Márciusi programajánló a Nőszervezettől

Vendégjáték, kokárdakészítés és tavaszi bál szerepel a Bihar megyei RMDSZ-Nőszervezet jövő hónapi eseménynaptárában.

Nőnapra a Szatmárnémeti Északi Színház Pénz az égből című előadását ajándékozza minden nagyváradi és Bihar megyei érdeklődőnek az RMDSZ Bihar megyei Nőszervezete. A programajánlót Székely Hajnal váradi nőszervezeti elnök, megyei alelnök és Biró Rozália képviselő, az érdekvédelmi szövetség Nőszervezetének országos elnöke ismertette.

Március 7-én, szombaton tehát délután 2-től elsősorban a vidéki nézőket, 6-tól pedig a váradiakat várják a Szigligeti Színházba a szatmáriak vendégjátékára. Ingyenes belépők (helyjegy nélkül!) igényelhetők az RMDSZ megyei szervezetének irodájában (Fekete Sas-palota).

A berettyóújfaluiaktól ajándékba kapott 2 km hosszúságú nemzeti szalagot szétosztották, és a nemzeti ünnepig számos helyen készítik belőle a kokárdákat: Érmihályfalván, Margittán, Nagyszalontán, Örvénden, Alsólugason, Székelyhídon, Szalacson, Biharfélegyházán, Micskén, Feketeerdőn. Nagyváradon közösségi rendezvényként – amíg a szorgos kezek dolgoznak – a kokárda történetét, az első készítőit is megismerhetik az érdeklődők. Március 2-án, hétfőn 17 órától a várad-velencei kultúrházban, 10-én 16.30-tól Csillagvároson, 13-án Biharpüspökiben, 14-én pedig 16–20 óra között a Városi Művelődési Ház nagytermében, a Forradalmi forgatag című rendezvényen.

Ebben az évben is lesz Hölgyválasz címmel tavaszi bál, mégpedig március 28-án este 8-tól a Grand Palace vendéglőben. Belépőjegyet 100 lejért hétfőtől lehet igényelni a megyei székház titkárságán, illetve Székely Hajnalnál (telefon: 0740/805–973). A jegy áráért a résztvevők kapnak egy pohár pezsgőt, kávét, vizet, sós süteményt, meleg előételt, főételt és egy szelet tortát, a további fogyasztás saját számlára.

A Nőszervezet országszerte arra törekszik, hogy nyilvánosan elismerje a közösségük érdekében fáradozó emberek munkáját, hiszen nagy szükség van rájuk – fogalmazta meg Biró Rozália. Márciusban köszöntik a „sorsfordító” nőket, akik fáradhatatlanul „szövik azokat a szálakat, amelyek idekötik a gyermekeket”.

2020.02.28
Galéria