Sorfordító nők Biharban
Április 27-éig várják a jelöléseket
.jpg)
A pályázat részleteiről Biró Rozália, a Nőszervezet országos elnöke beszélt Kéry Hajnal Bihar megyei és Székely Hajnal nagyváradi nőszervezeti elnök társágában. Megyénkben hét település körzetéből várják a jelöléseket április 27-éig, ezek: Nagyvárad, Érmihályfalva, Margitta, Nagyszalonta, Székelyhíd és környéke, a Belényesi medence és a Sebes-Körös völgye.
„A pályázat célja, hogy jobban láthatóvá tegyük és elismerésben részesítsük azokat a nőket, akik településük mozgatórugójaként hozzájárultak magyar közösségünk megmaradásához, építéséhez, fejlődéséhez, anyanyelvünk, hagyományaink ápolásához” – áll a pályázati felhívásban.
Jelöléseket intézmények, civil szervezetek családtagok, ismerősök egyaránt küldhetnek, a szervezők kérése az, hogy a jelölő legalább egy vagy legtöbb két A4-es formátumú oldalon ismertessék az ajánlott hölgy életútját, tevékenységét, elért eredményeit, valamint elérhetőségeit. A jelöléseket beküldőknek ugyanakkor a saját elérhetőségüket is meg kell adniuk.
A Bihar megyei településeken és azok kistérségeiben élő hölgyekre vonatkozó javaslatokat a kery_hajnal@yahoo.com, a Nagyváradról és környékéről érkező javaslatokat pedig a nszhajni2018@gmail.com e-mail-címre várják.
Az ajánlások beérkezése után az RMDSZ Bihar megyei Nőszervezetének vezetőségéből választott 11 tagú zsűri május 3-áig dönt arról, hogy ki lesz az a hölgy akit a május 5–30. között megszervezendő helyi rendezvényen bemutatnak és elismerésben részesítenek.