Őzek is látogatják őket

A saját készítésű, ízlésesen berendezett melléképületben fogadnak; a saját készítésű asztalon Szőke Irmának, Norbi nagymamájának a terítője.

– Pácolt őzhús készült a sütőben – mondja a háziasszony, Fegyverné Marczin Vanda, és előre is elnézést kér, ha a beszélgetés közben fel kell állnia. – Anyukám konyári, apukám derecskei. Huszonegy évesen költöztem Berettyóújfaluba. Közel 15 esztendőt táncoltam Békési András irányítása mellett a derecskei Szivárvány táncegyüttesben, de aztán a derekam nem engedte, hogy tovább ropjam. Hárman vagyunk testvérek. A párom a fellépéseken az ikertestvérem volt, még Olaszországba is eljutottunk.

A férj, Fegyver Norbert érdeklődve hallgat minket, de közben vendég érkezik, a kemence ajtaját illesztik vissza a helyére.

– Próbálkoztam egy ideig a tánccal – folytatja a fiatalasszony –, de nem ment. Még egy esztendeig visszajártam, a fellépések előtt fontam a lányok haját, de aztán el kellett engednem ezt a hobbit, maradt az éneklés. Szólóban nem nagyon énekeltem, mert egy kicsit bátortalan vagyok, de a közös éneklés mindig örömet adott. Van CD-lemezünk is, amelyen egy-egy táj jellegzetes dalai csendülnek fel egy-egy csokorban.

– Nagyon szép ruhadíszeket láttam tőled kiállításokon. Milyen mesterséget tanultál?

– Bőrtárgykészítő végzettséget szereztem a debreceni Kós Károly Művészeti Iskolában. A mi osztályunk volt az első, amelyben nemcsak a mesterséget sajátítottuk el, hanem érettségit és szakmát is szereztünk az iskola elvégzése után. Négy esztendő alatt a bőrkészítés több ágát is kipróbálhattam: a szíjgyártó-nyerges szakmát, a bőrdíszművességet, a bőrtermékkészítőt. Tanáraink közül volt, aki a népi iparművészetet helyezte előtérbe, és akadt olyan is, aki pedig egészen más arcát mutatta meg a mesterségeknek. A varrást édesanyámtól sajátítottam el, nincs is nála jobb mester Biharban, aki ennyiféle-fajta népviseletet varrt volna a néptánccsoportoknak, mint ő. Amikor végeztem, azt mondta, sajátítsam el a szűrrátétkészítést Sárközi Béláné Margitkától. Így is lett. A tőle tanult tudást másképpen kamatoztattam. Én nem készítek könyvjelzőket, terítőket, hanem ruhákon jelenítettem meg a hagyományos mintákat. A népviselet-készítés drága dolog, ezt inkább a pályázatokból finanszírozzák a csoportok. Most, hogy elapadtak a források, a megrendelések száma is alábbhagyott. Mindig is szerettem újítani. Pályám kezdetén nagyon szigorú volt a zsűri, mereven ragaszkodott a régi hagyományokhoz. Azóta már teret adnak az új kezdeményezéseknek is, így egyre több zsűrizett munkám van. Ez a piros felső is az én munkám, a Norbi ruháját pedig az édesanyám készítette. Most egy eredeti régi mellényről kell újat készítenem, hamarosan ez is meglesz, de szoktam a férjemnek is segíteni a műhelyében, amolyan kisinas módjára, adogatom neki a szerszámokat.

