Már öt fertőzött a megyében

A Bihar Megyei Közegésségügyi Igazgatóság este fél 9-kor küldött közleményében tudatta, hogy a tesztek újabb 3 embernél mutatták ki az új koronavírus-fertőzést. Ezzel 5-re emelkedett a megyében a Covid-19-megbetegedettek száma. Azt is közlik, hogy a három újonnan diagnosztizált személy az országba érkezése óta karanténban volt.

UPDATE

Két férfi és egy nő szervezetében mutatták ki a fertőzést az ebihoreanul.ro portálnak nyilatkozó források szerint. Egyik férfi és a nő március 13-án, a másik férfi 14-én tért vissza az országba, mindhárman Olaszországból jöttek, Bihar megyeiek s érkezésük óta intézményes karanténban voltak. A portál szerint mindhárman a Dr. Gavril Curteanu Városi Kórház fertőző osztályán vannak.

Az első Bihar megye beteg, a 49 éves nő három családtagjának tesztje negatív lett a portál szerint. A nő március 10-én jött haza Olaszországból, s bár ezt eltitkolta határátlépéskor, önkéntes karanténban volt, majd március 12-én jelentkezett a hatóságoknál, miután kiderült, hogy kolozsvári útitársánál is kimutatták a fertőzést.

2020.03.20
Galéria