Szent László főtéri kőszobra
A török hódoltság után állított első váradi köztéri szobor, egy homokkőből készült Mária-ábrázolás, a megye rendjeinek kezdeményezésére 1735-ben került a vármegyeháza elé (az egykori Széchenyi téren, ma Traian park). A második kőszobrot a káptalan adományából a városalapító lovagkirály tiszteletére emelték.
Szent László kőszobrát 1739. június 23-án állították fel a Kispiac (a későbbi Szent László tér) mértani középpontjában. A szobor egy négyzetes alapú, felfelé karcsúsodó és füzéres jón pillérfőben végződő talapzaton állt. Az aránytalan szoboralak vállán palást, fején korona, bal kezében országalma volt. Biró József a Kolozsvári testvérek pompás szobrának korcs epigonjaként emlegette. Nemigen lehettek megelégedve vele a váradiak, ezért 1892-ben átköltöztették a papnevelde kertjébe. Csatolt képünk is ezen a helyen ábrázolja a lovagkirály barokk szobrát.
De lássuk, hogyan vélekedett a szoborról K. Nagy Sándor 1885-ben, a városról és megyéről írt útirajzában: „Egy szentnek, egy magyar királynak szobra ez, ki Nagy-Váradot egykor fényessé és hatalmassá tette, – egy szobor, mely egykor pompás dísze volt ennek a térnek, akkor, midőn a mostani emeletes házak helyét apró földszinti nádas házak foglalták el, – egy szobor, mely utóbbi időben annyi éretlen gúnynak volt kitéve azok részéről, kik nem tudnak e szoborról egyebet, mint hogy az ott áll elhagyatva: – ez a Szent László szobra… Azt mondják: megkoptál, – de akik azt mondják, nem gondolják meg (sőt nem is tudják), hogy feletted már annyi idő viharzott el, amennyi éppen elég volt arra, hogy három egészséges nemzedéket elseperjen az élők sorából. Másfél század bizony le is koptathatta már koronádról az aranyozást s megviselhette palástodat, melyet ezelőtt másfél századdal készített a szobrász omlatag mészkőből! Hiszen az alatt a másfél század alatt nem javítottak a te öltözeteden éppen semmit! Elveszett a te gondnokod, sőt arról is elfeledkeztek, hogy tulajdonképpen ki volna a te gondnokod s ki állított téged ide? … [Az újvárosi római katolikus plébánia iratai közül] csak az 1823. május 4-i Canonica visitatio emlékezik meg legelőször e szoborról, s ez is csak annyit mond róla, hogy »igen régi szobor, de felállítóját ismerni nem lehet«.
Élt azonban a jelen század legelején egy okos ember, ki megírta a váradi püspökség történetét: Keresztúri József Alajos, aki ismerte ezt a gazdátlan szobrot s azt írja reá vonatkozólag, hogy gróf Csáky Miklós ősei nemes példáját követve a város védszentjének, a Szent Királynak tiszteletére szobrot állított ide a piac közepére (»in medio Urbis Varadiensis foro«) az 1739-ik évi június 23-ik napján.
Tehát ez a sokszor kigúnyolt szobor már száznegyvenhat év óta áll itt egy püspök kegyeletéből! Ez alatt az idő alatt aztán nem csoda, ha megkopott is, minden gondozás nélkül. Másfél század viharzott már el felette s ez alatt gazdátlanná vált, elfeledték gondozni. De legyünk egészen igazságosak… voltak a régi öregek között, kik igyekeztek kegyeletben tartani ezt a szobrot, [így Szenczy István kanonok, Kondé Miklós püspök és Jedlicska Antal kanonok]…”
Schlauch Lőrinc bíboros, váradi püspök 1890-ben elhatározta, hogy a lovagkirály szentté avatásának 700. évfordulójára új szobrot állíttat neki. De addig is, amíg ez elkészül, elrendelte a kőszobor restaurálását. A talapzaton kijavították a töréseket, a király alakját fehér színnel vonták be. A kőszobrot 1892-ben költöztették át a Pray György utcai papnevelde udvarára, és a tér közepére felállították a lovagkirály új bronzszobrát. Később, az 1940-es évek végén a régi kőszobrot a püspökségi kertbe szállították, végül 1962-ben jótékony múzeumi munkatársak elásták az akkori múzeum kertjében, hogy megmentsék az utókor számára egy esetleges elpusztítástól. 1999-ben Tempfli József megyés püspök kiásatta a szobrot, majd restaurálása után 2000. május 21-én a Varadinum ünnepség alatt felállíttatta a székesegyház oldalbejárata mellé. Sajnálatos, hogy váradi köztéri barokk szobrászatunknak ez az egyedül fennmaradt emléke a szükségesnél alacsonyabb, ráadásul stílustalan talapzatra került, ami hátrányosan befolyásolja térhatását.
Végezetül emlékezzünk meg Szent László két várbeli szobráról is. Mindkettő a Kolozsvári testvérpár, Márton és György alkotása volt. Szent László álló szobra mellett Futaki Demeter püspök (1345–1372) a testvérpártól megrendelte Szent István és Szent Imre szobrát is. A három szobrot 1370-ben vélhetően a székesegyház déli oldalán állították fel. Az álló királyszobrok közül balról az első Szent Lászlót ábrázolta. Nyakában lánc függött, azon kard, kezében csatabárdot és pajzsot tartott.
A váradi szobrok felállítása után a Kolozsvári testvérpár 1373-ban Prága városa számára elkészítette a sárkányölő Szent György lovas szobrát, ez ma is látható a Hradzsin udvarán, a Szent Vitus-dóm mellett. E szobor másolatát 1904-ben Kolozsváron is felállították, így abból következtetni lehet Márton és György művészetére.
Zudar János püspök (1383–1395) nagy tisztelője volt Szent Lászlónak, ezért a Szent György-szobor felállítását követően megbízta Márton és György mestert, hogy készítsenek számára egy Szent Lászlót ábrázoló lovas szobrot. A megbízás időpontja nem ismeretes, az ellenben tény, hogy a szobor 1390-re már elkészült. Luxemburgi Zsigmond király és felesége, Mária királyné jelenlétében leplezték le ünnepélyesen, 1390. szeptember 8-án. A műalkotás talapzatán ellenben az állt, hogy már május 20-án elkészült.
A lovas szobor – Bunyitay Vince szerint – Szent Lászlót úgy tüntette fel, ahogy a nemzet emlékében élt: nyílt helyen, harci ménjén ülve, jobbjában csatabárddal, amint éppen csatába vágtat, hogy megvédje övéit s szent hitét. Bár a korabeli szemtanúk nem egységesen állapították meg a lovas szobor helyét, az nagy valószínűséggel a székesegyház és a püspöki palota közötti téren volt elhelyezve, a három álló szobor közelében.
A szobrok három évszázadon keresztül dacoltak az idővel, egészen 1660. augusztus 28-ig. Akkor foglalták el a törökök a váradi várat, és sok más értékkel együtt elpusztították az általuk bálványnak tartott királyszobrokat is. Szalárdi János szemtanúként így emlékezett: „Az három oszlopokon álló és I. László király lovas nagy mesterségesen öntetett statuáit, állóképeit, hogy nekiek mintegy religiójok volna semmiféle képen nem szenvedni, mindenestül diribról-darabra roncsolták vala.”
