Évet értékeltek a vízműveknél

December 17-én tartották a szokásos évértékelő sajtótájékoztatót a Nagyváradi Vízművek Zrt.-nél. Az idei eredményekről és a tervekről Ovidiu Gavra vezérigazgató, Panoiu Julianna gazdasági igazgató, Gheorghe Popa műszaki igazgató, Ovidiu Mureşan kereskedelmi igazgató és Cristian Popa főmérnök beszélt.

A 2019-es év egyik legnagyobb nehézsége az volt, hogy több munkálat is zajlik a megyeszékhelyen, a polgármesteri hivatal és a hőerőmű is dolgoztat, így nehéz volt a vízművek saját munkálataira kivitelezőket találniuk, mondta Ovidiu Gavra, a közszolgáltató vállalat vezérigazgatója. Jelenleg Nagyváradon és más településeken 255 ezer ember látnak el ivóvízzel, a csatornázást pedig 214 ezren használják, hangzott el. Az ivóvízvezetékek hossza jelenleg 299 kilométer, a csatornahálózaté pedig 244 km.

Idén két nagy szerződést fejeztek be, ezek révén bővítették a víz- és csatornahálózatot Hegyközpályiban és Hegyközszáldobágyon, illetve bővítettek és felújították Biharszentandráson, Újpalotán, Körösgyéresen és Köröstarjánban. Összesen 7,1 millió lej értékben végeztek beruházásokat, ebből valamivel több mint hárommillió lejt a helyi költségvetésből, a különbözetet pedig saját forrásaikból fedezték. Száz híján 30 ezer távleolvasással működő mérőórát szereltek fel, további 18,5 ezret pedig a jövőben szerelnek majd a helyükre, hangzott el. A számlákat a fogyasztók 95,12 százaléka fizeti rendszeresen.

Nagy problémája a vízszolgáltatónak az, hogy Nagyváradon a Körös bal partján nagy a víz vastartalma, így egy kísérleti projekt keretében a Prima negyedben egy szivattyúállomást különféle vízszűrőkkel láttak el, hogy csökkentsék a vastartalmat. Miután elvégzik a szükséges méréseket, döntenek arról, mi módon szabadulhatnának meg a problémától. Mivel egy ilyen beruházás értéke 300 ezer lej körül van, s csupán néhány tíz tömbházat szolgál ki, valószínűleg érdemesebb lenne a hálózatba kerülő vizet szűrni, azonban ehhez az 1980-as évekből származó szűrők cseréjére lehet szükség. A Körös jobb partján ez a probléma nem jelentkezik, mivel azt más vízüzemek szolgálják ki, hangzott el.

A kohéziós alapokból egyébként 108 millió eurót kapott a vízművek, ezt Nagyvárad mellett 17 további településen, például Tenkén, Belényesben és Mezőtelegden fordítják fejlesztésekre.

2019.12.22
Galéria
Cristian Popa, Julianna Panoiu, Ovidiu Gavra, Ovidiu Mureşan és Cristian Popa az évértékelőn