János vitéz a váradi bábszínházban
- Kacsóh Pongrác feldolgozásával szemben ebben a változatban csak népdalok vannak. Létezik egy elmélet - amit egy magyar tudós, Gábor Dénes fedezett fel -, a térbeli megjelenítés. Ez a térbeli megjelenítés a hologram. Ennek a hologramnak van egy sajátossága, és a zenei szerkesztésnek, illetve minden művészeti ágnak is van; mindegyik matematikai jellegű és hogyha széttöröm darabokra a képet, akkor minden egyes darab reprezentálja magát a képet. Tehát minden kicsi darabban benne van a kép. „Nem leszek többé nyoszolyó leány, / Ha leszek, leszek, menyasszony leszek, / Annak is pedig legszebbje leszek.” Erre van fölépítve az ember - mind lelkileg, mind testileg, hogy meghaladja azt az állapotot, amiben éppen van. A gyermeknek világos történeteket kell prezentálni, amikor óvodás és iskolás. Amikor már nagykamasz, akkor már egészen más a történet. Akkor már lehet bizonyos dolgokat másképpen megcsavarni, mert ő ezt már érteni fogja. Szerintem egy jó dramaturgnak mindig bele kell csempészni egy-két olyan szót a szövegbe, amit nem használnak például az óvodában. Ebben a János vitéz-előadásban van egy ilyen szó: nem hajaz darázsra. Hajaz, azaz: olyan, mint – a hasonlít szó helyett. A gyerek ismeri azt, hogy olyan mint, de a nem hajaz kifejezést meg fogja majd kérdezni a tanítójától és beépül egy új szó a fejébe. Ez nem akármi.
- Miért a János vitézre esett a választása? Mit mond ez a mű ma?
- A János vitéz egy karriertörténet, és ezt a gyermek tudja. A darabnak van egy karrie íve. A főhős juhászbojtárként indul, katona lesz, ami már társadalmilag egy magasabb szintű elismeréssel kipárnázott valami, és aztán odáig jut, hogy a francia király felajánlja neki a lányát, de ő - és ez nagyon fontos, ez teszi őt majd naggyá - ragaszkodik a gyökereihez. Az a fa tud nagyra nőni, amelyik tiszteli és használja a saját gyökereit. Így Jancsi a végén a tündérek királya lesz, de már úgy, mint János vitéz. Ezért kell ezt a gyerekeknek játszani, és nem árt, ha a felnőttek is megnézik. Szeretném, ha együtt jönnének el, mert gyermeknek, felnőttnek egyaránt szól ez a történet. A János vitéznek van egy csodálatos története, van egy csodálatos magyar nyelvezete és ennek következtében van egy üzenete: hogyha beleadod minden erődet és jó célt szolgálsz, akkor társadalmilag egyre magasabbra kerülhetsz. Itt szó sincs pénzről, de szolgálatról igen. Azért megy katonának, mert ezek a katonák segítenek a francia királynak. Azért utasítja el a francia királylányt, mert neki van kedvese, egy árva , szegény kedves. És van egy hazája, ahová vissza fog térni. Mindig azt kérdezi a gyerek, mikor leszek nagycsoportos, mikor megyek iskolába, mikor leszek gimnazista, mikor leszek masiniszta… A gyereknek alapkérdés, hogy mikor fog feljebb lépni a társadalmi ranglétrán. Ennek számtalan oka van. Az egyik ok az, hogy kicsi. Meg akar nőni. A gyerek egész gyermekkorát hátradöntött tarkóval éli le, mert körülötte magasabb emberek vannak. Hogyha van esze a felnőttnek, akkor mit csinál? Letérdel a gyerek mellé. A színház térdeljen le a gyerek mellé! Azon a szinten nyilvánuljon meg, de nem lebutítva a történetet. A gyerek nem buta, csak kevés információval rendelkezik. Innen van a gyereknek a zsenialitása, mert ezek között az információgócok között nagyon gyorsan lehet ide-oda szaladgálni. Ezért mond a gyermek olyan okos dolgokat. Le kell hajolnia a színháznak a gyerekhez, és a feje fölé kell nőni egy kicsit, hogy fejlődhessen. Tehát az ő szintjén és őszintén kell megnyilvánulnunk.
