Tánclépésben Margittától Budapestig
„A hagyományápolás, a különböző nemzetiségek kultúrájának tiszteletben tartása és megőrzése itt, a Kárpát-medencében megmaradásunk záloga és szimbóluma. A magyar néptánc nemzeti sajátosságaink legélőbb őrzője, egyben legegyszerűbb formája a különféle népek közötti kommunikációnak is, hiszen egymás anyanyelvének ismerete nélkül ismerhetjük meg egymás szokásait, vérmérsékletét, ízlésvilágát”– vallja Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas, kiváló művész, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetője. Az együttes állandó tagja Bordás Barnabás Margittáról, Rencz Norbert Érmihályfalváról, Sánta Gergő András pedig Nagyváradról. Rajtuk kívül még három erdélyi erősíti a legjobbak csoportját, ők bardóci, brassói, illetve marosvásárhelyi gyökerűek.
Az együttes igen sok felkérést kap. Magyarországot bejárták már széltében-hosszában, de Erdély és a Partium is nagyra becsüli művészetüket. Nagy sikerrel turnéztak Japánban és az USA-ban is. Augusztusban a Kárpátok visszhangja nevet viselő erdélyi/partiumi turnéjuk Szatmárnémetiben indult, Margittán folytatódott, majd Brassó, Marosvásárhely, Székelyudvarhely, Sepsiszentgyörgy és Kolozsvár közönsége élvezhette előadásaikat. A nagyvárosok közé azért ékelődhetett be – Bihar megyében egyedüliként – Margitta, mivel Bordás Barnabásnak ez a szülővárosa. Ráadásul az együttes meghívójának, a Vidéki Ifjúsági Szövetségnek az alelnöke, Kozák Róbert jó barátságban van az együttes menedzserével, Aradvári Lászlóval. A szervezésben és a költségek finanszírozásában besegített a monospetri Bábota Néptáncegyüttes és az RMDSZ margittai szervezete is.
Egymást követő két napon léptek színpadra a Táncrapszódia, illetve a Kalotaszeg című produkciójukkal. Mindkét napon kitörő sikert arattak, ezt a közönség szűnni nem akaró tapsa igazolta. Amikor a margittai táncos vagy a Bihar megyeiek szólót jártak, azt folyamatos vastaps kísérte. Nem pusztán azért, mert hazaiak, hanem mert nagyon jók voltak. A második előadás fináléja után a helyi RMDSZ-szervezet, elismerésének kifejezéseként, Bordás Barnabást a Margittáért díjjal tüntette ki.
Bordás Barnabás 1992-ben született Margittán, ott nevelkedett és járt iskolába 14 éves koráig. A néptánccal már 12 éves korában kapcsolatba került, amikor a Horváth János Társaság (HJT) lerakta a városban a néptáncoktatás alapjait. Az első néptánccsoport neve Katicák volt. A kezdő lépéseket Barbu Edit tanár és Juhos Márta tanító mutatta meg. Később csatlakozott az oktatókhoz Fügedy Anikó és Deák Andrea tanítónő is. Akkor lépett felsőbb szintre a tánccsoport, amikor a HJT megbízására az oktatást Hodgyai Edit és Erdei Sándor néptáncoktatók vették át, még feljebb pedig akkor jutott, amikor a csoport csatlakozott az RMDSZ megyei szervezete által indított nagy néptánccsoporthoz, melyet a szegedi Nagy Albert, Berci bácsi oktatott. Bordás Barnabás lelkes és tehetséges tagja volt ezeknek az együtteseknek. Szerette a néptáncot, szorgalmasan és lelkesen gyakorolt, így hamarosan a legjobbak közé került, majd ő lett a legjobb. Szerénysége miatt ezt nem hangoztatta, de ő maga is tudta.
– Úgy döntött, hogy iskolát vált. Mi volt ennek az oka?
