Versennyel emlékeztek a karatemesterre

A nagyszalontai Shotokan Karate Sportklub égisze alatt idén immár tizennegyedik alkalommal rendezték meg, október végén, a Sándor Péter Nemzetközi Emlékversenyt az érdemes karatemester tiszteletére.

A korábbi években nagy sikerrel megrendezett emlékversenyek után idén új formában jelentkezett a megmérettetés. Ez alkalommal nem egy egész napos, közel félszáz versenyzőt felvonultató versenyt hívtak életre a szervezők, hanem egy gála részesei lehettek az érdeklődők. Szlovákia, Ukrajna, Magyarország és Románia egy-egy meghívott férfi, illetve női bajnoka lépett tatamira, nemzetközileg elismert bírói gárda felügyeletével.

A nagyszalontai Shotokan Karate SK természetesen idén is azzal a nemes céllal rendezte meg az emlékversenyt, hogy méltó módon tisztelegjenek érdemes mesterük, Sándor Péter emléke előtt, és hogy a hajdúvárosi sporteseményeket még magasabb szintre emeljék.

Nyitásként Török László polgármester, majd Octavian Amzulescu és Cristian Bogza, a Román Karateszövetség elnöke és alelnöke mondott köszöntőt. Ezután levetítettek egy videót, mellyel a szalontai karatésok felidézték egykori edzőjük, a tragikus körülmények között elhunyt Sándor Péter életútját, munkásságát. Ezután kezdődtek az izgalmas küzdelmek.

Először Bede László és Mauro Rovelli látványos bemutatóját tekinthették meg az érdeklődők. Bede László többszörös országos és nemzetközi bajnok, a Shotokan Karate SK egykori sportolója, 4 danos mester, az 1996-os WKF világbajnokság, az 1998-as Hamburg Open, a 2004-es Latina Games I. helyezettje, Európa-bajnok. Ellenfele, a 7 danos mester Mauro Rovelli szintén volt WKF-világbajnok 1997-ben, 1994-ben és 1996-ban II. helyezett, emellett nyolcszoros világbajnoki bronzérmes.

Bemutatkoztak a Shotokan Karate SK válogatott sportolói is. Láthatta a közönség Czégé Patrik és Varga Bence bemutató mérkőzését, Szilágyi Dávid, Tudor Andrei Pop és Spatz Gergő csapat katáját, valamint Kósa Tünde és Szűcs Dorottya bemutató összecsapását.

Ezek után a részt vevő országok sportolói körmérkőzéses rendszerben küzdöttek meg. A kivilágított és színpadra emelt tatamin lezajlott, látványos és igen technikás mérkőzések nyomán a következő eredmények születtek:

A női kumite –61 kg-os kategóriában első Zuzana Schwartzová (Szlovákia), második Bartha Nikola (Magyarország) lett, a harmadik helyen Jakovenko Ilona (Ukrajna) végzett, a kategória negyedik helyét pedig Andreea Bogdan (Románia) érdemelte ki. A férfi kumite –75 kg-os kategóriában első helyen végzett Szegedi Döme (Magyarország), második Ionuț Ipate (Románia), harmadik Oleksandr Karas (Ukrajna), negyedik Ján Füzer (Szlovákia) lett.

Pocsai István, a Shotokan Karate SK vezetőedzője, a gála főszervezője a következőképpen értékelte a 2019-es emlékversenyt: „A fő célunk minden alkalommal az, hogy európai szintű eseményt szervezzünk, mely méltó Sándor Péter néhai érdemes edző munkásságához és tanításához. Úgy érzem, hogy az idei gálával ez teljes mértékben teljesült, s a látványos és szórakoztató esemény révén sikerült a karatét közelebb hozni azokhoz az emberekhez is, akik nem ismerték eddig. Mindenekfelett szeretném megköszönni a szervezőtársaim alázatos és profi munkáját, igazán hálás és büszke vagyok!”

 

2019.12.14
Galéria
Bede László és Mauro Rovelli látványos összecsapása Fotók: Módi Szabolcs
Czégé Patrik és Varga Bence, a nagyszalontai Shotokan Karate SK tehetséges sportolói
A nemzetközi gála férfi versenyzői
A női karatékák eredményhirdetése