Közlekedésbiztonsági laboratóriumot adtak át

A baleset-megelőzésben lesz nagy szerepe annak a laboratóriumnak, melyet ma nyitottak meg a nagyváradi várban.

A Bihar Megyei Tanács projektigazgatósága többek között a megyei rendőrséggel és tanfelügyelőséggel együttműködésben nyitotta meg a laboratóriumot a várban; a termet a Nagyváradi Városi Múzeum biztosította számukra.

A megjelenteket Póti Csaba, a megyei tanács projektigazgatóságának vezetője köszöntötte, majd Pásztor Sándor tanácselnök beszélt a mintegy 50 ezer lejes beruházással megvalósult laboratóriumról, amelyben bárki tanulhat, gyakorolhat. A tanácselnök a közúti rendőrségek képviselő Sorin Indrieș helyettes felügyelőnek átadott egy doboznyit azokból az alkoholtesztekből, amelyekkel támogatják a megyei rendőr-főkapitányságot, és azt is elmondta: tíz testkamera érkezését is várják, azokat szintén a rendőrség fogja használni.

A helyettes felügyelő elmondta, tavasszal született a közlekedésbiztonsági laboratórium létrehozásának ötlete, majd munkacsoportokat alakítottak, s a megyei tanáccsal, a váradi önkormányzattal s a katasztrófavédelmiekkel együttműködve meg is valósították. Hozzátette: egy gyakorlószőnyeget is elhelyeznek majd a várudvarra, azon a közúti jelzések jelentését tanulhatják meg a gyermekek, nemcsak elméletben, gyakorlatban is. A rendőrök munkáját is segíti a labor, hiszen itt olyan eszközökkel is dolgozhatnak, amilyenekkel az iskolákban megtartott közlekedésbiztonsági órák során nem – egészítette ki Indrieș.

Angela Lupşea, a Városi Múzeum igazgatója örömének adott hangot amiatt, hogy a múzeum terében másféle nevelésre is lehetőség nyílik, s ő tolmácsolta Bacsó Attila alezredes, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője szavait is románra. Az alezredes beszélt a két megye közúti rendőrségének több évre visszanyúló együttműködéséről, a havonta mindkét megyében megtartott közös ellenőrzésekről, és azt is elmondta: megyéjükben például a szállítmányozással vagy személyszállítással foglalkozó cégek is támogatják a baleset-megelőzési intézkedéseket, mert felismerték: ez közös társadalmi felelősség.

A laboratóriumban Jakab Róbert és Kiss Andrea várja majd a diákokat, de nemcsak őket, hiszen bárki kipróbálhatja felszereléseiket, melyeket Cristina Cecan mutatott be. Két speciális szemüveggel azt tapasztalhatják meg a kisebbek-nagyobbak, hogyan láthatjuk a világot 1,3 ezrelékes véralkoholszint vagy éppen drogok hatása alatt. Lesz egy szimulátoruk, mellyel azt tapasztalhatják meg, hogyan védi meg a biztonsági öv az óránkénti 15 és 25 kilométeres sebesség melletti ütközésnél az utast (a berendezést biztonsági okokból 135 centiméternél alacsonyabbak nem használhatják), bemutatják a különféle gyermekülések helyes használatát, s egy modellen orvostanhallgatók segítségével az elsősegélynyújtás alapjait is megtanulhatják az érdeklődők.

Szintén érdekesség a Honda motoros szimulátor, melynek 19 „útvonala” van, ezeket nappali és éjszakai vezetés, illetve ködös időjárás körülményei között is kipróbálhatják. Teljes motorosruhákat és védőfelszereléseket szintén felpróbálhatnak a látogatók, és szuggesztív kisfilmeket is bemutatnak.

A laboratóriumban román és magyar nyelvű anyagok egyaránt lesznek, és nemcsak a váradi, hanem a vidéki diákok számára is tarthatnak közlekedésbiztonsági oktatást például az Iskola másképp hetében. A labor munkanapokon 8–16 óra között tart nyitva, telefonszáma 0741/210–999.

2019.12.11
Galéria
Sorin Indrieș veszi át Pásztor Sándortól az alkoholteszt-készletet