Közben megérkezik a férj is, addig a háziasszony megnézi, hogy minden rendben van-e a konyhában. A fiatalember így vall a kezdetekről:

– Én Ártándon nevelkedtem óvodás koromig. Aztán költöztünk Berettyóújfaluba, mikor édesapám megépítette ezt a házat. A közeli 3-as iskolába jártam, ahol nagy hagyománya volt a néptáncnak, de ez engem annyira nem érintett meg. Édesapám jól bánt a fémmel, de engem az is hidegen hagyott. A váncsodi nagyapám asztalosként dolgozott, valahol tudat alatt őt szerettem volna követni. Nagyon szerettem fával dolgozni már kiskoromban is. Az Eötvös József Szakképző Iskolában asztalos képesítést szereztem. Ezután Nádudvaron folytattam a tanulást, népművészeti famíves lettem, de akkor már saját műhelyem volt itthon. Elsajátítottam az ácsmesterséget is egy gyorstalpalón. Ezt a tudást Németországban tudtam kamatoztatni, mert egy fél évet ott dolgoztam, és amint láttad, néha a saját háznál is jól jön, ha ehhez is ért az ember.

– Hogy jutott eszedbe, hogy Erdélyben is tanulj?

– 2010-ben Székelyföldön töltöttem fél évet. A nádudvari iskolában jelezték, hogy részt lehet venni cserediák programban, és úgy gondoltam, belevágok. Nem bántam meg, mert jó társaság verődött össze Gyergyószentmiklóson, sokan még ma is tartjuk a kapcsolatot egymással. A faházkészítés menetét itt sajátítottam el, foszniból kész házakat raktunk össze. Faházkészítő és -összeállító, erre szól a képesítésem. Sajnos az előállításhoz nekem nincsenek meg a megfelelő gépeim, de abban tudok segíteni, ha valaki legyártatja és elhozza, akkor össze tudom neki állítani. Rengeteg mindent tanultam az ottani emberektől, nagyon pontosak, türelmesek. Azt tapasztaltam, nagyobb alázattal végzik a munkájukat, mint mi.

– Hogy kerültetek ki Londonba, a karácsonyi vásár forgatagába?

– Először csak egyedül voltam. Egy nagy tölgyfarönkből faragtam meg a Csillagok háborúja filmek népszerű figuráját, az R2-D2 kis robotot a londoni Hyde Parkban rendezett Winter Wonderland fesztiválon. A nagy népszerűségnek az volt az oka, hogy akkor mutatták be az új részt. Magát a faragás folyamatát is megfigyelhették a látogatók, volt, aki kezébe vette a forgácsot, megszagolta, mert még sosem látott ilyet. Hét hét mindennap munkával, a szenteste kivételével. Megkérdezték, hogy mire vágyom, azt mondtam, egyedül ez túl hosszú nekem. A következő évben már Vanda is ott volt velem. Én megfaragtam Minyont, a Grincset, a Kung-fu Pandát és még a Miki egeret is, Vanda más feladatot kapott. Kisebb ajándéktárgyakba – vágódeszka, kulcstartó, gyertyatartó, szívecske – égette bele a kért nevet vagy feliratot. Sajnos a nyelvtanulásra nem jutott idő, hiszen magyarokkal dolgoztunk együtt, itthon pedig végképp lefoglal a munka.

– Van-e közelebbi tervetek?

– Szerencsére munka mindig van, ha más nem, a ház körül. Vágódeszkákat, tálakat, tükröket vagy diótörőt készítek, ha van rá idő. Van, aki azt mondta, nem baj, ha csak egy év múlva végzem el a kért munkát, csak csináljam meg, mert akkor tudja, hogy abban nem lesz hiba. Nem csak vágni és faragni szeretem a fát, hátul a kertben gyümölcsfákat gondozunk. Van, amelyikbe ötféle körtét és háromféle almát oltottam be. Ezen a csudafán az idén már háromféle körte termett. Szeretnénk egy tanyát innen nem messze. Alattunk nádas húzódik, de itt kezdődik a falu határa. A kertbe néha feljönnek az őzek, volt, hogy hat is. Ezért védjük a gyümölcsfa törzsét, hogy nehogy megrágják, de nem szeretnénk, ha elmaradnának. Volt olyan, hogy egész a műhelyablakig felmerészkedtek. Szeretjük a vendégeket, az embereket és az állatokat is.