A feltaláló Nagyváradon

A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja alkalmából, február 24-én, hétfőn 17.30-tól vetítik le Magyarország határain kívül elsőként Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében a 100 éve született dr. Béres Józsefről szóló játékfilmet.

Száz éve, 1920. február 7-én született Záhonyban Béres József Széchenyi-díjas kutató, a Béres Csepp megalkotója. A kertésznek tanult, világháborút honvédként végigszolgált, hadirokkant, majd laboránsként dolgozó fiatalember 1955–1972 között talajtani, analitikai, talajgenetikai, térképszerkesztési, üzemtani, kórélettani, környezetvédelmi, kemizálási, tápanyag-gazdálkodási tanfolyamokat végzett, agrármérnöki diplomát szerzett, végül általános élettanból és agrobiokémiából doktorált 1968-ban. Laboratóriumi kutatóként a hatvanas évek végén felfedezte, hogy a növények számos betegségét az alapvető nyomelemek hiánya okozza, s ezek pótlásával a tünetek orvosolhatók. Felismerését továbbgondolva ráébredt, hogy ez az elv az állatoknál, sőt az embereknél is igaz lehet.

Hosszas kísérletezés után, 1972-ben alkotta meg legendás készítményét, a Béres Cseppet, amelyet először saját magán próbált ki, majd súlyos beteg húgának is adott belőle. A Béres Csepp híre szájról szájra terjedt, egyre többen fordultak a kutatóhoz, azonban a szocialista hatalom nem nézte jó szemmel Béres József tevékenységét, minden eszközt bevetettek, hogy megtörjék a népszerűségét és megakadályozzák a készítmény terjedését. Börtönnel fenyegették, még bírósági eljárást is indítottak ellene kuruzslás vádjával, de a kutató minden fenyegetés ellenére kiállt a felfedezése mellett, és humánus, igazságkereső személyisége sokakat az ügy mellé állított.

Béres József 2006. március 26-án hunyt el Budapesten. Életéről 2015-ben készült dokumentumfilm, tavaly pedig négyrészes tévéfilm. Ennek mozifilm-változatát, A feltalálót idén február 5-én mutatták be Budapesten az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Gyöngyössy Bence életrajzi drámája dinamikus képsorokban mutatja dr. Béres József drámai sorsát, a hatalommal vívott küzdelmét a hatvanas évek derekától a hetvenes évek közepéig. Érzelmekben gazdag, izgalmas jelenetekben követi nyomon a Béres Csepp születésének történetét és a kutató folyamatos harcát, s ezen keresztül objektív látleletet is nyújt a hatvanas-hetvenes évek Magyarországáról, a (nem) működő szocializmusról, az akkori társadalom egészét átható hazugságokról, intrikákról. Béres Józsefet Gáspár Tibor Jászai Mari-díjas színész alakítja, feleségét Huszárik Katalin, a további főbb szerepekben olyan kiváló színművészek láthatók, mint Székely B. Miklós, Hatházi András, Seress Zoltán, Für Anikó, Lukács Sándor, Trokán Péter, Bede-Fazekas Szabolcs, Oberfrank Pál és Trill Zsolt.

A 12 éven aluliak számára nem ajánlott kétórás magyar életrajzi dráma először Nagyváradon lesz látható Magyarország határain kívül, a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapját megelőző rendezvény keretében, február 24-én, hétfőn 17.30 órától. A Partiumi Keresztény Egyetem dísztermébe tervezett bemutatón jelen lesz a film több alkotója, a részvétel ingyenes.

2020.02.19
Galéria
Jelenet a filmből
A film plakátja
Kulcsszavak: