Tavaszra tervezett rendezvényeket napolnak el

A járványügyi helyzet miatt több rendezvényt is elhalasztott vagy lemondott megszervezéséről a Nagyvárad és a Régió Turizmusfejlesztési Egyesülete (APTOR).

Az augusztusra és szeptemberre tervezett Nemzetközi Zenei Fesztivált lemondták, a Nagyvárad költségvetéséből erre szánt összeget más célra fordíthatják. Az egyesület költségvetését egyébként a helyi önkormányzati képviselő-testület már a legutóbbi ülésén megkurtította.

A májusi rendezvények közül a gyermekfesztivált és ifj. Rimanóczy Kálmán szobrának felavatását lemondták, elhalasztják a Román Közszolgálati Rádió szervezésben megtartani tervezett Gaudeamus Könyvvásárt. Utóbbi lehetséges új időpontját a szervező még nem közölte.

A villamosvezetők vetélkedőjét, az European TramDriver Contestet szeptember 26–27-re halasztották, a Street Food Festival új időpontját még nem közölték annak szervezői, az XMan Romania új időpontja pedig augusztus 1.

A júniusra tervezett programokat is halasztották: az European Music Open fesztivált július 27. és augusztus 2. között tartják majd  meg, a szecesszió nemzetközi napját szeptemberben, a Szent László-napokról pedig annak szervezői tájékoztatnak majd. Elképzelhető, hogy a helyzet alakulása miatt szükség lesz egyes rendezvények újraidőzítésére is – zárul a közlemény.

2020.03.31
Galéria
A villamosvezetők versenyét elhalasztják (képünk illusztráció)
Kulcsszavak: