Április végén mutatják be a Vakfoltot

Új önálló előadással debütál a Nagyvárad Táncegyüttes fiatal táncosa és koreográfusa, Tőkés Imola. A Vakfolt című táncszínházi produkció a tánc, a zene és a képzőművészet ötvözetéből építkezik. Arra összpontosít, hogy különböző művészeti ágakat egyesítsen, ezúton fogalmazva meg egy táncszínházi előadást összművészeti alkotásként. Az előadás, ahogyan a cím is előrevetíti, arra hivatott rámutatni, amit nézünk, de nem látunk, vagyis a Vakfoltra.

Az előadás a Nemzeti Kulturális Alap új táncművészeti programjának keretében valósul majd meg, mely a táncművészet fiatal alkotói, koreográfusai és előadóművészei számára kíván lehetőséget biztosítani a kibontakozásra. A programot 2017-ben indította útjára az NKA Imre Zoltán Kollégiuma. Erre nyújtott be pályázatot Tőkés Imola, melyet sikeresen meg is nyert. A hamarosan bemutatandó alkotás az Imre Zoltán Program első határon túli előadása lesz.

A produkció betekintést nyújt két bipoláris zavarral küzdő fiatal férfi és nő kezelésébe, akik a művészetterápia segítségével keresik a kiutat. Minél jobban elmélyülnek az alkotás varázsában, annál inkább távolodnak betegségük hatókörétől.

Tőkés Imola a különböző művészeti ágak ötvözetében rejlő szimbiózispontokban látja a táncszínház új lehetőségeit. A Vakfolt című alkotásnak nem csupán rendezője-koreográfusa, de  előadója is egyben. Társai az alkotásban és az előadásban Györfi Csaba, a Nagyvárad Táncegyüttes koreográfusa és Trabalka Cecília (TRAiLA) színész, elektronikus zenei producer, színházi zeneszerző is, aki élő elektronikus hangzások révén járul hozzá a mozgás és a zene sajátos találkozásához.

Az előadás jelmeztervezője Cristina Breteanu, akinek munkáit sok színházi és táncszínházi produkcióban láthatta már a közönség. Jelenleg a Nagyvárad Táncegyüttes állandó díszlet- és jelmeztervezője.

A Vakfolt című előadás először Budapesten, a MU Színházban kerül majd bemutatásra április 27-én, ám április 29-én már a nagyváradi közönség is láthatja majd. A váradi premier a Szigligeti Stúdióban lesz.

2018.04.11
Galéria
Tőkés Imola Fotó: Csatlós Lóránt
Kulcsszavak: