Három évtizede távozott a költő

Ízig-vérig lokálpatrióta volt, „sivatag falujából” nem tudott messze menni, Érmihályfalva tartotta fogva. Máté Imrére (1936. febr. 14. – 1989. dec. 8.) emlékeztek szülővárosában.

Az érmihályfalvi költő nimbuszát több módon is őrzik szülővárosában. Szülőházán emléktábla áll, a Széchenyi téren szobrot állítottak neki, a városi könyvtár is az ő nevét viseli. Mindemellett évente megemlékeznek róla, halálának 30. évfordulója alkalmából pedig nagyszabású rendezvénnyel rukkoltak elő. Az 1989. december 8-án elhalálozott költő már nem érhette meg az általa gyűlölt rendszer bukását, de költészete tovább él.

A helyi Bartók Béla Művelődési Ház zsúfolásig megtelt a költő halálának 30. évfordulóját megelőző délutánon. Javarészt fiatalok lepték el a széksorokat, ugyanis a megemlékezéshez ifjúsági kórustalálkozó társult. A műsorvezetői teendőket ellátó Geszti Ivett tanárnő elsőként Nyakó József helyi polgármesternek adta át a szót. Az elöljáró megdicsérte a szervezők eredményes munkáját, s a költőhöz kötődő személyes emlékeiről is szólt. „Izgága tagja volt az akkori társadalomnak Máté Imre, a cenzúra ellen lázadt, és ma is kirekesztett tagja lenne a társadalomnak. Befelé forduló egyéniség, lázadó, az egyház akkori papjával, ahogyan a város vezetőjével sem ápolt jó viszonyt. Még a temetésén is egy vendég lelkipásztor szolgált. Mindenképpen kiérdemelte a megbecsülésünket” – fogalmazott a városvezető.

A továbbiakban a poéta életútjáról Szilágyi Ferenc Hubart költő, képzőművész értekezett. Elmondta, hogy Máté Imre kitűnő tanuló volt, Székelyhídon érettségizett. Születésétől fogva – orvosi műhiba okán – beszédében korlátozott volt. Könyvtárosként, portásként, iskolai bentlakás gondnokaként dolgozott szülővárosában. Különböző lapok közölték írásait: az Ifjúmunkás, a Fáklya, később az Utunk és a Korunk is. Magyarországi lapokban is közölt. Három kötettel jelentkezett: Látta ezt a fürge mókus, Forgó táncban és A Nap kalapja címűekkel. A Segíts meg, emberségem című antológia az övéin kívül Számadó Ernő és Gábor Ferenc verseit is tartalmazza. Élő kapcsolatot tartott fenn több művésszel, nagy örömére szolgált, hogy sikerült eljutnia Budapestre, ahol az érmihályfalvi születésű Zelk Zoltán költővel kezet szoríthatott.

A költőre mutató felszólalók után sorra léptek színpadra a gyermekek és fiatalok alkotta kórusok. Elsőként a nagyváradi Szacsvay Kórus Kiss Tünde irányításával egyebek mellett megzenésített verseket adott elő. A több iskola jó hangú diákjaiból verbuválódott Szatmári Gyermekkar Dobosi Csilla és Smith Mária vezetésével Szívből énekelünk című összeállításában karácsonyi és regös énekekkel lépett színpadra. A Margittáról érkezett Mi-Kis Kórusunk Puskás Miklós zongorakíséretével egyebek mellett Ady Endre megzenésített versével és Ákom Lajos margittai születésű zeneszerző művével állt a közönség elé. Végül pedig a Darabont Aliz vezette helyi Csilinka gyermekkórusnak tapsolhattak a jelenlévők. A gyermekek Zelk Zoltán és Máté Imre megzenésített verseivel készültek. Zárásként a közönséggel együtt énekelték Ady Endre Kis, karácsonyi ének című versének megzenésített változatát.

A kultúrházbeli eseménysort a székelyhídi Ér Hangja Médiacsoport által készített kisfilm levetítése zárta. A Forgó táncban című alkotásban ismerősök, barátok, pályatársak vallanak a költőről, idézik fel hozzá fűződő emlékeiket. Végül a jelenlevők a Széchenyi térre vonultak, és megkoszorúzták a költő szobrát.

Másnap újabb megemlékezés következett a Máté Imre Költő Emlékéért Egyesület szervezésében. A Varázscsizma címmel meghirdetett gyermekrajzversenyre érkezett pályamunkákat állították ki a Gödör rendezvényházban. A kis alkotókat szüleik is elkísérték. Baricz-Nánási Ferenc tanár elmondta, hogy míg az elmúlt évben iskoláskorúaknak hirdettek hasonló megmérettetést, az idén az óvodásokat szándékoztak megszólítani. Visky Mária nyugdíjas tanárnő Máté Imre költészetéről beszélt, majd Szilágyi Ferenc Hubart a pályázatra beérkezett 28 alkotást értékelte. Máté Imre nyolc versét adták meg témául, azok közül szabadon lehetett választani ihletforrást. Az értékelés témaválasztás szerint történt, így lehetett 5 első, 4 második és 4 harmadik díjazott. A résztvevők mindegyike kapott emléklapot és ajándékcsomagot. A gyermekek a rajzokon kívül szavalatokkal emlékeztek a költőre, majd Papp Zsuzsanna nyugalmazott óvónő méltatta a rajzokat, és segédkezett az ajándékok átadásában is.

 

2020.03.02
Galéria
A költő szobra a Széchenyi téren
Nagyváradról érkezett a Szacsvay kórus
A helybeli Csilinka is fellépett
A margittai Mi-Kis Kórusunkat Puskás Miklós karvezető kísérte
A Szatmári Gyermekkar
Kulcsszavak: