Nagyváradon is végezhetnek koronavírus-teszteket

Videóüzenetben számolt be vasárnap Ilie Bolojan nagyváradi polgármester és dr. Gheorghe Carp, a Bihar megyei kórházak működésének felügyelője az újabb helyi intézkedésekről.

A szükségállapot kihirdetése óta 60 százalékkal csökkent a városban a gépjárműforgalom, és több mint 70 százalékkal kevesebben használják a tömegközlekedést. Ugyanakkor továbbra is sok idős ember van az utcákon, köztereken, a közszállítás járművein, holott ők vannak leginkább veszélynek kitéve – mondta Ilie Bolojan, Nagyvárad polgármestere. Hozzátette: szükséges, hogy mindenki változtasson az életformáján, és minél több időre maradjon a lakásban.

Több mint ezer idős emberrel lépett kapcsolatba a Nagyváradi Szociális Igazgatóság, körülbelül 40 százalékuk bevásárlásait elvégezték, számukra egy mobiltelefonszámot is meghagytak.

Hétfőtől bezárják a nagyváradi piacokon működő bazárokat, a zöldségek-gyümölcsök, egyéb mezőgazdasági termények árusítása megengedett. A játszótereket és a sportpályákat is lezárják.

A villamosok körülbelül 20-40 percenként, az autóbuszok 40 percenként vagy óránként járnak majd csúcsidőn kívül. A cégek kérésére pótjáratokat indíthatnak a munkahelyek felé.

Az áruházaknak be kell zárniuk 21 órakor, hogy vásárlóik és alkalmazottaik 22 órára hazaérjenek.

Ilie Bolojan kérte: mivel a válság érinti majd a váradi gazdaságot is, aki teheti, végezze a munkáját. A cégek menedzsereitől azt kérte, biztosítsanak dolgozóiknak testhőmérséklet-mérést.

„Maradjatok otthon, ha nincs miért kimennetek a városba, ha pedig gazdasági tevékenységet végeztek, biztonságos körülmények között dolgozzatok, hogy fenntartsátok Nagyvárad város gazdaságát” – zárta beszédét a polgármester.

Az elmúlt héten, miután a prefektus kinevezte őt a Bihar megyei kórházak koordinátorának, megvizsgálták, hol lehet áthelyezni a pácienseket és az egészségügyi személyzetet – tudatta dr. Gheorghe Carp. A koronavírus elleni harc első bástyája a Dr. Gavril Curteanu Városi Kórház lesz, oda kerülnek a kórházi ellátást igénylő beteg. Átvették a Maria Klinikát működtető Man Alapítvány CT-jét, hogy a betegek ne az onkológia épületében lévő kórházi CT-t használják.

Felállítottak egy sátrat, amelyben a látogatók szűrését végzik, és kérik: ritkábban látogassák a kórházban fekvő betegeket. A városi kórházból a megyeibe és a szülészetre is költözettek osztályokat. Holnap felszerelnek egy hőszkennert a 37 Celsius-fok feletti testhőmérsékletű embereket kiszűrendő, a lázas pácienseket a koronavírus-fertőzést igazoló vagy kizáró betegellenőrzési lánchoz irányítják.

A sürgősségi osztály a megyei kórházban működik majd, és nyomatékosan kérik: aki oda fordul, legyen őszinte, hogy elkerüljék a bukarestihez és suceavaihoz hasonló eseteket, amikor orvosok fertőződtek meg. Hamarosan kijelölik a sürgősségi fogászati ellátó helyét is – mondta Dr. Gheorghe Carp. Azt is elárulta: szombaton nem került ugyan kórházba új koronavírusos beteg, de ez nem jelenti azt, hogy a közeli napokban nem kerülhetnek be többen is.

A városi és a megyei kórháznak összesen 75, az intenzív ellátásra alkalmas ágya van, 60-nál tudják biztosítani a lélegeztetést, további tíz lélegeztető gép áprilisban érkezik.

Két héten át hiába vártak egy Real Time PCR molekuláris-biológiai berendezés érkezésére, így sürgősségi eljárással vásároltak egyet, szombaton már ki is próbálták. Mától napi 200 koronavírus-tesztet tudnak elvégezni Nagyváradon. Tíz orvos dolgozik majd a berendezéssel, a gyanús esetek mellett az orvosi személyzetet is szűrik. Havonta több tízezer speciális maszkra és védőfelszerelésre van szükségük, hétfőn előbbiből 2000, utóbbiból 1000 darab érkezik Váradra. A szükséges felszerelések ára mintegy 1,5 millió euró. Dr. Gheorghe Carp megköszönte a pénzadományokat is, eddig mintegy egymillió euró gyűlt össze. Az adományozók listáját nyilvánosságra hozzák majd, a kórház és a városháza honlapján pedig lehetőséget adnak az on-line adományozásra, a pénzből orvosi eszközöket, védőfelszerelést vesznek.

2020.03.22
Galéria