Ápolónőnek készül a legszebb szalontai lány

A helyi Midesz égisze alatt 1990 óta minden évben megrendezik a szép lányok versenyét, az öttagú zsűri pontozással dönt a versenyzők sorrendjéről. Tavaly Hegedűs Noémit választották a legszebbnek. Februári lapunkban jelent meg a vele készült beszélgetés a versenyen átélt élményeiről és a terveiről.
– Milyen indíttatásból jelentkeztél a versenyre?
– Már rég ki szerettem volna próbálni, hogy milyen is egy szépségversenyen részt venni, s most gondoltam úgy, hogy eljött az ideje. Ebben a döntésben a családom és a barátaim is támogattak.
– Hogyan készültél fel a versenyre?
– Igazából olyan sokat nem készültem. Próbáltam önmagamat adni, olyan ruhadarabokat választani, amelyek kényelmesek.
– Hogyan érezted magad a verseny ideje alatt?
– Izgultam azért rendesen, de valahogy mindig próbáltam elterelni a gondolataimat.
– Milyen érzés volt, amikor a te nevedet mondták ki a verseny végén?
– Reménykedtem, de azért nagyon meglepődtem, és egyben nagyon boldog is voltam. Miután kimondták a nevem, egyből anyukámra néztem, aki könnyes szemmel állva tapsolt, még én is megkönnyeztem. Eszméletlenül jó érzés volt látni és hallani, ahogy a barátaim, ismerőseim szurkoltak nekem, ezt ezúttal is köszönöm nekik.
– Mik a kedvenc elfoglaltságaid?
– A szabadidőmet általában az edzőteremben töltöm. Nagyon szeretek oda járni, mindig jó a társaság és a hangulat is. Meg valahogy ott mindig ki tudok kapcsolódni.
– Mire vágysz a leginkább?
– A legnagyobb vágyam az lenne, hogy minél többet utazzak, és minél többet lássak a világból.
– Jelenleg mit tanulsz?
– Az Arany János Elméleti Líceum biokémia osztályában tanulok, XI.-es vagyok.
– Mivel szeretnél foglalkozni?
– Szeretnék elvégezni egy ápolónői képzést, és mindenféleképpen az egészségügyben szeretnék majd dolgozni.
– Hogyan képzeled el magad öt év múlva?
– Addigra, remélem, már lesz egy jó állásom és egy párom, aki szeret és megbecsül.
– Mit üzennél azoknak a lányoknak, akik azon gondolkoznak, hogy 2020-ban benevezzenek a Karácsony Szépe versenyre?
– Azt javaslom nekik, hogy próbálják meg. Semmi veszítenivalójuk nincs, ha megpróbálják, hisz mindenkinek van esélye a győzelemre.