Dr. Grósz Emil szemészprofesszor

Egy igen tekintélyes, többgenerációs váradi szemészdinasztia tagja: nagyapja Grósz Frigyes (1798–1858), nagybátyja Csatáry Grósz Lajos (1832–1907), apja Grósz Albert (1819–1901), fia pedig Grósz István (1909–1985) volt. 1865. szeptember 30-án született Nagyváradon. Középiskoláit szülővárosában végezte, majd 1882-től a Budapesti Tudományegyetem orvostudományi karán tanult. Harmadéves medikusként publikálta a Jelentés a Nagyváradi Szemgyógyintézet 50 éves működéséről című orvostörténeti tanulmányát, melyben felmenőinek szakmai érdemeit ismertette. 1887-ben szerzett orvosi oklevelet és azzal párhuzamosan középiskolai egészségtan-tanári képesítést, majd az egyetemi szemklinika gyakornoka lett.

Nagyívű orvosi karrier

1888-ban külföldi tanulmányutat tett, majd ugyanebben az évben nevezték ki a szemklinika tanársegédjévé, később adjunktusává. Néhány esztendő elteltével, 1893-tól, szakmai tudása és szervezőkészsége elismeréseként – az intézmény vezetője, Schulek Vilmos távollétében – a klinika igazgatóhelyettesi feladatait látta el, 1894-ben pedig magántanárrá habilitált az elméleti és gyakorlati szemtükrözés tárgykörében. 1900-ban nyilvános rendkívüli tanári kinevezést kapott a fővárosi egyetemen.

Oktatómunkájával egyidejűleg 1900 és 1904 között a legtekintélyesebb gyógyintézetek – előbb a Szent János, majd a Szent István, illetve a Szent Rókus Kórház – szemész főorvosaként tevékenykedett. Időközben 1903-ban trachomaügyi kormánybiztossá nevezték ki, ezt a tisztséget 1918-ig látta el. 1905-ben a Budapesti Tudományegyetemen a szemészet nyilvános rendes tanárává lépett elő, egyúttal az I. Számú Szemklinika igazgatójává nevezték ki Schulek Vilmos betegeskedése miatt. Ez utóbbi tisztséget egészen 1936. évi nyugdíjazásáig betöltötte. Schulek 1905-ben bekövetkezett halála után szemészprofesszorrá nevezték ki. Az 1914/1915-ös tanévben az orvostudományi kar dékáni feladatait is ellátta.

A szemorvoslás sokoldalú művelője

A szemészet több ágában jelentős eredményeket ért el, diagnosztikával, patológiával, sebészettel és terápiával egyaránt foglalkozott. Behatóan vizsgálta a degeneratív szemlencse-elváltozások (szürke és zöld hályog), a szivárványhártya- (iritis) és a szaruhártya-gyulladás (keratitis), a retinaleválás (ablatio retinae), a retinadaganat (glioma retinae), a tábeszes látóideg-sorvadás (tabes optica), a pangásos pupilla, az üvegtestgyulladás (hyalitis) kórtanát, de foglalkozott a kancsalság és a vakság patológiájával is. Több szemészeti műtéti eljárást dolgozott ki, világszerte elterjedt az öregkori szürke hályog általa bevezetett sebészeti kezelése. Kormánybiztosként sokat tett a népbetegségként számon tartott fertőző kötőhártya-gyulladás, a trachoma leküzdéséért.

Jelentős tevékenységet fejtett ki a tudományszervezés és az orvostovábbképzés terén. Tudományos kapcsolatokat épített ki több külföldi szemészeti intézménnyel és társasággal. A budapesti szemklinikát elismert iskolává és tudományos műhellyé fejlesztette. Maga a klinika is az ő irányításával költözött át 1908-ban egy új épületbe (Mária utca), illetve az Üllői úti klinikai telep felépítését is ő érte el. Az országban több szemkórházat és kórházi szemosztályt létesített. Személyében a magyarországi intézményes szemorvosképzés megteremtőjét tisztelik.

