Nagy lépés a margittai kórház életében

A margittai Dr. Pop Mircea Városi Kórház a megye vidéki egészségügyi intézményei közül a legnagyobb és legfelszereltebb. Humán erőforrás szempontjából sincs ok panaszra. A megyei jogú város környékének betegellátásáért is felelős, így a lehetséges pácienseinek száma megközelíti a százezer főt. Februári cikkünket olvashatják alább.

Folyamatos fejlődésben van minden tekintetben a margittai városi kórház. Épületeit Cseke Attila és dr. Ritli László minisztersége alatt felújították, és az évek során újabbakkal is bővült. Orvosi műszerekből is mindig beszereznek valami újat, és a szakorvosok is szívesen választják munkahelyüknek az egészségügyi intézményt. Nagy könnyebbség a térségben lakóknak, hogy szakorvosi vizsgálatra nem kell a megyeközpontba utazniuk.

A vezetőség évek óta szerette volna elérni, hogy legyen az intézményben CT-készülék, mely újabb fejezetet nyitna az intézmény életében, de eddig ezt nem sikerült megvalósítani. Az akadályozó tényező a pénz hiánya volt. Az intézmény nem veszteséges ugyan, de a készülék árát nem tudta kigazdálkodni. Az egyedüli lehetséges út a pályázat maradt. Erre most adódott alkalom, és azonnal ki is használták. Kocsis Emese gazdasági igazgatót kérdeztem az elkövetkező fejlesztésekről.

– Úgy tudom, több megnyert pályázatuk fut egyszerre. Kérem, beszéljen ezekről!

– Jelenleg három pályázatunk van folyamatban. Az első célja a járóbeteg-rendelők felszereléseinek, orvosi műszereinek teljes felújítása. Ez a Regionális Operatív Programhoz tartozó, 8.1-es pályázat. Ennek köszönhetően kapjuk meg a rég áhított modern, nagyszerű minőségű CT-készüléket és laborfelszeléseket is. Ezt a pályázatot április 30-ig kell lezárnunk, tehát reményeink szerint májusban már komputertomográffal vizsgálhatunk Margittán. Ez óriási előrelépés, megkönnyíti a környék pácienseinek életét, egyben tehermentesíti majd a CT-vizsgálatokat végző nagyváradi intézményeket. Egy új röntgengépet, négy ultrahangos készüléket és három endoszkópot is ezzel a pályázattal tudunk működésbe állítani. A projekt teljes értéke 2,1 millió euró. Van egy minimális önrésze, azt az önkormányzat fizeti majd ki. A közbeszerzési eljárás már elindult, minden jó úton halad ahhoz, hogy időre átadjuk a készülékeket.

– A helyiségek megvannak-e a műszerek számára, illetve megfelelők-e?

– Szerencsére a meglévő helyiségeinkben elférnek az új műszerek. Kisebb átalakításokat és sugárvédelmi szigeteléseket kell végeznünk a röntgengép és a CT miatt, de ez nem okoz gondot. Bizonyos engedélyeket is be kell szereznünk, de ez pusztán adminisztrációs munka, időigényes, de megoldható. A nagyobb gondot az okozza, hogy az előkészítés alatt is működnie kell a röntgenosztálynak, de erre is találtunk megoldást.

– Meglesz az új műszerekhez a kezelőszemélyzet?

– Erre is felkészültünk, meglesznek a megfelelő orvosok és asszisztensek a beindulás időpontjáig. Ebben az is segít, hogy szeretnek hozzánk jönni az orvosok. A pályázatban nincs benne, de szeretnénk saját erőből a járóbeteg-ellátó részlegen két új rendelőt nyitni: endokrinológiát és urológiát.

– Kérem, ismertesse a másik két pályázatot is!

– A második pályázatnak köszönhetően a sürgősségi osztályra kapunk új röntgengépet és ultrahang-készüléket, valamint a távdiagnosztikai PAX rendszert. Utóbbi azt teszi lehetővé, hogy a röntgen- és ultrahang-felvételeket nagyon jó minőségben átküldjük Nagyváradra, ahol mindig van ügyeletes szakorvos, aki leolvassa. Ez sokat segít a diagnózis felállításában, mivel nekünk jelenleg nincs éjszakai ügyeletes szakorvosunk. Ez egy román–magyar határon átívelő régiós pályázat, részt vesz benne még Nagyszalonta, Élesd, Belényes és a magyarországi Berettyóújfalu kórháza, partner a projektben a Bihar Megyei Tanács, a Nagyváradi Egyetem, valamint az érintett önkormányzatok. A harmadik pályázatunkat az OMV-hez nyújtottuk be, My Smart Hospital (Az okos kórházam) néven fut, és 50 ezer eurós támogatást kapunk rá. Ezzel szeretnénk lehetővé tenni a pácienseink online időpontfoglalását, ami nagy könnyebbség lesz orvosnak és betegnek egyaránt, ezáltal elkerülhető a bosszantó és időrabló sorban állás. A lehetőség meglenne a szakorvosi, a laboratóriumi és a röntgenvizsgálatokra bejelentkezni, és később a rendszerből a páciensek letölthetnék saját labor-, illetve röntgeneredményeiket. Természetesen az adatvédelemről gondoskodunk. E pályázat eredményeként optimalizáljuk majd a betegek bejelentkezését a járóbeteg-rendelésre is egy kártyaolvasó rendszerrel, mely személyi igazolványuk alapján azonosítja őket, felismerve azt is, hogy van-e biztosításuk.

– Úgy látom, a hideg idő ellenére jelenleg is dolgoznak a járóbeteg-rendelő tetőszerkezetén. Milyen munkát végeznek és milyen anyagi forrásból?

– A járóbeteg-rendelő az építésekor lapos tetőt kapott, ez az évek során meghibásodott, és egyre több helyen beázott. Javítása halaszthatatlanná vált. Eredetileg úgy terveztük, hogy magasítjuk, és tetőtér-beépítést végzünk, de sajnos ennek finanszírozására nem találtunk pályázati lehetőséget, és önerőből nem tudtuk előteremteni a szükséges pénzt. Ezért a sátortető mellett döntöttünk, mert a lapos tetőben már csalódtunk. Ez költségesebb, de tartósabb. 570 ezer lejbe kerül, elviszi többéves profitunkat, de nem várhattunk vele tovább. Ennek el kell készülnie az új készülékek beszerelése előtt. A kivitelező jól halad, reméljük, időre befejezi.

2020.03.31
Galéria
Elkerülhetetlen volt a tetőcsere
Kocsis Emese gazdasági igazgató
Hamarosan elkészül az új sátortető
A hideg ellenére dolgoztak a kórház járóbeteg-rendelőjén