Jótékonykodás szórakozva

A magyar kultúra napját két rendezvénnyel ünnepelték Székelyhídon. Január 24-én a helyi cukrászdában irodalmi estet tartottak, másnap pedig jótékony célú, sokszínű programú bált rendeztek.

Nyolcadik alkalommal tartottak kulturális estet a helyi cukrászdában. Az ötlet a város polgármesterétől, Béres Csabától ered, aki egyetemi évei alatt több hasonló hangulatos rendezvényen vett részt. A kényelmes környezet itt is adott volt, Jantyik Zsolt magyarországi énekes, dalszövegíró verses-zenés összeállítással feltarisznyázva érkezett. A Megyek a hegyen produkciócím ötletét a Jantyik által Kányádi Sándor szülőfalujában, Nagygalambfalván hallott, hasonló kezdetű mondóka adta. Az előadó továbbgondolta a hegyre menést, ami mást jelent az alföldi embernek, mást a hegyen élőknek. Életünk is egyfajta menetelés, a sorsunk, nemzetünk egyben tartása is erőfeszítést igényel. A magyar lélek görbe tükrébe is belenézhetett a hallgatóság, különböző műfajok felvonultatásával a komoly témák könnyed, szórakoztató módon jelenítődtek meg.

Másnap este szemet gyönyörködtető látványt nyújtott a városközponti park. Zúzmarás faágak csillogtak a villanyfényben, a múzeum nagyterméből andalító zene szüremlett ki a President együttes jóvoltából. Elegáns öltözetben érkeztek a bálozók, Béres Csaba és Csuka József alpolgármester fogadta őket. Majd a polgármester és Böjte Csaba vezetésével bevonultak a helyi Gyermek Jézus Otthon lakói, és műsorral kedveskedtek a vendégeknek.

A 12. magyar kultúra napi bál megnyitóján elsőként a polgármester köszöntötte a megjelenteket, elmondta, hogy a térségben nincs más ilyen rendezvény, amely 12 éven át töretlenül sikeres lenne. A bál fővédnöke, Belánszky-Demkó Zsolt, a magyar agrárminisztérium helyettes államtitkára egyéb elfoglaltsága miatt nem tudott eleget tenni a felkérésnek, szavait munkatársa, Névai Gábor tolmácsolta. Dr. Pálfi József, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem rektora, az est kulturális fővédnöke, lelkészi hivatásához igazodva a Bibliából vett idézet köré fonta mondandóját. Szabó Ödön parlamenti képviselő nem mulasztotta el felköszönteni Böjte Csabát, aki előző nap ünnepelte 61. születésnapját. Cseke Attila szenátor egy példázattal jelenítette meg a szeretet, az egymásra való odafigyelés fontosságát, ezzel is érzékeltetve a bál jótékonysági jellegét. A későbbiekben Béres Csaba mikrofonhoz kérte a város belga testvértelepülésének, Écaussinnes-nek a polgármesterét, Xavier Dupont-t, és meg is ajándékozta egy Guba-Kerekes Zsuzsa által készített grafikával. A belga polgármester nem jött egyedül, elkísérte az a Claude Surleraux is, aki 30 évvel ezelőtt elsőként érkezett a városba a belga küldöttséggel.

Böjte Csaba ferences szerzetes a gyűlölet ellen szólt: „Egymás kezét megfogva új korszakot teremthetnénk a Kárpát-medencében” – mondta.

A hosszúra nyúlt beszédek után Fekete Katalin műsorvezető elsőként báli hangulatkeltőnek a Zajgó Néptánccsoportot hívta a táncparkettre. A fiatal táncosok mozgáskultúrája, viselete és nem utolsósorban lelkesedése páratlan volt. A Tini Dance Center látványos elemekkel tűzdelt show-ja elegánsan szép volt. Az est további látványos eleme Hampel Katalin budapesti üzletasszony csapatának divatbemutatója volt. A manökenek polgári és úri viseleteket vonultattak fel, eközben Sáfár Mónika színművész musical-slágereket énekelt.

A bálon az eddigi hagyományokhoz igazodva festményeket és egyéb tárgyakat árvereztek. Az így befolyt összeghez még egyéb adományok is társultak, összesen 40 ezer lejjel támogatták a gyermekotthon működését, ami jócskán meghaladja az előző évi jótékonykodás mértékét. A bálkirálynői korona Asztalos Ildikó fejére került, udvarhölgyeknek Costin Ingridet és Csorba Nikolettet választották.

Bár már hajnalodott, ez egyáltalán nem zavarta a bálozókat. Kulturált szórakozásból, segítő szándékból és polgári erényekből nyújtott mintát ezúttal is Székelyhíd.

2020.03.28
Galéria
A Zajgó Néptánccsoport
A gyermekotthon lakóinak műsora
Szabad a tánc
Kézfogás a székelyhídi és a belga polgármester között
Az aukció elkezdődött
A bálkirálynő udvarhölgyeinek társaságában