Vásárlás műanyag nélkül

Októberben nyitották meg Nagyváradon, a Szilágyi Dezső (ma Moscovei) utca 8. szám alatt az ØNO Kicsomagolda nevű boltot. Az üzletet Henn Mónika Olívia és Ioana Tănase alapította európai uniós pályázat segítségével, hogy alternatívát kínáljanak mindazoknak, akiknek fontos, hogy környezetbarát módon éljenek.

Az ØNO Kicsomagolda az első olyan üzlet megyénkben (s tudomásunk szerint az országban a második), ahol csomagolásmentesen, azaz otthonról vitt szatyorba, üvegbe, edénybe lehet vásárolni különféle élelmiszereket, környezetbarát, természetes anyagokból álló tisztítószereket, tartós és környezetbarát használati tárgyakat. (Az ØNO hawaii nyelven ízletest, finomat jelent.) Henn Mónika Olíviával, az egyik cégalapítóval a bolt létrehozásáról, az első napok tapasztalatairól és egyéb, a környezetbarát és hulladékmentes életmódhoz kapcsolódó kérdésekről beszélgettünk.

Mivel Mónika Budapesten töltött nagyon sok időt, üzlettársa, Ioana Tănase pedig évekig Belgiumban élt, hatottak rájuk az ottani példák, ezért is döntöttek a bolt létrehozásáról. Nagyváradon nagyon nehéz műanyagmentesen élni a hétköznapokat, ezt mindketten megtapasztalták, emellett nehezen lehet beszerezni a jó minőségű, vegyszermentes, helyi élelmiszereket és kozmetikumokat is. Nekik korábban rengeteg időbe telt beszerezni az általuk igényelt holmikat, sok helyre kellett menniük, és néha kompromisszumot kellett volna kötniük vagy a csomagolás, vagy a minőség kárára. Vállalkozásuk elindításával ezért szerették volna megkönnyíteni egyes termékek beszerzését: „hiszen nem lehet elvárni az emberektől, hogy munka meg család és egyebek mellett naponta vagy hetente még órákat töltsenek kutakodással meg bevásárlással” – magyarázta Henn Mónika Olívia.

Nem volt könnyű rátalálniuk a beszállítókra, még mindig keresik ezeket. Náluk első a műanyagmentesség, és az is számít, hogy minél kevesebb és lehetőleg újra hasznosítható, komposztálható, egyszerű papír csomagolással kapják a termékeket. Arra is figyelnek, hogy minél közelebbről érkezzen az áru, de sajnos nagyon sok hazai forgalmazó nem szívesen hajlandó együttműködni velük, mert nem akarnak lemondani a műanyag csomagolásról, és mert nagyon sokan külföldre adják el a jó minőségű termékeket. Vannak aztán olyan áruk is, például a kókuszvaj, amiket viszont helyben nem lehet beszerezni.

 

Élelmiszerek

Vannak a boltban friss élelmiszerek, például idényzöldségek és -gyümölcsök. Náluk nem lesz télen paradicsom, és dilemmát jelentett a déligyümölcs is, de abból tanúsított biót fognak hozni. Száraz élelmiszer is van a polcokon: különböző hüvelyesek, gabonák, lisztek, pelyhek, müzlik, olajos magvak, szárított gyümölcsök, olajok, ecet. Kínálnak friss süteményeket, sós rágcsálnivalókat, nyers, vegán édességet, tésztaféléket, teákat, van még pollen meg táplálékkiegészítőnek is számító algák.

Különlegességeket szeretnének még behozni, mondta Henn Mónika Olívia, például egy Bihar megyei orvos, aki termelő is, üvegcsomagolásban szállít majd táplálékkiegészítőket különféle helyi rügyekkel, erdei gombákkal, gyümölcsökkel és agyaggal. Energiaital is lesz, de természetes összetevőkből, gyümölcsökből, gyógynövényekből, üvegben. Húskészítményeket ellenben nem forgalmaznak, egyrészt azért, mert ehhez külön hűtő kellene, másrészt, mert nem pártolják sok hús fogyasztását.

 

A tartós cikkeket keresték

A nyitás utáni első héten nem az élelmiszerek, hanem a használati cikkek voltak a keresettebbek, tudtuk meg. Érződött például a műanyagmentes július hatása, nagyon sok szívószálat vettek az emberek. A kulacsokat és szatyrokat is vették, poharak után is érdeklődtek, illetve a kozmetikumok is jól fogytak, és a mosható betétek után is érdeklődtek.

„Kicsit meglepett, hogy a tisztítószereket nem keresték, a mosogatógépbe való por volt a nagyon kelendő, azt vették először a tisztítószerek közül. Nagyon sok tudatos vásárló jött be, felmérték a kínálatot, és mondták, hogy visszajönnek a saját tárolóikkal. És valóban, a második héten már listával és saját tárolókkal felszerelkezve érkeztek, így az élelmiszerek akkor kezdtek fogyni. A múlt héten szinte csak a kész édességeket, rágcsálnivalókat adtuk el, nagyon szeretik például a nyers, vegán tortaszeleteket, a vegán snickerst. A mosószóda és az aktív oxigénes folteltávolító volt még közkedvelt” – számolt be tapasztalataikról Henn Mónika Olívia.

