Karácsonyi vásár Nagyváradon

Ez évben is Nagyvárad főterén rendezik meg a karácsonyi vásárt november 29. és december 26. között. Karácsony hetében a Radio Zu Váradra költöztetett stúdiójából jótékonysági akciókat közvetít.

A vásárt hivatalosan november 29-én, pénteken 18 órakor nyitják meg, ekkor kapcsolják be a város ünnepi kivilágítását. A karácsonyi vásár hétfőtől csütörtökön 14–21, péntektől vasárnapig pedig 12–22 óra között tart majd nyitva. A rendezvény három hétvégéjén koncerteket tartanak, ezek mindegyike este 8-kor kezdődik. November 29-én, pénteken a Jazzapella, 30-án, szombaton Nicoleta Nucă, december 1-jén, vasárnap pedig a Harlemi Gospel Kórus lép fel a Szent László (ma Unirii) téri színpadon.

December 6-án Paula Seling, 7-én a Proconsul, 8-án az Oradea Wind Ensemble koncertezik. December 13-án a Crișana Néptáncegyüttes, 14-én Ștefan Hrușcă, majd 22-én a Mircea Rusu Band szórakoztatja a közönséget. Kolindálók és betlehemezők is felléphetnek majd, a kisebbek pedig a Télapóval is találkozhatnak a vásáron.

Idén a Radio Zu A jótettek városa nevű projektje is a váradi karácsonyi vásárba jön, nyolc munkatársuk, Mihai Morar, Daniel Buzdugan, Răzvan Popescu, Flick „Domnul Rimă”, Raluca Benavides, Emma, Tea Teodorescu és Adi Mihăilă „The Hitman” december 15–21. között egy számukra épített üvegházban élnek majd, és közvetítik a bihari megyeszékhelyről műsorukat. Ők a következő fellépőket hozzák el Váradra: Edward Sanda, Mark Stam, Vescan, Andreea Olaru, Mira, Adda, Sore, DJ Project, Minelli, Alexandra Stan, Lino, Ruby, Randi, Antonia, Ami, Nicole Cherry, Alex Velea, Noaptea Tarziu, JO, Alina Eremia, The Motans, Liviu Teodorescu, Delia, Spike, Smiley, Carla's Dreams, Irina Rimes, Lora. Projektjük lényege azonban a jótékonyság. December 9-e után a https://radiozu.ro/orasulfaptelorbune oldalon bárki feltüntetheti az ügyet, amelyhez segítségre van szüksége, és a segíteni akarók is jelentkezhetnek. A rádiósok utánajárnak az ügyeket, és kiválasztják azokat, amelyekről beszélnek majd az adásokban. Adakozni a helyszínen kihelyezett urnába is lehet majd.

2019.11.28
Galéria
A Harlem Gospel Kórus december eslő napján lép fel
Kulcsszavak: