Nyílt nap a kórházban

November közepén egy szombati napon szélesre tárta kapuit Nagyszalonta egészségügyi intézménye az érdeklődők előtt. A nyílt nap célja az volt, hogy bemutassák, mennyit változott az utóbbi időben és még milyen változások előtt áll a kórház.

Délelőtt konferencia kezdődött A kórház múltja, jelene, jövője címmel, s ezen részt vett Cseke Attila szenátor, egykori egészségügyi miniszter, Varga Ludovic, a Bihar Megyei Egészségbiztosítási Pénztár elnöke, Florin Mureșan, a Bihar Megyei Közegészségügyi Igazgatóság igazgatóhelyettese, Török László polgármester és a helyi tanács számos tagja. A jelenlevőket Adrian Hațegan, a kórház menedzsere köszöntötte, majd Laura Moticiac, az intézmény szóvivője vázolta fel a nagyszalontai egészségügy történetét a kezdetektől napjainkig.

A kórházzal kapcsolatos részletes információkat Adrian Hațegan bemutatójából ismerhették meg a résztvevők. A menedzser felidézte, hogy amikor 2004 végén átvette a kórház vezetését, az intézmény a bezárás szélén állt; az évek során sikerült jelentős előrelépéseket elérni az egészségügyi ellátás terén. Azt is megtudtuk, hogy három pályázatot is elnyertek, ezek megvalósítása hamarosan megkezdődik. Az egyik az épület energiatakarékossá tételét szolgálja (nyílászárók cseréje, nap- és geotermális energia hasznosítása), a másik a járóbeteg-rendelőintézet bővítése, a harmadik pedig a sürgősségi ellátás fejlesztése.

A tanácskozáson az osztályvezető orvosok részletesebben is bemutatták mindegyik részleg fontosabb adatait az ellátott betegek számától a felszerelésekig. A konferenciával egy időben az érdeklődők ingyenes, beutalót nem igénylő vizsgálatokat végeztethettek el a szakrendelőkben, illetve elsősegélynyújtási ismereteket szerezhettek. Több százan éltek is az alkalommal, és megtudhatták például, hogyan nyújtsanak szakszerű elsősegélyt szívroham vagy allergia okozta rosszullét esetén.

A konferencia kötetlen beszélgetéssel zárult, ennek során szóba kerültek az országos egészségügyi ellátás főbb problémái és a lehetséges megoldások, majd a vendégek megtekintették a belgyógyászati, az újszülött- és a gyermekgyógyászati osztályt, illetve a műtőt, valamint az egynapos kórházi ellátási részleg kezelőszobáját és betegszobáit.

A résztvevők megelégedéssel tapasztalták, hogy az évek során szemmel láthatóan fejlődött a nagyszalontai egészségügyi intézmény, és mint ahogy az a konferencián kiderült, ez a fejlődés folytatódni is fog a jelentős projekteknek köszönhetően.

 

2020.01.25
Galéria
Konferencián mutatták be az egészségügyi intézményt
Az érdeklődőknek újraélesztést oktattak
Az egyik műtő
A kórtermeket is megnézték a meghívottak