyuttvagyunk.ro segítő platform csapatát, azaz azt a több mint egy tucat egyházi és civil szervezetet, amelyek összefogtak.

– Aki nem tud vagy akar önkéntesként segíteni, de tenne valamit a rászorulókért, azt is regisztrálják?

– Igen. Másként is segíthetnek. A platform közvetítő szerepet is játszik. Nemcsak az önkéntesek személyes idejének a felajánlását kezeljük, hanem minden segítséget megpróbálunk célba juttatni. Mondok is egy példát. Az elsők között jött egy nagylelkű felajánlás Fekete Melindától, aki egy pékség képviselője, és elmondta, hogy a nap végén megmaradt kenyereket szívesen átadják, gondoskodjunk arról, hogy oda jussanak ezek, ahol szükség van rá. Egyeztettem Szántó Ildikóval, a Bihar Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság helyettes vezetőjével, így a kenyerek a gyermekvédelmiekhez, a gyerekotthonokhoz kerültek most első körben.

– Ez szép gesztus. Pénzügyi támogatást is kapnak?

– Kisebb felajánlás már történt. A felhívásukban is szerepelt: „Az önkénteshálózat várja mindazon magánszemélyek, vállalkozók és cégek anyagi támogatását is, akik/amelyek így kívánnak részt venni ebben a közösségi segítő kezdeményezésben.” De nem ez volt az alapcél. Nyilván minden rendszer működtetéséhez kell pénz, mert például volt olyan, aki azt mondta, hogy komolyabb szállítmányozást is vállal, ha a furgonja benzinköltségét álljuk.

– De így is segíthet, akinek módjában áll?

– Igen, jöhet anyagi támogatás is. Az adományokat a platformot működtető Összefogás Nagyváradért Egyesület számlájára küldhetik: Asociația Alianța pentru Oradea, Adószám: 39319626, székhely: Nagyvárad, Simion Bărnuțiu utca 14. szám, IBAN: RO59BTRLRONCRT0440405701, Banca Transilvania. A lényeg, hogy minden segítség, az emberi, a természetbeni – itt elsősorban tartós élelmiszerekre gondolunk – vagy a pénzügyi is jól jön ilyenkor. De igazából mi mindentől függetlenül az emberi jóságot akarjuk összeadni, és az annak gyümölcseként megszületett szabad időt, javakat, forrásokat a rászorulóknak továbbadni.

– Végezetül kérném, sorolja fel, kik vállaltak szerepet az Együtt vagyunk! projektben!

– Az alapítók: a református egyház Diakónia Keresztyén Alapítványa, a katolikus egyház Caritas Catolicája, a Nagyvárad-belvárosi Baptista Gyülekezet, és az RMDSZ által delegált Összefogás Nagyváradért Egyesület. Partnerek a Máltai Szeretetszolgálat, az RMDSZ Bihar megyei és nagyváradi szervezete, a nagyváradi RMDSZ Nőszervezet, a Nagyváradi Magyar Diákszövetség, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, a Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesülete, a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT), továbbá csatlakozott a Holnap Kulturális Egyesület és az Ovisuli Egyesület is. De nagyon fontosak médiapartnereink is, hisz rajtuk keresztül jutunk el a rászorulókhoz vagy az önkéntesekhez, támogatókhoz ezek a Biharország, a Plusz FM, a Bihari Napló, a Varadinum.ma és az Ér hangja médiacsoport. Köszönjük mindenkinek a segítséget.

2020.04.02
Galéria
Pető Dalma