Új tervek a filharmóniában

A Nagyváradi Állami Filharmóniában új művészeti vezetővel indul a munka az új esztendőben: Kurucz Tibor hegedűművész vette át az ősszel nyugdíjba vonult, de fuvolásként továbbra is a zenekarban maradt Foica Lászlótól az irányítást. Ilyenkor a legtermészetesebb kérdés, hogy mik a tervei, vannak-e olyan elképzelései Kurucz Tibornak, melyek változtatnának az eddigieken, és melyek ezek az újdonságok.

– Új elképzeléseim természetesen vannak, de semmiképpen sem akarok most minden eddig megszokottat felborítani. Hosszú távra képzelem el a változást, nem akarom és nem is lehet rövid távon megoldani az óhatatlanul felmerülő gondokat. Megpróbálom röviden összefoglalni az igényeimet és elképzeléseket, szeretném ugyanis elkerülni, hogy konkrétumok hiányában a szerencsére folyamatosan növekvő közönségünkből bárki is azt gondolja, ki tudja, milyen nagy bajokat takargatunk. Először is szeretném leszögezni, hogy a zenekarunkban csak jó és nagyon jó zenészek vannak, de mivel bármilyen munkában szükség van fejlődésre, ez nálunk is elkerülhetetlen. Úgy érzem, a minőség szempontjából stagnálunk, ami előbb-utóbb felszínre kerülne. Azt szeretném, ha a hétfő reggeli próbákra mindenki felkészülten jönne, ne kelljen senkinek kedden vagy esetleg szerdán behoznia azt a begyakorlási szintet, amire a pénteki szabadnapot szánjuk. Csakis ezzel a feltétellel lehetne elérni, hogy a saját lehetőségünk 80-90 százalékában teljesítsen mindenki a csütörtöki koncerten. Eddig csak hangfelvétel készült a koncertről, ezentúl videó is lesz, s az egyértelműen megmutatja majd, kinél milyen hibákat kell kiküszöbölnünk. Ugyanehhez a témakörhöz tartozik, hogy nagyon sok fiatal van a zenekarban, nekik pedig mindenképpen példára van szükségük: ha már az első próbanapon látják a felkészültséget, mondhatni, automatikusan átveszik. Már rövid távon meg fog látszani a hatás, de a zenekari repertoár teljesítéséhez az a bizonyos rövid táv is – az én esetemben mindenképp így volt – körülbelül öt évet jelent.

– Köszönöm, hogy említette az indulás periódusát. Ha lehet, tekintsünk vissza egy kicsit a kezdetekre…

– Érettségi után, 1994-ben kezdtem a kolozsvári zeneakadémiát, és ’97-től már tagja lettem a nagyváradi zenekarnak. Másfél éven át játszottam az első hegedű szólamát, majd három évre átmentem Marosvásárhelyre, mivel volt kollégákkal megalakítottuk a Tiberius vonósnégyest, és könnyebben tudtunk dolgozni, ha én is ott vagyok. A kvartett tagja volt Molnár Tibor első hegedűs, én a másodhegedűs, Mihálydeák Endre brácsás és Kozma Péter csellista. Péter sajnos nagyon fiatalon elhunyt, de így is hét évig dolgoztunk együtt. Rengeteg mesterkurzuson vettünk részt, elsősorban Ausztriában és Angliában, és állítom, hogy a tanultak legalább 80 százalékát ezeken a mesterkurzusokon sajátítottam el. A legtöbbet például Ausztriában az Amadeus vonósnégyestől, illetve Devich Sándortól, ő a Bartók vonósnégyes tagja volt. A szorosan vett szakmai ismeretek elsajátítása mellett elsősorban azt emelném ki, hogy megtanultuk, hogyan is kell együtt játszani. 2002-ig voltam Vásárhelyen, 2003-ban pedig versenyvizsgán elnyertem itthon, Váradon a zenekar másodhegedű szólamvezetői posztját.

– Ezek az előzmények feltehetőleg közrejátszottak abban is, hogy megalakulása óta tagja a Nagy Kálmán koncertmester kezdeményezte és vezette Michael Haydn Kamarazenekarnak.

– Igen, természetesen. A kamarazenélés nagyon szép nagyváradi hagyomány, de ezen túlmenően mindig élmény együtt játszani, s ez nemcsak a kamaraegyüttesben, de a nagy zenekarban is érződik, hisz egész másképpen tudunk egymásra figyelni.

– Az idei évad januártól kezdődő műsortervét már az új művészeti igazgató állította össze. Mi változik, mi követi az eddigi elveket?

– Már június végéig megvan a műsor, a közönség igényének megfelelően zömében preklasszikus, klasszikus és romantikus műveket fogunk játszani, természetesen követve a Beethoven születésének 250. évfordulójáról megemlékező emlékév követelményeit is. A jövő évadra szeretnénk egy operett- és egy operaestet rendezni, mert a közönség igényli, de a jövő évadról még túl korai beszélnünk. Vannak elképzeléseim karmestereket, szólistákat illetően, meglátjuk, hogyan alakul majd.

– Létezik egy olyan városi legenda, miszerint a zenészek belebetegednek, ha gyerekeik nem követik őket a pályán. Mi a helyzet e téren a Kurucz családban?

– A legendát én is igazolom, ha nem is épp száz százalékban, én viszont egyik gyerekemet sem kényszerítettem zenélni. Ők akarták, és most már jól is hegedülnek, de nem tőlem, hanem Kálmántól tanulnak. S ha nem is köteleztem őket, de nagyon örülök, hogy a hegedűt választották, és büszke vagyok mindkét gyermekemre.

 

2020.03.02
Galéria
Kurucz Tibor