 

A kulacstól a mosogatókeféig

Nem igazán találkoztak olyan vásárlóval, akinek teljes újdonság lett volna a műanyagmentesség, de volt, aki tároló vagy szatyor nélkül érkezett, nekik próbálják elmagyarázni, hogy náluk a papírszatyor egy lejbe kerül, pénzt kérnek érte éppen azért, hogy a következő alkalommal ne felejtődjön otthon. Ők is árulnak különböző méretű szatyrokat, zsákokat, például kenyérnek, aszalt gyümölcsnek, vagy amiben a mosódiót bele lehet tenni a mosógépbe.

A szendvicscsomagoláshoz a méhviaszos szalvétát ajánlják, azt nagyon sokan keresték is, a kulacsok pedig ottjártunkkor épp elfogytak. Nagyon kelendő volt a természetes sörtéből készült üvegtisztító kefe, de van mosogató-, zöldségtisztító- és hajkefe, vécékefe, bambusz fogkefe, fogkefetartó szintén bambuszból, aztán babaszappan és kecskeszőrből készült kis hajkefe is.

 

Foglalkozásokat is terveznek

Nemcsak bolt, de közösségi tér is lesz a kicsomagolda a tulajdonosok tervei szerint. A gyermekeket játékos környezetvédelmi témájú programokkal várják, beszélgetéseket is terveznek, ahol például a „kezdő zöldülők” választ kaphatnak arra, hogy mit hogyan lehet műanyagmentesen megoldani a háztartásban. Terveznek beszélgetéseket az újrahasznosításról és a bioműanyagokról vagy a vegetáriánus és vegán étkezésről kóstolóval egybekötve. Lesznek csináld magad foglalkozások, ezekre szeretnének majd meglepetésvendégeket hívni. A természetes hajfestékekről is – ezek növényi porokból, hennából, indigóból és gyógynövényekből készülnek – tartanak majd tincspróbával egybekötött tájékoztatót.

„Kertészettel kapcsolatos kérdésekre gondoltunk még, akár faültetésre is, bármire, ami hozzájárulhat ahhoz, hogy a környezetünket egy kicsit jobbá tegyük, szépítsük és tisztítsuk. Ha divatossá tennénk a faültetést, hátha a városvezetés is odafigyelne arra, hogy a felújításoknak ne lássák kárát a növények, ne az legyen az első, hogy ki kell vágni egy fát, mert útban van” – mondta Henn Mónika Olívia.

 

Óvatosan a bioműanyaggal

S ha már szó esett a bioműanyagról, a hozzáértő szerint ennek a felhasználása sem problémamentes. Hasznos lehetne, ha csak ott alkalmaznák, ahol nem lehet kiiktatni a műanyagot, például az orvosi eszközöknél. „Semmiképpen sem úgy kellene tekinteni rá, hogy a régi műanyagot most mindenütt ezzel helyettesítjük, és akkor megoldottunk mindent, mert ez nem kőolajból készült, hanem génmódosított kukoricából, ezért lebomlik és komposztálódik – fejtette ki Henn Mónika Olívia. – Először is ez nem bomlik le és komposztálódik úgy, ahogyan a gyártók állítják, hanem ipari körülmények kellenek hozzá, meghatározott hőmérséklet, nyomás, PH-érték, amit otthon lehetetlen megvalósítani. Ipari komposztálókat pedig egyelőre nem terveznek, és ezeket a műanyagokat nem gyűjtik külön. Sőt, ha bekerülnek a hagyományos műanyaghulladék közé, akkor annak az újrahasznosíthatóságát rontják. Ráadásul azt a génmódosított növényt, amelyből előállítják a bioműanyagot, valahol termeszteni kell, emiatt óriási területeket szakítanak ki az élelmiszer-termelő gazdaságokból vagy a természetes élőhelyekből. A monokultúrákat vegyszerezik, ezzel tönkreteszik a talajt, tehát nem mondhatjuk azt, hogy ez egy megújuló erőforrás – mutatott rá a vállalkozó. – Ez a tipikus »zöldre festés«. Tájékozódni kell egy kicsit, mert akkora termék- és szolgáltatásdömping van már körülöttünk, hogy ha azt a pici időt nem szánjuk rá, nem tudunk helyesen dönteni.”

 

2019.12.21
Galéria
Ioana Tănase és Henn Mónika Olívia
. A bolt bejárata
Aszalt gyümölcsök, tésztafélék
Kimért tisztítószerekkel és kozmetikai termékekkel is várják a vásárlókat
. Tárolók és fűszerek is kaphatók