Vb-n és Eb-n is nyertek a szalontai tengósok

November közepén két rangos nemzetközi lábtenisztornán vettek részt a nagyszalontai Tengo Sportklub játékosai. Előbb a világ-, majd az Európa-bajnokságon bizonyíthatták rátermettségüket.

A lábtenisz újabb, egyben erősebb és látványosabb ágán, a futnetben (itt játszanak a sokszoros bajnok csehek és szlovákok) U21-es korosztályú férfi, illetve női világbajnokságot rendeztek a szlovákiai Nagymihályon (Michalovce). Itt a hajdúvárosi sportklub két fiatal tehetsége vett részt, igaz, nem a román, hanem a magyar válogatott tagjaként. Történt ugyanis, hogy a tornát szervező nemzetközi egyesület, az UNIF, nem a szalontaiakat, hanem a kolozsváriakat ismeri el romániai tagszervezeteként, így őket hívta meg az eseményre. A magyar nemzeti válogatott vezetői, akik nemzetközi tornákról már jól ismerték a hajdúvárosiakat, meghívót küldtek a Tengónak, hogy engedje náluk szerepelni azokat a tagjait, akiknek kettős állampolgárságuk van.

Marc Bence és Suciu Dávid volt „hadra fogható”, s mindketten alapemberei lettek a magyar csapatnak a szlovákiai vb-n. Marc Bence egyéniben, párosban és triplában is pályára lépett, s a döntőig jutott, végül a csehek elleni fináléban szoros csatában maradtak alul mindhárom számban. Suciu Dávid párosban és triplában kapott lehetőséget, s kétszeres éremszerzőként zárta a tornát. A román válogatott erejét jelzi, hogy a csapat csak a negyeddöntőig jutott.

 

Eb-éremeső

A Nemzetközi Lábteniszszövetség (FIFTA) a magyarországi Szentesen tartotta meg az esedékes kontinenstornáját. Ifjúsági, U21-es és felnőtt kategóriában hirdettek győztest. A futnettel ellentétben a hagyományos lábteniszben vegyes párost és vegyes hármast (2 fiú és egy lány) is rendeznek, így nem kevesebb mint 13 számban díjazták a legjobbakat.

Ezen az eseményen négy szalontai sportoló (három fiú és egy lány) kapott bizonyítási lehetőséget a Román Lábteniszszövetség által kijelölt válogatottban. A legeredményesebbnek a 19 éves Andreea Neag bizonyult: a felnőttek között párosban és hármasban is első helyen zárt a válogatottal, emellett az U21-es korosztályú vegyes csapattal is – a szintén szalontai Denis Purja társaságában – a dobogó legmagasabb fokára állt fel. Vegyes párosban, szintén az U21-esek mezőnyében egy ezüstérem jutott a Tengo SK fiatal tehetségének, aki Lăzău Norbert oldalán jutott a döntőbe. Utóbbi a juniorok versengésében is kitett magáért: mind párosban, mind triplában döntőbe vezette a válogatottat, igaz, mindkét fináléból a házigazda magyarok kerültek ki győztesen. A junior válogatottban szintén szereplő Halász Dániel egyéniben csere volt, párosban és hármasban viszont kivette a részét az éremszerzésből.

A román válogatott 8 arany- és 5 ezüstéremmel zárta az Európa-bajnokságot; a magyarok 4 elsőséget tudhattak a magukénak, míg férfi egyéniben Moldova Köztársaság versenyzője lett a legjobb. A háromnapos küzdelem végén a már említett nemzetek mellett a dán és a francia válogatott tagjai állhattak még fel a dobogóra. Az ünnepélyes díjátadón a világszövetség ciprusi elnöke, Sevket Songur adta át az érmeket és a serlegeket.

„Ha rajtunk múlik, mi a lábtenisz erősebbik ágán, a futnetben küzdöttünk volna meg az elsőségért, de egyelőre nem kaptunk kedvező választ az UNIF vezetőitől – értékelte a Tengo SK tagjainak szereplését Sorean László klubelnök és edző. – Ezért is adtunk teret két játékosunknak, hogy a magyar válogatottban lépjen pályára a szlovákiai vb-n, ahol remek teljesítményt nyújtottak. Ami az Európa-bajnokságot illeti, elégedett vagyok a sportolóink által elért eredményekkel, mi több, örömmel tapasztaltam, hogy a junioroknál a színvonal sokat javult az elmúlt évekhez képest, a döntők pedig kifejezetten izgalmas és látványos csatákat hoztak.”

 

2020.01.25
Galéria
szlovákiai junior világbajnokságon dobogóra álltak a szalontaiak
A szentesi kontinenstornán öt sportoló képviselte a hajdúvárost