– Nem tartoztam a legjobb tanulók közé, de táncolni nagyon szerettem. Ezért úgy gondoltam, ezen a téren próbálok meg érvényesülni. 2007-ben sikerrel felvételiztem a nyíregyházi Művészeti Középiskolába, és ott folytattam néptáncos pályafutásomat 2012-ig, akkor érettségiztem, és Országos Képzési Jegyzék- (OKJ-) bizonyítványt kaptam. Ugyanebben az évben sikerrel felvételiztem a Magyar Táncművészeti Főiskola (ma már egyetem) táncos és próbavezető szakára. Fél év elteltével, 2013-ban felvételt nyertem a Magyar Nemzeti Táncegyüttesbe, és mind a mai napig tagja vagyok.
– Aránylag könnyen bejutott a híres táncegyüttesbe. Volt a felvételijének valamilyen előzménye?
– A gimnáziumi évek alatt folyamatosan jártunk versenyekre, ahol a hivatásos táncegyüttesek vezetői zsűritagként vagy megfigyelőként jelen voltak. Zsuráfszky Zoltán többször látott engem táncolni. Amikor 2011-ben megnyertem a nemzetközi legényes versenyt, ő volt a zsűri elnöke, így nem ismeretlenként, hanem mondhatni, hogy „belépőjeggyel” mentem a tánccsoporthoz felvételizni.
– Hová jutott el eddig a táncegyüttessel?
– Magyarországon budapesti színházakon kívül igen sok vidéki helyszínen és a környező országokban, Erdélyben és a Partiumban is felléptünk. Kolozsváron 2013-ban a Mátyás téren óriási élmény volt bemutatni az István, a király rockoperát 55 000 néző előtt. 2016-ban 45 napig Japánban turnéztunk, majd Erdélyben, aztán az USA-ban és Kanadában. Ezekről a vendégszerepléseinkről 2018-ban megjelent egy fotós könyv is Gyimestől Chicagóig címmel, Váradi Levente fotóművész kiadásában, ő egy éven át követte és fotózta tevékenységünket. Idén novemberben megint lesz székelyföldi turnénk.
– Milyen érzés volt hazai közönség előtt táncolni?
– Nagyszerű és felemelő. Nagyon megtisztelve éreztem magam, és megható volt az a szeretet, melyet kaptam/kaptunk Margittán. Ilyen szeretetteljes és szinte folyamatos tapsot, amióta én táncolok, még nem kaptunk. Annyi energiát adott a közönség, hogy el sem fáradtunk. Öröm volt számomra visszatérni szülővárosomba és azon a színpadon táncolni, melyen az első lépéseket – akkor még botladozva – megtettem. Remélem, lesz még alkalmam/alkalmunk máskor is megörvendeztetni a néptáncot szerető közönséget. Bihar megyei néptáncos társaim is meghatódtak a kiemelkedően kedves fogadtatást tapasztalva.
Rencz Norbert 1994-ben Érmihályfalván született, néptáncolni a helyi Nyíló Akác Néptáncegyüttesben kezdett 9 évesen. Helyben végzett általános iskolai tanulmányai után került ő is a nyíregyházi Művészeti Középiskolába, annak néptánc tagozatán érettségizett. Közben kétszer szerzett Ezüstpitykés Táncos minősítést, illetve kiérdemelte az évfolyamelsőnek járó rektori gyűrűt. A budapesti Táncművészeti Egyetemen diplomázott, időközben, immár négy éve, tagja lett a Magyar Nemzeti Táncegyüttesnek.
Sánta Gergő András 1987-ben született Nagyváradon, majd a család Békéscsabára települt át. Ott érettségizett, Budapesten végezte el a Táncművészeti Főiskolát, és 2005-ben bevették a mostani Magyar Nemzeti Táncegyüttesbe, melynek akkor Budapest Táncegyüttes volt a neve. Közben Harangozó Gyula- és Junior Prima díjat kapott munkája elismeréseként.