Az Orvosi Hetilap mellékletének, a Szemészet című folyóiratnak a szerkesztője volt, illetve 1911-ben az Orvosképzés alapító társszerkesztője lett. Ez utóbbi, a tanfolyamok programja mentén haladó lapot 1938-ig szerkesztette Scholtz Kornéllal közösen. Állandó munkatársa volt nemzetközi szemészeti folyóiratoknak, például a Zeitschrift für Augenheilkunde és az Archiv für Augenheilkunde című szaklapoknak is. Hoor Károllyal szerkesztett háromkötetes szemészeti monográfiája, önálló kötetei és egyetemi jegyzetei mellett szaktanulmányai jelentek meg a fenti folyóiratokon kívül az Egészség, a Budapesti Szemle, az Egyetértés és a Magyar Orvosi Archívum lapjain.

A nemzetközi tudományos élet élén

1905-től 1919-ig töltötte be, elsőként, a Magyar Szemorvostársaság elnöki tisztét, ennek egyben alapító tagja is volt. Emellett 1911-től alelnöke, 1926-tól pedig tíz éven át elnöke volt a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium által 1912-ben is elismert Orvosi Továbbképzés Központi Bizottságának (a bizottságot 1936-ban megszüntették). Aktívan részt vett nemzetközi szemészeti társaságok munkájában is, tagja volt a heidelbergi Német Szemészeti Társaságnak (Deutsche Ophthalmologische Gesellschaft), a Francia Szemészeti Társaságnak (Société Française d’ophtalmologie) és az Egyesült Királyság Szemészeti Társaságának (Ophthalmological Society of the United Kingdom).

1909-ben Budapesten nemzetközi orvosi kongresszust tartottak, ennek főtitkára lett. A kongresszuson végzett tevékenységéért jutalmul magyar királyi udvari tanácsosi tisztséget kapott. Tudományos érdemei elismeréseként 1930-ban Corvin-koszorút vehetett át, 1932-ben pedig a Lyoni Egyetem díszdoktorává avatták.

Élete vége felé önéletrajzot írt Ötven év munkában címmel. 76 évesen hunyt el, 1941-ben.

Magyarul közölt fontosabb munkái

Jelentés a Nagyváradi Szemgyógyintézet 50 éves működéséről: 1830–1855 és 1858–1882, Nagyvárad, 1886; Szemészeti diagnostica, Budapest, 1893; A vasúti alkalmazottak látásáról, Budapest, 1895; Az egyetemek magántanári intézménye, előadás, Budapest, 1896; Előadások a szemtükrözésről, Budapest, 1897; A rövidlátás operálása, a Budapesti Kir. Orvosegyesületben 1897. november 13-án tartott előadás, Budapest, 1898; A magyar orvosok és természetvizsgálók 1846-iki és 1847-iki vándorgyülésein szemkórházak létesítése érdekében tett indítvány, A Szabadkai vándorgyülés alkalmából, Budapest, 1899; A szembajok összefüggése a szervezet egyéb betegségeivel (Hoór Károllyal), egyetemi előadások vázlata, Budapest, 1900; Az orvosképzés új rendje Magyarországon és külföldön, Budapest, 1902; A szem vizsgálásának módszerei, egyetemi előadások, Budapest, 1902; A trachomaellenes védekezés alapelvei; A szemészet kézikönyve I–III. (Hoor Károllyal közösen szerkesztve), Budapest, 1910–1911; A szem tuberculosisa, Orvosképzés, 1913; A harctéri szemsérülésekről és megvakulásokról, Az országház delegatio-üléstermében 1915. évi április hó 16-án tartott előadás syllabusa (vázlata), Budapest, 1915; Az orvosi tudomány a háborúban, Hadi Beszédek 13., Budapest, 1915; A szemészet békében és háborúban, Előadás, Budapest, 1917; A trachomaellenes védekezés, Orvosi Hetilap, 1924; Az egyetemek múltja és jövője, Budapesti Szemle, 1927; Ötven év munkában, Budapest, 1939.

Szilágyi Aladár összeállítása