Kitakarította Siter utcáit a Mosoly Kommandó

Gyermekek és felnőttek közösen ragadtak nejlonzsákokat és szedték fel az utcán eldobált szemetet a Hegyközcsatárhoz tartozó Siter utcáin. Ez volt a helyi Mosoly Kommandó idei első nagyobb akciója. Összesen 17 nagy zsák hulladék gyűlt össze.

„Nem nézhetjük tétlenül, hogy szemetesek az utcák, mert vannak, akik egyszerű természetességgel eldobálnak mindent, ami éppen kiürül a kezükben, beszéljünk csipszes csomagolóanyagról, sörös palackokról, cigarettásdobozról vagy akár cukorkás zacskóról. Mi azt szeretnénk, ha élhető, tiszta környezetben lakhatnánk” – mondja Szabó Kinga, a Mosoly Kommandó Közösségi és Kulturális Egyesület elnöke, a szemétszedési akció szervezője.

A Mosoly Kommandó tagjai, közöttük gyermekek és fiatal felnőttek, együtt indultak útnak szombaton, hogy kitakarítsák szülőfalujukat. És bár első ránézésre úgy tűnt, nem lesz sok dolguk, a szemeteszsákok csak teltek, egyik a másik után. A takarítás a településen átvezető községi út mentén kezdődött, onnan haladtak tovább az mellékutcákra. A dél körül megkezdett szemétszedést csak az esti sötétség szakította félbe, de így sikerült szinte minden eldobált szemetet felszedni a Rikkancs, a Felszeg, a Taba, valamint a Köz, a Kis és a Nagy utcán. Mire mindezt végigjárták, 17 nagy szemeteszsák telt meg papír- és műanyaghulladékkal. Már csak a Páskom és a Kancsa utcák maradtak hátra, ezeknek a takarítására egy következő hétvégén kerítenek sort.

„Öröm és szomorúság is volt bennünk. Öröm azért, hogy a részvevők szívügyüknek érzik Siter tisztán tartását, egy élhető környezet kialakítását, és szomorúság azért, amit tapasztaltunk: rengeteg csomagolóanyag volt eldobálva, főleg a buszmegállók környékén, de azok előtt a házak előtt is, ahol senki sem lakik, valakik mégis ott hajigálják el szemetüket” – fogalmazott Szabó Kinga. Hozzátette, az előző években is szerveztek már hasonló akciókat, és a következőkben is terveznek ilyeneket. Ugyanakkor szükséges egy átfogóbb akció megszervezése is, mert a gyermekekkel nem tudták maradéktalanul összeszedni a pillepalackokat, zacskókat és egyebeket. Vannak ugyanis a településen olyan részek, ahol az elburjánzott szederinda és a szúrós, sűrű bokrok miatt lehetetlen volt mindenhová be- vagy lemászni. Itt előbb a növényzetet kell megritkítani – ami ugyancsak nagy munka –, csak utána lehet kiszedni az árkokból, a zegzugokból a szemetet, amiből sajnos még bőven van.

A Mosoly Kommandó neve nem lehet ismeretlen a szociálisan érzékenyebb Bihar megyeiek előtt. A kis csapat ugyanis minden évben több karitatív akciót, jótékonysági mulatságot szervez a településen és a kis hegyközi falu határait átlépve egyaránt. Legutóbbi, igencsak nagy vállalkozásuk a karácsonyi ajándékozás volt, amikor a Bihar Megyei Tanács projektíró igazgatóságának támogatásával a Mosoly Kommandó tagjai december közepén ajándékcsomagokat állítottak össze valamennyi siteri családnak, külön gondolva a gyermekekre vagy a kisgyermekes szülőkre.

2020.02.20
Galéria
Kulcsszavak: