Csendes március 15.

Szükségállapot bevezetésének napja lett az idei március idusa Romániában. Magyar közösségünk felelősségteljesen, a tömegrendezvényeket, hagyományos zászlós-fáklyás meneteket mellőzve, pár fős csoportokban tette tiszteletét az emlékhelyeken Bihar megyében is.

Nagyváradon az érdekvédelmi szervezet által eredetileg meghirdetett időpontokban jelentek meg a megyei, városi, szervezeti elöljárók, törvényhozók, tisztségviselők, hogy néma főhajtással elhelyezzék a megemlékezés koszorúit. A piros-fehér-zöld szalagos virágkompozíciók és csokrok mellé rendre odakerültek a piros-sárga-kék szalagos koszorúk is, hiszen a megyeszékhelyen ezt az ünnepet az elmúlt három évtizedben szinte mindig megtisztelték a többségi nemzet megyei, helyi vezető politikusai. Így történt ez most is Rulikowski Kázmér síremlékénél, Nicolae Bălcescu szobránál, majd a Szacsvay-szobornál.

A Körös-partról pedig a Petőfi-szobor felé sétálva barátainkkal magunk mellé idéztük a korábbi márciusok ünneplőbe öltözött sokaságát, fülünkbe csengett a lópatkók koccanása a kockaköveken, szinte éreztük a fáklyák füstjének szagát és lángjuk melegét, s láttuk a fényüket visszatükröző, vidám tekinteteket.

Jövőre részünk lesz benne a valóságban is.

Margittán kétnaposra tervezték a márciusi megemlékező ünnepséget. A művelődési házban 12-én lett volna ünnepi műsor a helyi iskolások, a Mi-Kis Kórusunk és a monospetri Bábota Néptánccsoport részvételével, beszédekkel, az épület előtt álló Jókai-mellszobor megkoszorúzásával. Vasárnap pedig templomozás után a református templomkertben lévő Petőfi-szobornál alkalomhoz illő verseket szavaltak volna a koszorúzás előtt, majd a Himnusz közös éneklése zárta volna az ünnepséget. A COVID–19 vírus azonban áthúzta a számításokat, ezért csak csendes, visszafogott megemlékezés volt Margittán.

A szentmisét és istentiszteletet – 100 fő alatti létszámmal –, megtartották, de a szobor körül nem gyűltek össze, és a Himnusz az istentisztelet záróénekeként hangzott el. Példamutató módon viselték ezt az emberek, megértve, hogy most otthon kell ünnepelni, emlékezni. A szűkebb körű megemlékezés azonban nem maradt el, hiszen a református egyház, az RMDSZ, a polgármesteri hivatal, a Horváth János Elméleti Líceum és a Horváth János Társaság képviselői egymást követő időpontokban elhelyezték tisztelgő koszorúikat.

Székelyhídon ezúttal számbelileg kevesebben, de odaszánt lélekkel emlékeztek az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc hőseire. A Petőfi Sándor Elméleti Líceum előtt, a forradalom lánglelkű költőjének szobránál a város polgármestere, Béres Csaba mondott ünnepi beszédet. „Szent kötelességünk, hogy mindannyian képességünkhöz mérten munkálkodjunk a közösségért, népünk boldogulásáért. Fogjunk végre össze, és éljünk úgy, hogy ne legyen hiábavaló akkori szent áldozatuk. Kokárdát otthon is fel lehet tűzni, így lélekben együtt tudunk lenni nemzettársainkkal, hiszen 1848 márciusa a reményt, a megújulást, az új utat kereső, bátor közösség egységét jelenti. Erre a bártorságra és összefogásra van ma is szükség” – fogalmazott az elöljáró.

A veretes beszédet követően megkoszorúzták Petőfi Sándor büsztjét. A polgármesteri hivatal nevében Béres Csaba, majd a helyi és a nagykágyai tanintézetek igazgatói, Barta Imre és Karancsi Béla koszorúztak. A Scola Nostra Egyesületet Pap József képviselte, míg az RMDSZ székelyhídi szervezete nevében Fekete Katalin elnök és Bokor Ferenc adózott a hősök emléke előtt. Az Érmelléki Turizmusfejlesztő Egyesület koszorúját Tiponucz Tibor és Füzesi Mónika helyezte el a szobor talapzatánál. A bensőséges megemlékezés a Himnusz eléneklésével zárult.